Luca-nap és betlehem - Utazástippek az advent jegyében

advent ünnep szórakozás program Luca-nap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A karácsony előtti időszak számos programot kínál a hagyományok iránt érdeklődőknek. A Mikulás érkezése után nem sokkal máris a Luca-napra készülünk, majd a betlehemesek érkeznek karácsonyváró műsorukkal. Eredj e szép, régi szokások nyomába az ország különböző tájain!

Luca-nap a boszorkányok jegyében

A zselici Patca község kedvenc gyerekbarát szálláshelyén és kalandparkjában, a Katica Tanyán december második hétvégéjén rendezik meg a Luca-napi Mesterségek napját. Lesz itt fafaragás, kenyérdagasztás, lucaszék- és boszikészítés, seprűnyélen lovaglás, szerencsesütisütés és egyéb népi játékok. Az állatbarát kicsik a tanya állataival is megismerkedhetnek, és a tehénfejést is kipróbálhatják.

Forrás: Ujvári Sándor
Forrás: Ujvári Sándor

A nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnokban nem annyira népies, mint inkább retró a Luca-nap. A mulatságra vágyókat pálinkaünnep várja december 7-én 18 órától, olyan fellépőkkel, mint Korda György és Balázs Klári, Pataky Attila vagy Kovács Kati.

Luca-napi népszokások

A néphagyomány szerint aki Luca napjától karácsonyig az előírások szerint elkészítette a Luca-széket, az a karácsonyi misén arra felállva megláthatta, ki a boszorkány a faluban. Persze az akció veszélyekkel is járt, hiszen a boszorkányok is észrevették a széken leskelődőt, akinek ilyenkor a nyomába eredtek. Csak akkor maradtak le az illető mögött, ha mákot hajított a háta mögé, amit a boszik szedegetni kezdtek, ennyi idő alatt pedig az illető hazaért, az ajtó elé keresztben letette a seprűt, és elégette a Luca-széket. Ilyenkor ültették el a Luca-búzát is, amelyet tányérba vagy cserépbe tettek, naponta öntöztek, és karácsonyra kizöldellt, így biztosítva a jó termést és az állatok egészségét.


Betlehemek és betlehemesek

A betlehemezés az egyik legismertebb és legkedvesebb karácsonyi népszokás, amelynek elengedhetetlen kelléke a jászol vagy templom alakú betlehem, amelyet annak idején házról házra hordoztak. Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfalu az idén december 14-én állítja ki az Újlétai Magtárban a lelkes amatőrök betlehemkészítő versenyre benevezett alkotásait, kiegészítve a gyűjtemény részét képező régi betlehemekkel. December 14-én pénteken a legötletesebb kreációk díjazásával és a hagyományőrzők betlehemes műsorával nyílik a tárlat. Európa-szerte páratlan alkotás a somogyi Vörs falu templomi betleheme, amelyet 50 négyzetméteres területen építenek fel. Idén december 2-tól 2013. február 2-ig tekinthető meg az alkotás, amelyhez negyven láda mohát, harmincöt fenyőfát és másfél köbméter lécet, deszkát, gerendát használt fel a rajta dolgozó közel 30 ember. A gipszalakok kivételével minden természetes anyagból készült, még az istálló melletti tavacskában is igazi víz csobog.

Forrás: Ujvári Sándor
Forrás: Ujvári Sándor

December 7. és 9. között 5 ország 34 betlehemes csoportja, közel 400 fő vesz részt a debreceni Nemzetközi Betlehemes találkozón: pénteken 17 órakor az ünnepélyes megnyitóra vonulnak fel a csoportok, majd szombaton a Debreceni Művelődési Központ pódiumtermében mutatják be vidékük betlehemes játékait. Végül az adventi városrész különféle családi programjain lépnek fel, 17 helyszínen.

December 17. és 19. között Zemplénben, Sátoraljaújhelyen is találkoznak a betlehemes csoportok. A találkozó különlegessége, hogy a szlováktól a cigányon keresztül a ruszinig számos nemzetiség képviselteti magát, saját hagyományaival színesítve a rendezvényt.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.