plasztikai műtét mellnagyobbítás aukció nyeremény
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mellnagyobbító műtétet nyert egy internetes aukciós honlapon Danielle Sheehan, a húszéves modell.

Egy internetes aukciós oldalon licitálva, mindössze 1300 forintért nyerte el az amúgy 5000 fontos, vagyis körülbelül 1.625.000 forint értékű átalakítást a 20 éves Danielle. Miután felvette a szervezőkkel a kapcsolatot megtudta, hogy bármire költheti a pénzt, így a fiatal lány egy 4100 fontos mellműtétet választott, a maradék pénzből pedig új ruhákat vásárolt a megváltozott alakjára. " Csodálatosak, el vagyok ragadtatva tőlük" - mesélt az új, már két számmal nagyobb melleiről a modell. A műtétet egy magánklinikán, az angliai Norwichben végezték. "Voltak fájdalmaim az operáció után, de most már jól vagyok, és a barátomnak is nagyon tetszenek az új melleim."

Hiába modellkedett, úgy érezte, méretei miatt nem futhat be

Danielle mindig is nagyobb kosárméretre vágyott, azonban egészségügyi dolgozóként csak remélte, hogy valaha össze tudja gyűjteni a műtétre szükséges pénzt, amivel talán a modellkarrierje is fellendülhet. Az aukciós oldalra egy barátja hívta fel a figyelmét, és bár nem hitt benne, hogy nyerhet, mégis mindössze 1300 forintért megszerezte az 5000 fontos átalakítást.

Bárki nyerhet fillérekért

Az oldal szóvivője is örömmel értesült a fiatal lány szerencséjéről. "Természetesen nagyon örülünk Danielle-nek. Arra törekszünk, hogy az ügyfeleinknek egyedülálló online aukciót biztosítsunk. Akár 99 százalékos kedvezményes árukra is licitálhatnak. Korábban így például már elkelt egy iPad alig több mint 400 forintért és egy 3D-s tévé alig 2000 forintért" - tette hozzá a szóvivő.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Szépség sebészkés alatthttp://www.life.hu/szepulj/szepseghirek/20101213-szepseg-sebeszkes-alatt.htmlBizonyító fotók! A sztár megnagyobbíttatta melleit!http://www.life.hu/szepulj/szepseghirek/20101211-a-sztar-megnagyobbitotta-melleit-bizonyito-fotok.htmlSzörnyű baleset után kapott új testet - videó!http://www.life.hu/szepulj/szepseghirek/20110105-szornyu-baleset-utan-kapott-uj-testet-video.htmlMegrázó történet: Lehet-e teljes életet élni leforrázott mellel?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110104-megrazo-tortenet-lehete-teljes-szexualis-eletet-elni-leforrazott-mellel.htmlVictoria Beckham kivetette mellimplantátumát!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110105-victoria-david-kozel-sem-tokeletes.htmlDemi Moore: "Segítség, szétesik az arcom!"http://www.life.hu/legytrendi/divathirek/20110105-demi-moore-segitseg-szetesik-az-arcom.htmlKerülj be Lakatos Márk új műsorába a Life.hu segítségével!http://www.life.hu/legytrendi/divathirek/20110103-kerulj-be-lakatos-mark-uj-musoraba-a-lifehu-segitsegevel.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.