Így nézett ki Katy Perry, mielőtt világhírű énekesnő lett

Katy Perry énekesnő vörös szőnyeg születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tíz évvel ezelőtt jelent meg Katy Perry első nagylemeze, de már évekkel azelőtt is próbálkozott a zenei karrierrel. Nehezen berobbant, de annál tartósabb karrierjének kezdetéről mutatunk most olyan fotókat, amin szinte felismerhetetlen a fiatal énekesnő.

Ma ünnepli 33. születésnapját az énekesnő, aki eredeti nevén, azaz mint Katy Hudson kezdte a karrierjét. A sors fintora, hogy saját nevével azonban nem tudott igazán befutni, csak miután felvette a Perry vezetéknevet. Korábban egyébként egyházi kórusokban énekelt, majd a country felé kacsintgatott, végül jött az igazi szerelem: a popzene. 18 évesen Los Angelesbe költözött, hogy szerencsét próbáljon. Több kiadó is szerződtette, de egyik helyen sem jött a várt siker. Még a legnagyobb kiadónál, a Columbia Recordsnál sem tudott befutni. Állítólag annyira el akarták nyomni Katy saját elképzeléseit, annyira nem hagytak neki teret, hogy végül ez vezetett a bukáshoz.

Az elmúlt években a vörös szőnyeges eseményeken az egyre drámaiabb hatást keresi, a rövid hajával pedig erre a hatásra még jobban rá tud játszani Forrás: AFP

Az akkoriban újonnan induló, világsztárokat felkutatni vágyó Capitol Recordsnál végül megtört a jég. A 2007-es Ur So Gay című dalra sokan felfigyeltek a szakmából, még Madonna is pozitívan nyilatkozott róla. A közönségsikert azonban csak a One of the Boys című nagylemez többi száma hozta meg 2008-ban. Amikor a kiadó elérte, hogy az I Kissed a Girl bekerüljön a rádiókba, az volt az igazi áttörés. A dal kilenc héten át fent volt a Billboard sikerlistáján. A One Of The Boys-ból 2010 júliusáig közel hétmillió példány kelt el az Egyesült Államokban.

A nagy siker után egy évre azonban kissé eltűnt a világ elől, így sokan le is írták, egynyári énekesnőnek titulálták. Katy azonban tovább dolgozott a háttérben, hogy ismét nagyot robbantson. Következő nagylemeze a Teenage Dream még nagyobb siker lett, mint az előző. Az albumról kiadott hat kislemez mindegyike első lett a Billboard százas listán, amit korábban csak Micheal Jackson tudott elérni a Bad című lemezzel.

Közben ráadásul a szerelem is rátalált, habár csúnya vége lett Russel Branddel való házasságának. Két év után ugyanis SMS-ben szakított vele a színész, amikor Katy éppen turnéja egyik állomásán várta, hogy színpadra lépjen. De ez már csak történelem, hiszen azóta Orlando Bloommal jár két szakítás között. Katy ma már az ötödik nagylemeznél tart, ráadásul több mint 100 millió eladott lemezével minden idők egyik legtöbb zenei kiadványt értékesítő előadója. A Forbes magazinban többször került az év legjobban kereső énekesnői közé, és már önéletrajzi filmje is van.

Ami az énekesnő stílusát illeti, 2004-től már találunk róla vörös szőnyeges fotókat, így 20 éves korától már jól nyomon követhető, hogyan alakult Katy öltözködési mániája. Ekkor még a hétköznapi, kissé kislányos stílus volt nála a mérvadó, majd jött a cukorkakirálynős időszak. A hétköznapokban imádja a vintage jellegű darabokat, a nagyon egyedi outfiteket. Az elmúlt években a vörös szőnyeges eseményeken az egyre drámaiabb hatást keresi, és talán ez az, ami a legjobban áll neki. A rövid hajjal ráadásul erre a drámaiságra még jobban rá tud játszani. Most viszont következzenek Katy Perry ritkán látott, réri-régi fotói 2004-től 2008-ig.

/1710/_gy_n20171024141449

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.