"A fiúkból nem szeretnénk versenysportolókat nevelni" - Jaksity Kata őszintén vallott a gyermeknevel

"Már tizennyolc éves koromtól vágytam gyerekre, pontosabban három lányt szerettem volna. Viszont semmit sem akartam elkapkodni, így a főiskolát végigcsináltam, és huszonöt évesen szültem az első babát, aki meghalt, majd huszonhat évesen Ábelt, később pedig Bendét. Semmiféle félelem nem volt bennem a gyerekvállalással kapcsolatban, bár amikor nem sokkal a szülés előtt megtudtam, hogy nem lányunk, hanem fiunk érkezik, akkor eleinte nem tudtam, hogy fogok boldogulni egy fiúval. Az egész terhesség alatt mindig lánynak látták az ultrahangon, és így is készültünk - bár babonából, illetve az elvesztett baba miatt alig vásároltunk előre -, de az utolsó vizsgálaton még megkérdezték, hogy akarom-e tudni a baba nemét. Mondtam, hogy már tudjuk, de az orvos megmutatta, hogy bizony kisfiút várunk. Engem gyerekkoromban szinte csak fiúk vettek körül, és láttam, hogy az anyukák haja égnek áll attól, amit művelnek, így kicsit tartottam attól, hogy nehezebb dolgom lesz. De amikor a kezembe adták Ábelt, akkor megszűnt annak a jelentősége, hogy fiú, csak ő létezett."

Ábel rácáfolt a fiúk rossz hírére, hiszen tehetséges, jól kezelhető gyerek lett belőle, aki már színészként is próbálgatja a szárnyait. Az első pár hónap babakorában viszont nem volt könnyű vele. "Ábel születése után elég sokat sírt, és eltelt egy kis idő, mire összeszoktunk. Éjszaka kétóránként felsírt, és az első négy hónap alatt teljesen kipurcantam. Én úgy éltem meg, hogy biztos rossz anya vagyok, és ezért sír sokat a baba. Csak utólag jöttem rá, hogy Ábelnek hihetetlenül szüksége van a közelségemre, és valószínűleg ez jelent meg a sok síráson keresztül. Persze akkoriban mindenki jótanácsokkal látott el, hogy ne aludjunk együtt a gyerekkel, ha sír, de négy-öt hónap után végre magamtól is ráéreztem, mire van szüksége a fiamnak. Elhatároztam, hogy senkire sem hallgatok, csak a saját ösztöneimre és túlélési vágyamra, odavettem magam mellé az ágyba Ábelt, és nyugodtabban aludtunk. Bendével pedig már nem is kísérleteztem, pár hónapig külön aludtunk ketten, de vele már annyra csodálatos és nyugodt volt a babázás - nyilván én is sokkal tapasztaltabb anyuka voltam -, hogy csodálatos időszaknak könyveltem el."

Kata, bár egy éve már különvált férjétől, és két fia hatalmas örömet szerez neki nap mint nap, nem adta fel a három gyermekről szóló álmait. "Egy életünk van, és jó lenne kipróbálni, milyen egy kislányt felnevelni. Közben viszont látom a kislányos anyukákat, ahogy irigykednek rám, mert a fiúktól annyi rajongást kapott, hogy alig győzöm. Bende ráadásul kritikus is, ha olyan ruhát veszek fel, ami nem tetszik neki, akkor azt is megmondja, vagy megemlíti, hogy 'ez haj ez nem áll jól, mondd meg a fodrásznak, hogy ilyet többet ne csináljon'. Anyának lenni az egyetlen igaz dolog az életben. Olyan szakmát választottam, ami eléggé meg tudja gyötörni az embert, túl sok az irigy, az intrika, amit olykor nehéz bírni."

A munkát és a gyereknevelést Katának sem volt minden esetben egyszerű összeegyeztetni. Amikor nagyobbik fia mellől járt dolgozni, még fel is mondott annak érdekében, hogy több időt tölthessenek együtt. "Ábel megfoganása előtt a modellszakmám csúcsán voltam, válogathattam a felkérések között, nagyon sokat utaztam, dolgoztam. Ennek ellenére, mikor a férjemmel úgy éreztük, hogy itt az ideje a gyerekvállalásnak, egy pillanatig sem számolgattam, mi lesz a karrieremmel. Várandósan átképeztettem magam, hiszen két diplomával és három nyelvvizsgával nem akartam visszamenni modellkedni. Egyéves múlt Ábel, mikor bekerültem egy nagy tévécsatornához hírolvasónak és riportnek, és másfél éves korától nagyon sokat dolgoztam. Az a két év, amit ezzel töltöttem, volt talán a legnehezebb időszakom. Akkoriban alig látott a gyerek, és volt egy nap, mikor mentem haza, és az ajtóban kituszkolt a lakásból, hogy te ne gyere be. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, elég, és másnap bementem felmondani. A csatornától nem akartak elengedni, ekkor lettem műsorvezető, ami már csak heti egyszeri munkával töltött reggelt jelentett, így sikerült visszavenni a menetből."

Kata viszonylag szabadon neveli gyermekeit, bár kiskoruktól kezdve következetesen meghúzza azokat a határvonalakat, melyeket a fiúk nem léphetnek át. "Mindenben az arany középút megtalálásának a híve vagyok, így nem tartom jó ötletnek, ha egy gyerektől a fegyelem érdekében elveszik a gyerekkorát. Viszont megvannak a határok, amiket ha átlépnek, akkor szigorú vagyok. A nagyfiammal például a számítógép miatt csatázom. Időnként, főleg egy nagyon nyegle kamaszos beszólásnál, nálam is kinyílik a bicska a zsebemben, és aggódni kezdek, de a következő pillanatban meg már azt a visszajelzést kapom a színházból, hogy milyen alázattal és tisztelettel viseltetik mások felé a fiam."

Idén szeptembertől már mindkét fiú iskolába jár, de a napirendjükbe a sport és a különböző szakkörök is beleférnek, míg Kata tévés munkái mellett sok jótékonysági szervezet munkáját is segíti. "Az iskola mellett a nagyobbik fiam vízilabdázik, a kicsi kosarazik, de emellett lehet, hogy teniszezni is szeretnének. Ez nekem még így is kevésnek tűnik, hiszen gyerekkoromban versenyszerűen sportoltam, és minden áldott nap három-négy órás edzéseim voltak. A fiúkból persze nem szeretnénk versenysportolókat nevelni."