Máig zavarosak Dávid eltűnésének körülményei - Rajta kívül közel 100 gyerek tűnik el évente itthon

Az ORFK 2010-re vonatkozó statisztikáiból azonban kiderül, hogy a tízezerből közel száz nem kerül elő sem másnap, sem a következő héten. Ők azok, akik valóban eltűntek, és sorsukról a továbbiakban nem érkeznek hírek. Ők azok, akiket éveken át, sokszor egy életen keresztül hazavárnak a szülők - mást ugyanis nem tehetnek.

Nem feltétel az elégtelen családi háttér

Az eltűnt gyerekek 80 százaléka nevelőotthonban élő gyermek, akik közül jó néhány számára szinte életforma a szökés. Akad olyan is, aki egy évben akár több tucatszor elhagyja az intézetet, amelyet egyébként sem kezel otthonaként. Önmagára pedig nem tekint eltűntként - szökése nem szökés, egyszerre van otthon mindenhol és sehol. Nem is értik, miért helyezik őket vissza a nevelőotthonba, hiszen nem rejtik véka alá azt sem, hogy az első adandó alkalommal újra kisétálnak majd a kapun - az ORFK-tól megtudtuk, volt olyan intézeti nevelt, aki ellen egy évben 61 alkalommal indult eljárás szökés miatt.
Cinikus hozzáállásuk - amely többnyire a kétségbeesés palástolása - nem véletlen: érzik és tudják, valójában senkinek sem fontosak.

Ackermann Dávid azonban meleg, szerető családból tűnt el, eltűnését ráadásul egyszerű kamaszkori lázadásnak sem lehet tekinteni. Nem élt "kettős" életet, eltűnésének körülményei pedig rejtélyesek. A nyomozás már korábban megfeneklett, jelenlegi tartózkodási helyéről senkinek sincs tudomása - vagy ha van is, az illető nem osztja meg azt a szülőkkel.

Csak a mobilja és az iratai kerültek elő

Ackermann József, Dávid édesapja, a mai napig nem tudja, mi történt pontosan a fiával. Úgy tudják, Dávid 2009. szeptember 11-én barátnőjével és annak néhány barátjával a Margitsziget egyik mólóján volt. A társaság - akkor még Dáviddal együtt - este fél nyolckor indult el onnan, Dávid azonban hamarosan lemaradt, lassabban haladt, mint a többiek. Az is lehet, hogy valamilyen gondja akadt, amit a többiek vagy érzékeltek, vagy sem, mindenesetre az, hogy Dávid már nincs velük, csak a futó útról felkanyarodó lépcső környékén tudatosult bennük.

Az eltűnésének körülményei igencsak rejtélyesek. Nemcsak azért, mert Dávid kilógott abból a társaságból - már akkor sokan gondolták, hogy nem nagyon illik össze barátnőjével -, hanem mert a fiatalok beszámolói zavarosak és időnként ellentmondóak voltak, leszámítva azt a tényt, hogy egyiküknek sem volt fogalma arról, mi történt valójában Dáviddal. Mobiltelefonja nagyjából attól az időponttól nem volt többé hívható, amikor a társaság ráeszmélt, a fiú eltűnt mellőlük. A telefont később egy hajléktalan használta öt napig, a rendőrség későbbi megállapítása szerint. A hajléktalan férfi azt állítja, a telefont már széthullott állapotban egy másik hajléktalan férfitől kapta, de tőle már ellopták.

Az eltűnés másnapján, reggel 8 óra 10 perckor Dávid tárcáját, benne személyi okmányaival épen és sértetlenül találta meg a margitszigeti körzeti megbízott az irodájának ajtaja előtt. Az, hogy az okmányok épek és szárazak voltak, arra engedett következtetni, hogy Dávid nem a vízbe esve tűnt el, a tárcáját ugyanis biztonságos helyen tartotta.

Bár az ügy már önmagában számtalan, egyelőre megválaszolatlan kérdést vet fel, tovább bonyolítja a képet a szigeten elhelyezett térfigyelő kamera felvétele, mely előkerült ugyan, de a rendőrség szerint - legalábbis ezt állítja az édesapa - "értékelhetetlen adatokat tartalmazott". Az üzemeltetőnél a felvételért ráadásul egy ismeretlen is jelentkezett, aki viszont azóta sem ment érte. Ahogy Dávidról sincs hír azóta - ennek immáron két éve.

Minden egyes nap kínszenvedés

Dávid édesanyja szerint a legfájdalmasabb fia eltűnésében a tudatlanság. Hogy nem lehet tudni, mi történt, ahogy azt sem, hogy egyáltalán életben van-e még Dávid. Minden egyes napra úgy tekintenek, mint amit túl kell élni, az ünnepek pedig még nehezebbek. "Csak azok ne lennének, meg Dávid évfordulói, a születésnapja... nélküle" - mondja Dávid anyukája, aki szó szerint belerokkant gyermeke eltűnésébe: gyógyszereken él, képtelen kilépni otthonról, képtelen dolgozni, minden nap, minden percben csak azt várja, hogy a fia hazamenjen. Nincs egyedül ezzel, ráadásul a hiány soha nem töltődik be, a fájdalom soha nem múlik el - a gyerekek eltűnését ugyanis éppen olyan lehetetlen feldolgozni, mint a halálukat.