A facér pasi befejezte

Csomó kacatot kidobtam, nemcsak utolsó lakómat, Barbarát, hanem például a klozetkefét is, pedig az messze nem volt gáz, de inkább feccöltem zsír újba, mert nem akartam, hogy egyetlen olyan tárgy is a közelemben maradjon, amely akár atomnyi darabját is őrzi mások mocskának. Ebből a megfontolásból persze az lett volna a legjobb, ha magamra gyújtom a lakást, de csak volt egy határ, amin nem akartam túlfutni.

A végén magamat is lecsutakoltam, beleugrottam egy frissen vasalt farmerbe, tiszta inget vettem, elnyúltam a kanapén, és bepötyögtem a mobilba a balerina számát. Csak párat csengett, vette is fel, kapásból nevemen szólított, mondta, várta már, hogy elszánom magam.

Kezdtünk dumálni, tök lazán, semmi kóstolgatás, bele a közepébe, mondjuk, ő elég sokat tudhat rólam, meg valamennyire én is készültem belőle, nem kis kaliber, komoly pálya van mögötte. Szóval, hamar odakavartunk, hol is tartunk az életünkben. Szerinte jó nagy dzsuvába sodort a fantáziám, meg az egyebek, és kérdezte: meddig akarok abban időzni?

Mondtam, éppen kiértem a partra, már le is tusoltam, semmi kedvem visszacsúszni a löttybe. Mondta, ez klassz, aztán mesélt egy-két epizódot a saját múltjából, mit ne mondjak, akár én is írhattam volna, de hála ég, ő már hónapokkal korában kikötött, és fix nem akar többé hánykolódni.

Aztán kérdezte, én tuti biztos vagyok-e magamban, hiszen egy hete még állítottam, csak maradt még egy-két köröm ott, ahol talán mégse kéne tovább krallozni. Esküdtem, akkor csak a whisky beszélt belőlem, meg a fateromat akartam feldobni, de józanodva rájöttem, inkább viszem moziba az öreget, ha szórakozni akar, sőt, színdarabot is tudok, amit csípne. Ám azt sem titkoltam, Párizsba muszáj lesz kiugranom, de vágta, hogy miért, és csak nevetett. Megdumáltuk, ha visszaértem, abban a kávéházba randizunk, ahol a város legjobb máktortáját kínálják.

Béla boldog volt, hogy ráálltam az útra, földközelben sosem karattyolt annyit, mint tízezer méter magasan, és közben észre sem vette, hogy kicsit sem figyelek rá. A Charles De -mindjárt a Pigalle-ba vitettem magunkat a taxival, Béla fizetett.

Nem voltunk túlmálházva, úgyhogy ajánlottam, lógjunk egyet. Béla szájtátva baktatott az oldalán fityegő sportszatyesszal az egymásba érő szexshopok és peepshow-k között. Magyaráztam, ma már ruszkik uralják a terepet, amikor sok éve először jártam erre, még ugyanaz a francia srác tépte a zsugát a pornószínház előtt, aki aztán a műsort adta a csajával. Meséltem, nem semmi, hogy miket nyomtak, de még azokba a rivaldába kipakolt menetekben is volt valami intimitás. Hozzáböktem: az ilyesmi már innen is kikopott.

Aztán egyszer csak ott voltunk a negyed szívében, a Boulevard de Clichy 72. előtt, az Erotika Múzeum bejáratánál. Béla vett két jegyet, mutattam neki, diák is van, bár nekünk már mindegy. Hagytam kicsit bámészkodni, majd egy megfelelőnek ítélt kiállítási tárgy, történetesen egy speciális nyaló-szék előtt közöltem, az lesz a legjobb, ha itt tűnik el az életemből - összes viszonylatával együtt.

Béla nem értett semmit, állt a nyaló-szék mellett, mint bálám szamara, de tojtam le, hogy mekkora a homály a fejében. Sarkon fordultam és megindultam a máktorta irányába.