párkapcsolat férfi szerelem szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vannak nagy pofára esések az életben, amiket az ember majd az unokáinak se mesél szívesen. Az olyanok például, amikor egy ötéves kapcsolat után a pasi se szó, se beszéd úgy eltűnik, hogy a nő csak kapkodja a levegőt, és azt se tudja, fiú-e vagy lány. Addig legalább tudta. Nem szép dolog, bele is lehet csavarodni rendesen. Mielőtt ez megtörténhetett volna, hölgyolvasónknak Franco Marco próbált segíteni.

Tipp! Ördög Nóra, ahogyan még sohasem láttad! Kattints a galériáért!


"Szia!

Olvastam a cikkedet, amiben leírod, mi van akkor, ha a szeretett pasi nem elérhető.
Én is hasonló cipőben járok.
Ő nős, a feleségével közös lakásban laknak, mindkét félnek van valakije.
Bármikor itt aludhat, nem kell titkolóznunk.
Öt éve tart a kapcsolatunk.
Nos, az én pasim április óta külföldön dolgozik.
Áprilisban, mikor kiment, nem jött elköszönni.
Pár napra rá írt egy SMS-t, hogy ne haragudjak és nagyon szeret.
Nem haragudtam.
Júniusban itthon volt két hetet.
Találkoztunk, jó volt minden.
A hónap végén jött elköszönni és visszament.
Amíg kinn volt, sokat beszéltünk és irkáltunk.
Szeptember 6-án jött haza.
Felhívott, és megbeszéltük, hogy nyolcadikán jön értem a melóba.
Vártam, de nem volt ott.
Minden nap hívtam, nem vette fel.
Írtam SMS-t, nem reagált semmit.
Minden nap jeleztem neki, kértem, mondja el, mi a baj, de semmi reakció.
Szeptember 25-én visszament.
Akkor volt az ötéves évfordulónk is.
Nem ír, nem jelentkezik, nem tudom, mi van vele.
Én azóta is irkálok, de semmi eredmény.
Lehetséges olyan, hogy szeptember 7-én este még minden jó, és 8-án reggel felkel, és már nem szeret?
Amikor utoljára beszéltünk, még nagyon várta a másnapot, hogy láthassuk egymást.
Mi történhetett?
Mit tegyek?
Várom Válaszod.


Ria"

Ti örökbefogadnátok roma gyereket?



Kedves Ria!

A pasi lelépett.
Mondhatnám, elment a vándor.
Vissza nem jön. Nyilván.
SMS-t talán küld majd. Hogy szeret meg ilyesmi, de te ne foglalkozz vele. Töröld ki, esetleg tedd el emlékbe.
Tök mindegy. Leszarja.
Néha írj te is. Válasz nem lesz. De legalább jár az ujjad, már megéri.
Hívhatod is.
Vagy inkább ne. Drága.
Csak szólok. Amikor utoljára elváltatok, egyáltalán nem várta a másnapot, hogy láthassátok egymást. Legfeljebb arra várt, hogy láthasson egy mást. Téged már nem akart. Látni se.
Most mit tegyél? Semmit.
Esetleg felejtsd el. Nem lesz nehéz. Ő külföldön, te itthon, menni fog.
Szedd össze magad. Bírd ki. Hajrá, én drukkolok neked. Ria, Ria...

Üdv.

Marco


Tipp! Exkluzív képek a kiesett Cristofel otthonából! Kattints a galériáért!



Napi tipp Franco Marcótól:

"A könyv az egyik legfontosabb információhordozó médium. Leginkább kötött lapokból áll. A papírlapokra felvitt jelek hordozzák a lényeget. A szövegként rögzített információt olvasni kell. A könyv oldalait számozzák, a tartalom részei közötti eligazodást külön tartalomjegyzék segíti. A könyv manapság nyomdaipari sokszorosítással előállított tömegtermék. Nekem is van már könyvem. Vegyétek és egyétek."

Itt (olcsóbban) megrendelheted Franco Marco első könyvét!

Íratkozz fel Marco Hírlevelére, ahol személyesen is kérdezhetsz tőle. Marco a beérkező levelekre a Life.hu oldalán válaszol! Barátkozz Marcóval a Facebookon és az Iwiwen is!


Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.