A középső gyerek szindróma

A születési sorrend - szakemberek szerint - egyébként is meghatározó lehet a későbbi életút alakulásában, de különösen nehéz és valóban személyiségformáló erővel bír, ha valaki a középső helyre szorul.

Nem ő az első, de nem is ő az utolsó

A középső gyerek - a második, esetenként a harmadik, ha utána születik még csemete - már nem határozza meg alapvetően szülei mindennapjait. Nem forgatja fel fenekestől a világukat, kellő rutinnal tudják már kezelni a felmerülő problémákat - éppen ezért kicsivel kevesebb lelkesedő figyelem éri a másodikat. Úgy nő fel, hogy érezheti: semmiben nem nyújtotta ő az első élményeket a szülőknek, hiszen a nagyobb tesó már eljátszotta a főszerepet az első mosoly, az első lépések, az első szavak területén. A szülők szeretetteljes élménybeszámolói a középső után következő kicsiről pedig szintén gyakran okoznak fájdalmat a középsőnek, mert olyan könnyedén tudják lesöpörni az asztalról azt, amit a második - középső - produkált. A képlet pedig egyszerű számára: a nagynak különleges viszonya van - elsőszülött jogán - a felnőtteknél, a kicsi meg a kicsi, aki elbájolja környezetét.

A személyiségre is kihat

A gyerek középső helyzete hatással lehet személyiségének alakulására, társas kapcsolataira, tanulmányaira, majd később pár- és pályaválasztására is. Azok a középső gyerekek, akik helyzetét sem a szülők, sem a környezet nem könnyítik meg - mert fel sem mérik, hogy középsőnek lenni teher, vagy mert nem hisznek benne -, szélsőséges utakon indulhatnak el.

A középső gyerekek egy része egy idő után valóságos falat épít maga köré, ahová senkit nem enged be. Magányos elfoglaltságokat keres, mert hiába csapódna a nagyobb vagy a kisebb testvérhez, egyik mellett sem leli meg a helyét, míg azok ketten - egyébként érthetetlen módon - gyakran kötnek szövetséget a középső kárára.
A középső gyerek többek között emiatt is hamarabb érik, komolyabb lehet, olyan, akire a szülők szívesen delegálnak feladatokat, olyanokat is, amelyek valójában a nagyobbat illetnék. Mindez azonban nem tölti el magabiztossággal a középsőt, és önbizalma sem erősödik, sőt gyakran érzi úgy, hogy a plusz feladat teher, és haragszik, mert úgy véli, a másik kettő rafináltan kihúzza magát a feladatok alól.

A középső gyerek mindemellett ambíciózussá válhat, hiszen sikerre, figyelemre vágyik, és ha ezt nem kapja meg otthon, akkor majd megkapja tanulmányi eredményei miatt vagy később a munkahelyén. Végső soron építi a jellemét a helyzet, és képes lesz erőfeszítéseket tenni céljai elérése érdekében, csak éppen nagy valószínűséggel nem lesz elégedett soha mindazzal, amit elért, mert az alapvető igénye, a szülei szerető figyelme utáni vágy, a lelke mélyén megmarad.

A másik út a csibészség, vagyis a középső gyerek, amikor ráébred szorult helyzetére, sajátos mentőakcióba kezd. Akadnak családok, ahol a baleseti sebészet már ismerősként üdvözli a középső csemetét, mert mindig vele történi valami. Leesik, felborul, beszorul, eltörik valamelyik végtagja. Persze nem szándékos önrombolásról van szó, csak arról, hogy kalandor módon keresi a gyerek - és majd később a felnőtt is - a kihívásokat, hogy bizonyítani tudjon a szüleinek, a környezetének. Hogy kitűnjön a sorból, és végre ráirányuljon a tekintet.

Felnőttkorban gyakran választanak maguknak valamit az extrém sportok közül, hiszen kalandkereső kedvük - és a bizonyítási vágy - egy életen át elkíséri őket. Akad még egy jellemzője a középső gyereknek, mégpedig a humor. Nagy eséllyel válnak ők a család, az osztály ügyeletes bohócává. Bár sokszor igazából nincs is igazán ínyükre a szerep, azt hamar észreveszik, hogy a humor tálalása érték, amellyel csillogni lehet. Persze - főleg gyermekkorban - a mértékkel sokszor akad még baj, de később valóságos társasági kinccsé válnak a középső gyerekek, mert humoruk és könnyed magtartásuk szórakoztató a környezet számára.

Sok múlik a szülőn a pszichológus szerint

Gazdag Enikő pszichológus szerint az elsőszülött mint első jövevény a családban, teljes, osztatlan szeretetet, figyelmet és támogatást kap a szüleitől - legalábbis néhány évig. A későbbi gyermek - az is, akiből a középső gyermek válik - már a kezdetektől hozzászokik ahhoz, hogy nincs egyedül, osztoznia kell nemcsak a játékokon, hanem az anya, a szülők szeretetén is. Egyes pszichológusok szerint a későbbi gyermekek azért választanak teljesen más életstílust, mint az idősebb testvér, hogy ne kelljen versenyezniük vele. Például ha az elsőszülött sikeres sportoló, a kisebb gyermek semmilyen sportot nem hajlandó űzni, inkább valamilyen kreatív tevékenységet választ, mert így jobban érvényre tudja juttatni egyéniségét.

Sokan és sokat beszélnek a középső gyerek szindrómáról, és állítják, a családon belüli legtöbb konfliktus forrása a középső gyerek, aki, miután szülei figyelme megoszlik a legnagyobb és a legkisebb gyerek között, úgy érzi, elvész valahol a testvérek között, és ezért bármilyen eszközt bevet, csak hogy megszerezze szülei megbecsülését. Tulajdonképpen kettős féltékenységgel kellene megküzdenie, miközben önmagát, a családban elfoglalt helyét és szerepét kórosan alulértékeli.

A szülő legfontosabb feladata, hogy időben, már a kezdetén elcsípje a problémát, és rábírja a középső gyereket, hogy merjen érzéseiről, félelmeiről beszélni, így a gyermek nem zárkózik magába, és nem keres vad, veszélyes utakat az önmegvalósítás területén. A középső gyerek szindróma esetén érdemes segítségül hívni a népmeséket is, annak ellenére, hogy a legtöbb mesében a legkisebb gyerek a legügyesebb, legszerencsésebb. Világosan kiderülhet belőle, hogy a nagyobb gyerek segítsége, tapasztalatai és olykor önfeláldozása nélkül nem boldogulna a legkisebb sem, továbbá segít feldolgozni és elfogadtatni a középső gyermek helyét a családban. Ha azt érzi a gyerek, hogy születési sorrendtől függetlenül értékelik személyiségét, szülei megbecsülik és nagyra tartják - és persze mindezen túl szeretik -, könnyebb lesz a születési sorrend által meghatározott szorítást elviselnie.