Rossz vagyok, ha nem akarom a férjem gyerekét?

A Bezzeganya blogban egy nagyon őszinte vallomást olvashatunk Bigu életéről:

"És ekkor kezdődött az érzés. Először azt hittem, csak a hormonok és friss anyai szívem és eszem harcol. Nem akartam, hogy a nagyobbik nálunk legyen. Idegennek éreztem. Annak érzem egy kicsit most is. Annak ellenére, hogy csütörtökönként nálunk van, ami az én ötletem volt. Hogy figyel az ott töltött este a húgára, amíg én megfőzöm a vacsorát és annak ellenére, hogy tudom, hogy fontos vagyok neki és szeret. Szeretem én is, ne értsen senki félre. És így, ahogy most van, nagyon jó. 1-2 nap van velünk, a többit a mamánál-papánál és az anyjánál. Itt van a kis kicsim, aki már majdnem egyéves és látom a lehetőséget egy pár szabad órára a hétvégéken a férjemmel. Anyagilag is kezdünk sínen lenni. Kezdek koncentrálni arra, hogy munkát szerezzek ősszel, és ne kelljen bármit elvállalnom. És ekkor jön a hidegzuhany, ami már itt lóg egy éve a fejem felett, de valamiért úgy érzem, most jön is a jeges víz majd belőle. A nagylány anyja külföldre akar menni dolgozni. A leányzót nem vinné. Egyelőre.

A férjem szerint soha. Mert nem engedi. A nagyszülők szintén nem. De azt azért közlik, hogy ha a gyerek marad, akkor nálunk. Szó se róla, megoldható. Szűkösen, de meg. Szóval itt állok és tartok 28 évesen."

Itt olvashatod Bigu teljes történetét és kegyetlenül őszinte érzéseit, vívódását.