egészségügy vizsgálat új élet projekt galéria egészség képek albert kinga felmérés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kingát, a Kezdj új életet a Life.hu-val felhívásunk egyik győztesét elkísértük vizsgálataira, amelyek ahhoz voltak szükségesek, hogy megállapítsuk, fizikailag alkalmas-e arra, hogy teljesítse a maga elé kitűzött célt, vagyis hogy le tudja-e futni a Vivicittát. 

A Kingával végzett első fizikai állapotfelmérések, amelyeket a Fájdalom Ambulancián végeztünk, megdöbbentően jó eredményeket hoztak. Kinga fokozódó térdfájása viszont aggasztotta Kinga edzőit, a Life.hu sztárszerzőit, akik egyben a Vitalteam sport szakértői is: Kropkó Pétert és Gajdos Tamást. Ez ugyanis akadályozhatja a felkészülést, és kérdéses, hogy Kingának áprilisra valóban sikerül-e teljesítenie a Vivicittát.

Íme, az eredmények

A gerincvizsgálaton kiderült, hogy ugyan Kingának a gerincében nincs kóros görbület, viszont hátának alsó szakasza gyenge. Csípője kicsit előre is esik. Már ekkor gyanakodni kezdtünk, hogy ez összefügghet Kinga térdfájásával.

Az állásvizsgálat eredménye szintén alátámasztotta a gerincvizsgálaton megfigyelteket, ugyanis a készített felvételen látszik, hogy Kinga állása sarokhangsúlyos. A gyenge hátizmok miatt Kinga ösztönösen áll így.

/1402/Kinga201426161517

A járásteszten megfigyeltek pontosan mutatják, hogy az elmúlt hetekben kialakult térdfájás komoly akadálya lehet a továbblépésnek. A fájdalom ugyanis járás közben kompenzációra késztette Kingát, a fájós jobb lába kímélése érdekében inkább a bal lábát terhelte a tesztek alatt is. Kingának valószínűleg a túlzottan és ráadásul nem egyenletesen terhelt combizmai sem elég erősek, ezért ezt a területet is kezelésbe kell majd venni megfelelő gyógytornával.

A Fájdalom Ambulancián Kinga térdét külön is megvizsgálták, hogy kiderítsék, mi lehet a fájdalom oka. Kiderült, hogy sajnos kisebb ínhüvelygyulladása van, amit a fent említett problémák okoznak. Az ínhüvelygyulladás célzott, hatékony kezelésére Kinga a Fájdalom Ambulancia speciális, lökéshullám-kezelésein fog részt venni hetente kétszer, ezen kívül napi néhány alkalommal az érzékeny területet 5 percig jegelni fogja. Reméljük, hamarosan jobban lesz, és elkezdheti az érdemi edzéseket.

További információt is kaphattok a Fájdalom Ambulancián elvégzett vizsgálatokról a Vitalteam oldalon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.