Apjuknak ítélték Bagosi Alexa gyermekeit

X-Faktor Eurovíziós Dalfesztivál munkanélküli Bagosi Alexa énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 2011-es X-Faktor sztárja kis híján összeomlott.

A bíróság döntése kikészítette az énekesnőt, annak ellenére, hogy tudja: gyerekeinek most ez lesz a legjobb. Az énekesnő karrierje nem úgy indult be, ahogy ő azt korábban szerette volna - most éppen munkanélküliként él Debrecenben. Alexa körülbelül egy éve nem él együtt családjával, mert a tehetségkutató után Pestre költözött szerencsét próbálni - írja a Blikk. Az élete azonban nem úgy alakult, ahogyan elképzelte, így visszament Debrecenbe, és az éneklés mellett munkát vállalt. Dolgozott pultosként és recepciósként is.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Az énekesnő jelenleg munkanélküli, de saját dallal nevez be az Eurovíziós Dalfesztiválra. "Nem egyszerű az élet, ezt már tudom. Valahogyan sosem úgy alakul, ahogyan az ember szeretné. Nekem az az álmom, hogy megéljek az éneklésből, és együtt legyek a gyerekeimmel, akik az apjuknál élnek, most már hivatalosan is. Rettentő nehéz azzal a tudattal élni, hogy nem én fektethetem le őket nap mint nap. Persze boldog vagyok, hiszen amióta hazaköltöztem, többet lehetek velük. A környéken járok leginkább fellépni, de van, hogy Pestre, vagy még messzebb hívnak. Azt is megoldom, de mivel ez kiszámíthatatlan jövedelem, muszáj volt állást keresnem. Pultoztam, legutóbb pedig egy hotelban voltam a recepción. Most munkanélküli vagyok, az éneklésre, az Eurovízióra koncentrálok. Úgy érzem, egy új életszakaszba léptem, s ez zeneileg is megmutatkozik: a dalom slágeresebb, felszabadultabb és poposabb, nem fogom a korábbi komolyabb vonalat erősíteni. Nagy reményekkel vágok neki a harcnak, mert nekem a családom a tét, szeretnék mindent megadni a gyerekeimnek, hogy egyszer majd büszkék legyenek rám!" - szögezte le határozottan Alexa a Blikknek.

Tedd otthonosabbá a lakást! - A legjobb tippek itt



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.