Halász Judit: "Nagy dolog a gyerekkor"

Szoktál az évfordulókon összegezni, leltározni?

Egyáltalán nem szoktam összegezni. Se évet, se évfordulót, se születésnapot. Egy fél nap kevés rá. Arra rá kell készülni, végig kell gondolni. Szerencsésnek tartom magam, mert mindig annyi elfoglaltságom volt, hogy még sose volt időm rá. Ez a "sajnos, hál' istennek" esete. Egyre inkább hiszek abban, hogy addig nincs baj, amíg az ember úgy érzi, hogy dolga van, szükség van rá, és amíg érdeklik a feladatok.

Amikor úgy kel fel reggel, hogy tudja, mit fog tenni, és este, amikor lefekszik, van mire emlékeznie.

Igen, és mindig végig kell gondolni a holnapot. Fegyelmezett ember vagyok - amit még valószínűleg a lovaktól tanultam -, én mindig rákészülök a következő napokra. Az is lehet, hogy ezt a gyerekkoromból hozom magammal, amikor a szüleim megtanítottak arra, hogy nem reggel kell összerakni a táskát és a ruhádat, hanem előző este. Addig-addig mondták, amíg aztán rászoktam, hogy fel kell készülni a másnapra. Ez úgy látszik, így maradt, és igaz a munkámban is.

"Minden felnőtt volt egyszer gyerek", és te az imént utaltál a saját gyerekkorodra. Nem feleded.

Radnóti írja az Ikrek havában, hogy "Nagy dolog a gyerekkor!" Őrzöm ezt a mondatát, és magam is így gondolom. Pszichológusok mondják, hogy az első 2-3 évben eldől a gyerek sorsa, hogy milyen felnőtt lesz belőle.

Ilyen szempontból a te első két éved...

Az a háború. Apám a fronton volt, a Don-kanyarnál, ahonnan később maláriával jött haza. Én anyámmal voltam kettesben, illetve egy kertben laktunk, ahol volt két házikó. Az egyikben az apai nagyszüleim laktak, a másikban pedig két pici lakás volt. Ott lakott apám nővére a férjével, és mi.

Amikor az ember olyan pici, még nem fogja fel, hogy mi is zajlik a világban. Benned mi maradt meg abból az időből?

Anyám szeretete. Az a melegség, biztonság, amit mellette érezhettem. Abban biztos voltam, hogy rá mindig számíthatok. Pedig anyám volt a legkiszolgáltatottabb. Két testvére szintén a fronton volt, a szülei máshol laktak, és nagyon hosszú ideig ő tartotta el a családot.

Szegénységben éltetek.

Akkor az egész ország szegény volt, a város romokban hevert, gyakorlatilag senkinek nem volt semmije. Nem éreztem, hogy szegényebbek lennénk, mint mások. Az igaz, hogy abban a kis lakásban, amiben hatéves koromig éltem, ahol olyan nagyszerűen éreztem magam, nem volt semmilyen komfort, de volt egy barackfa az ajtó előtt, mellette egy szilvafa, szemben egy rózsalugas, a tyúkoknak egy kis udvar, és mindig volt valaki otthon. Sosem unatkoztam! Szóval, én úgy gondolom, hogy nagy dolog a gyerekkor, és minden onnan indul. Azért beszélek erről mindig, mert sose gondoltam, hogy szót tudok érteni a gyerekekkel, hogy ehhez tehetségem van! Nem készültem se óvónőnek, se pedagógusnak - még gyerekszínházban sem játszottam.

Mégis így alakult, és ahogy a dalok címeit nézem, nagyon ráéreztél a témákra, amikkel foglalkozni kell: "Apa, figyelj rám!", "Szeresd a testvéred"...

Ahogy alakult az életem és megszülettek az unokáim, az élet hozta magával a kérdéseket, problémákat, amelyek aztán dallá váltak. A "Minden felnőtt volt egyszer gyerek" például annak kapcsán született, amikor először találkoztam azokkal a felnőttekkel, akik gyerekkorukban már jártak a koncertemre. Az fantasztikus volt!

Az évtizedek alatt változott a gyerekek tekintete? Mondják: ma már mások a gyerekek, más lett a világ.

Más világ van, ez igaz, de a gyerekek tekintete miért változna? Ugyanazt igénylik és szeretik: a biztonságot, a jókedvet, a játékot.

Ami neked megadatott.

Én úgy éreztem, hogy igen. Utólag visszagondolva, nagyon bizonytalan helyzetben éltünk anyával, de ő mégis mindezt megadta nekem. Ennyin múlt. Ma is azt érzem, hogy azoknak a gyerekeknek, akik néha magányosnak érzik magukat, annyi elég, hogy meghallgassák őket. Ha elmondhatják, akkor megnyugszanak, mert kiadták magukból azt, ami fáj, vagy ami örömet okozott. Bármit.

Utaltál rá, hogy a biztonságtudatot édesanyádtól kaptad, a fegyelmezettségre - azt mondtad - a lovaglás tanított meg.

Nagyon sokat tanultam a lovaktól, magától a sporttól, egy másik személlyel való kapcsolatból - mert én a lovat önálló személyiségnek tekintem. Nagyon értelmes és érzékeny állat.

Kinek jutott eszébe, hogy elvigyen lovagolni?

Senki se vitt! Hát nem képzeled! Botrány volt, amikor elkezdtük. Akkor nem volt divat. A tenisz, a lovaglás, a vívás - "úri" sportoknak számítottak. Amikor végre sikerült bejutnunk a barátnőimmel egy egyesületbe, akkor az apukám tartalékos, katonai csizmájában mentem, mert nem volt lovaglócsizmám. Papírt tömtünk az orrába és az apukám katonai nadrágját alakította át az anyukám lovaglónadrággá. Attól kezdve, hogy végre felvettek, minden nap ott voltam. Ez olyan dolog, amibe ha az ember beleveti magát és elkezdi szeretni, akkor nem lehet tőle szabadulni. Csak a ló és a lovaglás érdekli. Ez mánia lesz, őrület!

Az lett?

Hát, az lett, mert le kellett győznöm a félelmemet. Voltak bizonyos akadályok, amiktől valóban nagyon féltem, de megugrottam - szó szerint -, nyertem és jöttek a sikerek. Nincs nagyobb élmény annál, mint amikor az ember legyőzi azt, amitől reszket - különösen 16 évesen. Ha leesel a lóról, akkor rögtön vissza kell ülni. Ez egy alaptétel. Hogyha ezt megtanultad, akkor ezt a szabályt mindenre át tudod ültetni. A fegyelem nem öncélú volt, mert egyszerűen balesetveszélyes, ha az ember visítozik. Megtanultam, hogy egymás nélkül semmi nem megy. Nem szabad az embernek magára maradnia, hanem kellenek a társak, a barátok! Együtt kell csinálni.

Azt sem szabad elhinni, hogy ő a megkérdőjelezhetetlen főnöke a lónak.

Soha nem szabad elhinni. Legyen főnök az ember, de ezt el kell fogadtatni. A jó viszonyt meg kell tartani, mert az a főnök sütheti a "tudományát", akit utál a ló. Ez mindenre igaz. Az ember soha nem hiheti magát többnek másoknál. Nem gondolhatja, hogy ő különb. Erre is megtanított a sport.

Kívülállóként azt hihetném, hogy akinek ilyen sikerei vannak, annak nehéz a földön maradni.

Az tart a földön, hogy Pártos Géza nevű osztályfőnökünk a főiskolán elég korán megmondta nekünk, hogy a siker nem mérce. Azt, hogy te milyen vagy, azt nem a sikered dönti el, hanem azt neked, magadnak kell tudnod. Annak a lehet, hogy parányi körnek, akiknek te hiszel, akiket tisztelsz, és akiknek a tanácsára rászorulsz, azokra hallgatva, azokkal együtt kell az embernek eldöntenie, hogy miben hol tart. Lehet, hogy a siker mérce a gazdaságban, a vállalkozásban, de a művészetben nem lehet az. Ha végiggondolod a művészetek történetét a képzőművészetben vagy a zenében, akkor láthatod, hogy hány zseniális festő halt éhen, akiknek az alkotásai ma milliókért kelnek el. Kik voltak azok a zeneszerzők, akiket anno kifütyültek, ma pedig ünnepeljük őket.

Nálad a visszajelzés közvetlen, hiszen a közönségtől rögtön megkapod. Értem a példát, de...

Idehallgass, ha kimegy valaki a színpadra és letolja a nadrágját, az őrült siker. Azt mindenki látni akarja, és elfogynak a jegyek. Durva példát mondtam, de nagyon sok olcsó dologgal lehet sikert elérni.

Te méltatlan felkérésre nem mondtál igent.

Igen, én nagyon sokáig sok mindenre nem mondtam igent. Nemmel válaszoltam.

"Nagyon fontos, hogy milyen az indulás. Egy rossz indulás ezen a pályán sokkal veszélyesebb, mint nemeket mondani." - így fogalmaztál.

Így van, ezt így gondolom.

Azóta is tudsz nemet mondani?

A helyzet rettenetesen megváltozott. A színészet, a filmgyártás, a színházak, a televízióval való kapcsolatunk helyzete is átalakult, és én is rengeteget változtam. Nem vagyok már 20 éves, és most sokkal nehezebb nekem megfelelő, érdekes szerepeket találni. Változunk fizikailag is, lelkileg is, noha őszintén sajnálom, hogy ez így van, mert én színészileg most úgy érzem, hogy tele vagyok energiával és olyan tudással, aminek régen nem voltam a birtokában. Most már igen, és milyen kár, hogy már nem játszhatom el ezt vagy azt, pedig milyen jó el tudnám!

A színházi irodalom kegyesebb a férfiakkal ilyen tekintetben.

Sokkal, ne viccelj! Nézz meg egy színlapot. Általában háromnegyed része férfi szereplő és a negyed része női, és abból is egy nagyobb szerep van és néhány icipici.

Érzed, hogy szűkül a tér?

Hát persze, hogy szűkül. Mondhatom, nem olyan jó érzés. Amikor Besenyeinek a 70. születésnapján valaki azt mondta, hogy "Minden kornak megvan a szépsége", erre ő az asztalra csapott és azt mondta: "Egyet mondj!" Igaza volt. Persze vannak bizonyos dolgok, amikkel együtt lehet élni, amiket lehet szeretni, és csinálni, de szűkülnek a lehetőségek - ez természetes. A helyzetet el kell fogadni és újabb dolgokat kell keresni, találni, vagy azokat kell kibontani, amik eddig félre voltak téve. Én szeretek otthon tenni-venni, kertészkedni, de nagyon ritkán volt rá időm. Egyébként sem lehet megunni mindent, mert a világ tele van olyan érdekességgel, amire egy élet kevés, hogy megnézd vagy elolvasd. Nekünk nagyon nagy könyvtárunk van, és tudom, hogy még az egyharmadát sem olvastam el. Szeretek olvasni, és sokat is olvasok, de ilyenkor alig van időm. Mint ahogy az is jó, ha az ember bele tud folyni úgy a gyerekei életébe, hogy az őket ne bántsa. Hogy segíthetek, jelen lehetek, társ vagyok, ha szükség van rám. Az is feladat lehet, csak jól kell csinálni.

Van egy ilyen dalod is, hogy "Nehéz okosan szeretni"...?

Senki nem tanul szeretni - sajnos. Hát, ez így van.

Nem sokat lehet tudni a magánéletedről, csak azt, hogy szépen éltek a pároddal sok-sok éve, fölneveltétek a fiatokat, ott vannak az unokák. Az intimitásra mindig vigyáztál.

Megmondom neked, hogy miért. Mi van minden nap a tévében? Látok egy párt, akik összebújnak és egy életre szerelmet esküsznek egymásnak, majd eltelik 3 hónap és valaki másnak fogadnak örök hűséget. Ez nekem nem tetszik. Kinek mi köze hozzá? Egyébként is én mindig azzal szeretném felkelteni az emberek érdeklődését, hogy fönt vagyok a színpadon. Megmondom neked őszintén, ezért nem örültem annak, hogy az én gyönyörű, kerek évszámom megjelent mindenhol. Nem azért, mert szégyellem! Nagymama vagyok, tudom a koromat, és élek is vele. Azért nem szeretem, mert azt a játékot élveztem mindig a legjobban, hogy vajon mit gondolnak rólam a nézők, akár a színházban, akár a koncerteken. Mit tippelnek - hány éves vagyok? Milyen illúziót tudok kelteni? Úgy érzem, hogy ezzel már nem tudok játszani, mert most már az egész világ tudja...

Minden csoda három napig tart. 2013-ban elfelejtik majd, és újraéledhet az illúzió!

Úgy legyen!