Dezső, a keszeg - csajozik a facér pasi

Igaz, azért már odafelé is volt rá jel, hogy lehet, nem lesz ebből vidám délutáni esztrádműsor, Barbara nagyon elcsendesült, ahogy közeledtünk az otthonához a tekintete is megüvegesedett. A kölcsöngatyámat is én igazítottam meg rajta, amikor majdnem lecsúszott, éppen a templom mellett, ahol misére gyülekeztek a népek, így is úgy fürkésztek, mintha rosszban sántikálnánk, hát, ha még Barbara bokánál csüngő nadrágban botladozott volna, jobb bele sem gondolni.

"Ez kikattant" - súgta Cilike meglepve, ugyanakkor elégedetten, aztán, amikor már majdnem célba értünk, Barbara megugrott, felszaladt a lakásajtajához vezető lépcsőn, gyorsan kinyitotta, majd a bejáratot tárva hagyva eltűnt.

"Huhú!" - hozta Béla a formáját, huhúzott be a lakásba, ahogy toporogtunk a küszöbön, és kisvártatva fel is bukkant az előtérben egy trikós, tréningnacis, keszeg, szomorú szemű ötvenes faszi. Nem echte terrorista, nem is az volt, csak viseletes exférj, amúgy tök értelmes, pár célirányos mondattal képbe helyezett minket Barbara hisztrionikus személyiségzavarát és egyéb járulékos pszichiátriai problémáit illetően.

Meg azt is elmondta, hogy ő akkor szokott előbukkanni Barbara életében, amikor elfogja az aggodalom, ami azóta gyakran megtörténik, hogy befigyeltem Barbaránál, amivel nem állítja, hogy én lennék a kórokozó, de mindenképpen kórfokozó, mert emelem a kockázatát, hogy Barbara esetleg olyat tesz, amilyet tényleg nem kéne, de nincs harag.

Az a helyzet, csepp kétség nem volt bennünk, hogy igazat beszél. Köszönte a gondoskodást, kérdezte, kínálhat-e kávéval, köszöntük, de nem kértünk, csak annyit említettem, hogy esetleg a farmeromat visszakapnám, ha lehet.

Mindjárt ment is érte, közben az villant be, miként is gondolhattam normálisnak Barbarát, hiszen olyan csak filmekben van, meg könyvekben, hogy egy helyes, ismeretlen bige a térdével hátulról belebiccent a térdhajlatodba a közértben, és aztán lávsztori, a valóságban ilyen nincs, normális ember nem elég laza efféle biccentésekhez.

Aztán Dezső - mert neve is volt a keszegnek - már hozta is a gatyámat, nyújtotta át szépen összehajtva térdben és még egyszer, olyan volt a gonddal eligazgatott cucc, mint egy szemfedő, amelyet most emeltek le eltávozott szerettünk orcájáról, mielőtt testét visszaadják a földnek, amelyből vétetett.

"Béke poraira" - gondolhatott valami hasonlót Béla, annyira megérintve a történtektől, hogy normál szavakból fogalmazott hangsort, amikor baktattunk visszafelé a falun át. Cilikét leszámítva mindegyikünk meg volt némileg illetődve, de Cilike nemhogy nem volt megilletődve, sütött róla a jókedv, hirtelen felvigyorgott az alkonyi égre, és azt mondta: "Ez kilőve!"

"Szégyelld magad!" - mondtam, aztán átkaroltam Cilike vállát, mire Erika is hozzám bújt, hát őt is átkaroltam, és amikor elhagytuk a főteret, Cilike fogta magát, és kezeimet a vállaikról átigazította a fenékre, egyet a sajátjáéhoz, egyet Erikáéhoz, de tényleg csak ott, ahol már ritkult a forgalom.

Ahogy baktattam a csendes utcákon, tenyereim közt a csajok formás hátsójával, a Bélával kézen fogva előttünk lépkedő Tünde fenekét bámulva - utóbbi mindközt a legergonomikusabb, igazán szívemhez közeli alakzat -, az is eszembe jutott: pokoli magányos tud lenni az ember.

Túráztam, hol vannak már múltam legbékésebb évei, mart, ami hiányzott, még úgy is, hogy közben - na, ja, a sok női hátsó - derék alatt komoly változást érzékeltem.