Daniella lubickolt volna az uszodában, ehelyett kemény edzést kellett végigcsinálnia

Fotó: Gáldi Andrea -
úszás szántó daniella életmódváltás új élet projekt menyasszony fogyókúra edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb szakaszába érkezett Daniella intenzív, mozgásterápiás fogyókúrája: miután bő egy hónap közös munkájának eredményeként több mint 6 kilót sikerült leadniam a Vitalteam trénerei elkezdték vele a rendszeres úszóedzéseket is.

A vízi tréningeknek a XVI. kerületi Szentmihályi uszoda biztosítja a helyszínt, ahol az úszást követően a testsúly optimalizálást elősegítendő, kétféle szaunát is tud használni a nyári esküvőjére készülő menyasszony. Az első edzésen persze az ismerkedésé volt a főszerep: az edzők igyekeztek felmérni Daniella úszótudását, hogy annak megfelelő edzéstervvel láthassák majd el a következő hónapokra.

Fotó: Gáldi Andrea

A csak látszólag könnyű mellúszás alapelemeit, a legfontosabb mozdulatokat és a levegővétel technikáját az 51 Ironman versenyén is leginkább az úszásban jeleskedő Kropkó Péter mutatta meg a hosszokat aztán félórán át lelkesen rovó Daniellának. Ha most kezdesz komolyabban úszni, így kerülheted el a kezdők leggyakoribb hibáit.

Mennyit érdemes fogyni egy hét alatt?http://www.life.hu/ujelet/daniella/20140408-mennyit-erdemes-fogyni-egy-het-alatt.htmlDaniella példája is azt támasztja alá, hogy a fogyáshoz és az elért súly megtartásához következetességre, illetve új szokások kialakítására van szükség. Edzői, a Life.hu sztárszerzői és a Vitalteam mozgásszakértői is fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy ehhez a folyamathoz, az átálláshoz idő kell, és a fogyási eredmények sem jönnek villámgyorsan. Viszont ha jól csinálod és elég kitartó vagy, sokáig meg is őrizheted karcsú alakodat!DaniellaOrigoÍme, a fogyás nagymesterehttp://www.life.hu/ujelet/daniella/20140404-daniella-heti-osszefoglaloja-a-kezdj-uj-eletet-a-life-hu-val-programban-ezen-a-heten-selfie-t.htmlSzántó Daniella, a Kezdj új életet a Life.hu-val kiválasztottjának élete teljesen megváltozott. Amióta a Life.hu sztárszerzői szárnyaik alá vették a fogyni vágyó menyasszonyt, Daniella megállás nélkül edz és egészségesebbnél egészségesebb ételeket próbál ki. DaniellaFotó: Hámori Zsófia/Life.huDaniella mérlegelés + fogyis selfie – itt tart most!http://www.life.hu/ujelet/daniella/20140402-daniella-selfie-zik-hogy-hetrol-hetre-lassuk-hol-tart-eppen-a-fogyasban.htmlNincs ezentúl kibúvó, ország-világ előtt osztja meg mostantól Daniella mennyit mutat a mérleg. Reméljük, hogy a kilók nem felfelé szaladnak majd, hanem a mínuszokat követhetjük nyomon!DaniellaFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.