betörés Varnus Xavér lopás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Betörtek Varnus Xavér házaiba, amíg ő a Balatonon tartózkodott.

A világhírű orgonaművész már a Balaton melletti szőlőbirtokán éli mindennapjait, de budapesti ingatlanjait is megtartotta. Ezekbe azonban most be sem teheti a lábát, mivel ismeretlen tettesek mindkettőt kirabolták, így az ajtókon jelenleg rendőrségi pecsét van. Az is elég bosszantó, hogy Xavér éppen tengerentúli útja előtt áll, és a tettesek elvitték az ott érvényes hitelkártyáit, és könnyen lehet, hogy fellépőruháit is pótolnia kell.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

"A ház gondnoka hívott fel remegő hangon, hogy nyomozók munkálkodnak az egymással szemben lévő két lakásomban, mivel a rablók egyszerre törtek be mindkettőbe. Az ingatlanokat csak ritkán használom és olyan cuccokat tartottam ott, amelyek az utazásaimhoz kellenek, hiszen rendszerint onnan indulok távolabbi úti célok felé. Ami biztos, hogy a betörők elvitték az Amerikában használatos hitelkártyáimat, így azokat most pótolnom kell. Csak remélhetem, hogy gyorsan sikerül, mivel még ebben a hónapban utazom egy kinti koncertkörútra. A konkrét károk felméréséhez be kell jutnom a lakásomba, de azokon most rendőrségi pecsét van. Azt csak remélni tudom, hogy a fellépőruháim még megvannak, hiszen azokat is az egyik feltört lakásban tartottam" - idézi az orgonaművészt a Stop.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.