Franco Marco párkapcsolat szex após szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Esküvő előtt illik megismerni a leendő férj családját. Még akkor is, ha egészen Kubáig kell repülni ezért. Ilyenkor fel lehet készülni a meglepetésekre, de nem eléggé. Mert te mit tennél, ha a pasid apja ágaskodó szerszámmal várna a fürdőszoba kellős közepén? Halálra vált hölgyolvasónknak Franco Marco adott tanácsot - gyorsan még, a nyárra tervezett esküvő előtt.   

"Kedves Marco!

Tavaly januárban az egyetemen megismerkedtem egy itt élő kubai sráccal, aki rá 6 hónapra meg is kérte a kezem. Jól kijövünk egymással, úgy gondoltam, ideális társam lehet egy életen át. Nagyon szeret, lesi minden kívánságomat, szexuális téren is egy hullámhosszon vagyunk. És most jön a feketeleves: ősszel Kubába utaztunk családlátogatásra. A szülők már a reptéren vártak minket, kíváncsian, izgatottan. Én sem voltam kevésbé berezelve, sőt, aggódtam, vajon milyen lesz az első találkozás, az első benyomás. Anyukája dolgos, kissé meghízott, vidéki nő, ezzel ellentétben az apuka nagyon jóképű, fiatalos, sármos "gigolo". Már az első szemkontaktusnál nyilvánvalóvá vált számomra, hogy majdnem felfal a szemével. Úgy csináltam, mintha nem venném észre, kerültem a tekintetét. Este a vacsoránál végig engem nézett, s nyíltan bókolt nekem. Lefekvés előtt, mikor már mindenki nyugovóra tért, elmentem zuhanyozni.

Thinkstock
Thinkstock



Mikor kiléptem a fülkéből, akkor vettem észre, hogy "apuka" már egy jó ideje ott állhatott a fürdőszoba közepén, teljesen meztelenül, égnek meredő szerszámmal, perverz gondolatokkal a fejében. Megijedtem, hirtelen magam elé rántottam a törölközőmet, de ő odajött, és határozott mozdulattal a hátam mögé csavarta a kezemet és a benne levő törölközőt. Belém nyúlt. Próbáltam ellenkezni, de ugyanakkor nagyon felizgatott, amit csinált. Még sosem bántak velem így, a mozdulatai határozottak, már-már erőszakosak voltak, de ugyanakkor mégis tele voltak szenvedéllyel. Régebben gyakran álmodtam azt, hogy ellenkezésem ellenére szeretkeznek velem, de azokon jót nevettem, mondván, hogy csak a tudatalattim játszadozik velem. Ismét átéltem az álmaimat, de ez a valóság volt a leendő apósommal. Gyorsan kijózanodtam, s nem hagytam, hogy tovább fajuljanak a dolgok. Segítségért kiabáltam, ő megijedt, s kereket oldott. Mire odaért a barátom, elhatároztam, hogy nem mondom el kiabálásom valódi okát. Ijedtségem okát ráfogtam egy nem létező bogárra. Hazajöttünk. Azóta most beszélek erről először. Nyárra tervezzük az esküvőt, de félek. Félek attól, hogy hazugságokkal a hátam mögött kell igent mondanom, és félek magamtól, mert túl sokat gondolok arra az estére, s arra, vajon hogyan folytatódott volna, ha csöndben maradok. Kérlek, segíts, mit tegyek.

Köszönöm előre is!

Vera"

Veled milyen érdekes dolog történt ma? Meséld el nekünk a kis kávéházunkban!





Kedves Vera!

Mi van? Bogárra fogtad a fekete dákót? Csúnya dolog. Szegény papa, mit gondolhatott a magyar menyéről, mikor az a reggelinél nyilvánosan lebogarazta kubai férfiasságát? Tessék rendesen viselkedni máskor, ha baráti ország szenvedélye apósi lelkesedéssel hátulról beléd nyúl. Tiszteld az idős kort, a leendő családtagot, az ágaskodó örömet, és ne hisztizz feleslegesen. Főleg Kubában ne. Az esküvőn pedig csak arra figyelj, ne keveredjen melléd tüzelő apósod, mert fehér ruhádon nem mutat majd szépen a rászáradt sárgaság.

Thinkstock
Thinkstock



Megjegyzés. Kedves Vera. Amennyiben a fenti történet nem a képzeleted szüleménye vagy felnőtt filmes forgatókönyv elég béna vázlata, akkor cselekedj azonnal. Ülj le a pasiddal, nézz a szemébe, simogasd meg az arcát, és meséld el neki családlátogatásotok zuhanyzós epizódját. Jelezd finoman, hogy a kedves papa egy perverz idióta, aki leendő arákat molesztál. A többit bízd rá. Ha ráérsz, gondolkozz el azon is, miért hallgattál idáig. Miért vágysz néha arra, bárcsak a seggedbe csípett volna az a fránya karibi bogár. Tisztességből hessegetted el, vagy féltél tőle tényleg? Nem mindegy. Nézz magadba, kérlek. Ha arra jutsz, csupán eszed, neveltetésed győzött érzékeid felett - midőn sikítozva menekültél az öreg srác elől, türcsivel a derekadon, nedvesen -, ne hezitálj. Mondd le az ásókapa ceremóniát most. Még nem késő talán. Különben vágyakozó apósod egy életen át hajszolja majd pucsító hátsó feled. Miközben te totyogva menekülsz, hogy biztosan elkapjon, s markolhassa tomporod. Eseted kimerítő rohangálást vizionál. Ne fáradj feleslegesen, inkább sétálj lassan el. S közben ne aggódj a jövő miatt. Közeledik a nyár, lesz annyi bogár, alig győződ majd csapkodni magad körül meredező fullánkjukat. Kedves Vera. Menj méhésznek inkább, ne férjhez. Az is jó nyári bolondozás.

Minden jót.

Üdv.

Marco


Ha egy témában már hosszú ideje tanácstalan vagy, illetve több extra információt szeretnél kapni Marcótól, akkor iratkozz fel a Hírlevelére, ahol személyesen is kérdezhetsz tőle. Marco a beérkező levelekre itt a Life.hu oldalán válaszol! Barátkozz Marcóval a Facebookon és az Iwiwen is!

Tipp: Nyerj 100.000 Ft értékű wellness hétvégét a Danubius Health Spa Resort Hévíz**** superiorba!


Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.