Gyereksétáltatás pórázon - Ez lesz a jövő?

Egy 21 éves lány pert nyert a szüleivel szemben

A 21 éves Aubrey Ireland ugyanis egyszerűen megelégelte, hogy szülei nemhogy gyerekként kezelik, de minden egyes lépését ellenőrzik. Apu és anyu ugyanis nemcsak azt nehezményezte, hogy "kicsikéjük" kiröppent a fészekből és egyetemre jár, de Aubrey telefonját és laptopját is ellenőrizték, mindenhová követték, és gyakran 600 mérföldet autóztak csak azért, hogy bejelentés nélkül ellenőrizhessék. Mikor odaértek, megvádolták azzal, hogy drogozik, és túl szabadosan él, és még az egyetem igazgatóját is megpróbálták meggyőzni, hogy Aubrey olyan súlyos mentális gondokkal küzd, hogy jobb lenne kirúgni. Mikor mindezt megelégelve a lány megszakított szüleivel minden kapcsolatot, azok azonnal elzárták a pénzcsapot, és követelték, hogy Aubrey minél előbb fizesse vissza az eddig rá költött több mint 60.000 dollárt. A lány nem esett kétségbe: egy idő után egyszerűen feljelentette a szüleit, és a pert meg is megnyerte: nemcsak "adósságát" nem kell kifizetnie, de ösztöndíjat is kapott az egyetemen, és ami a legfontosabb: szülei jó ideig nem mehetnek a közelébe, és a kapcsolatot sem kereshetik vele. A szülők a bíróságon egyébként azzal védekeztek, hogy ők csak meg akarják óvni egy szem leányukat a rá leselkedő veszélyektől, és a kialakult helyzet nem is az ő hibájuk.

Póráz kutyának, hám a gyereknek

Sajnos az Ireland szülők nem az egyetlenek, akik mindenhol veszélyt szimatolva burokban próbálják tartani gyermeküket. Az utcán is számtalan veszély leselkedik a porontyokra, így Angliában teljesen megszokott látvány, ahogy az anyukák egyfajta hámot csatolva gyermekükre pórázon sétáltatják őket, mint a kutyákat. A kis rosszcsont így nem tud túl messzire elszaladni, esetleg leülni és megszemlélni egy bogarat, vagy túl sokáig bámészkodni a kirakatok előtt, hiszen végre van póráz, amin haza lehet őt cibálni, ha arra kerül a sor.

Hazánkban ez a módszer még nem elterjedt, de a külföldön élő Bea használja a gyerekhámot, és igenis jó ötletnek tartja: "Amíg nem volt gyermekem, persze én is furcsának tartottam ezt a módszert, de aztán világra jött a most már négyéves, örökmozgó fiam, aki egyszerűen nem hallotta meg, mikor az utcán azt kiáltottam: 'Állj meg!' A sokadik ilyen helyzet után, mikor bármi elüthette volna, beszereztem egy hámot, és így már nemcsak az utcán közlekedünk biztonságosan, de attól sem kell tartanom, hogy a bevásárlás forgatagában szem elől tévesztem őt. A fiam nem is tiltakozott nagyon az ötlet ellen, azt hiszem, viccesnek tartotta. Ez az egész nem a megalázásról, hanem a biztonságról szól."

Így működik a gyerekhám

Nyomkövető a mobilra

Ahogy cseperedik a kis totyogó, úgy nő a gyermekellenőrző módszerek tárháza is: az óvónők, később az általános iskolai tanárok folyamatos faggatása, a barátok megválogatása és a programok szigorú megszabása egy darabig egészen jól működhet. Felső tagozatban azonban a legtöbb gyermeknek elkezd kinyílni a szeme, és fellázadhat a folyamatos ellenőrzés ellen. Ilyenkor jönnek a szupertitkos fegyverek: a mobil- és laptopellenőrző programok. A módszer egyik nagy kihívása az, hogy kerítenünk kell egy szakembert, aki jobban ért a különböző elektronikus kütyükhöz, mint kamaszodó gyermekünk - nehogy rájöjjön, hogy kémkedünk utána. Ha azonban sikerült ilyet találnunk, már csak válogatnunk kell a programok között.

A Cell Spy nevű beszédes program a mobiltelefonok felett ad ellenőrzést - az ajándékba adott, régóta vágyott okostelefonra pár mozdulattal rátelepíthető, és innentől egy térképen folyamatosan nyomon követhetjük, éppen merre jár a gyerek - kivéve, ha elhagyta a telefont, vagy elvették tőle.

A Phone Sheriff még ennél is messzebb megy: különböző kulcsszavakat is beállíthatunk, melyek ha megjelennek az SMS-ek vagy e-mailek között, arról azonnal értesítést kapunk, de telefonszámokat is letilthatunk. Igazán paranoiás szülőknek ajánlottak a Text Guard/Mobile Spy/Mobistealth alkalmazások, hiszen ezekkel a teljes SMS-forgalmat, de a bejövő és kimenő hívásokat, képeket és videókat is folyamatosan láthatjuk - csak aztán olyanra ne bukkanjunk, ami elveszi a kedvünket az egész procedúrától.

A 43 éves Cili már nem ellenőrzi fiát: "Egyszer néztem bele Balázs asztalon hagyott telefonjába kíváncsiságból, de ezt is észrevette. Hatalmas balhét csapott, és két napig színét sem láttam. Elgondolkodtam, hogy én is mennyire fel lennék háborodva, ha őt találnám hasonló helyzetben, és elhatároztam, hogy innentől kezdve tiszteletben tartom a határokat. Mikor hazajött a fiam, ezt meg is beszéltük, és azóta igyekszem megbízni benne. Persze nagyon nehéz, mikor tudom, hogy a hasonló korú fiatalok már bőven isznak vagy drogoznak a bulikon, de nincs más választásom, csak a bizalom, meg a remény, hogy ha egyszer tényleg bajba kerül, tőlem kér majd segítséget."

Közösségi oldalak és kutakodás

Rossz kémeknek viszont kitűnő terepet nyújtanak a közösségi oldalak, ahol a képekből, üzenőfali bejegyzésekből sok kamaszról többet tudhatunk meg, mint az otthoni beszélgetésekből. Arra azonban érdemes vigyázni, hogy a jószándék ne vezessen katasztrófához: sok szülő nincs tisztában az ilyen oldalak működésével, és akaratlanul is porig alázhatja a gyereket. Ha fel is regisztráljuk magunkat, ne a gyerek édes kiskori képét állítsuk be profilképnek, és saját jól felfogott érdekünkben ne zaklassuk se a barátnőit, se a barátait semmilyen módon. Az aggódó megjegyzések is visszaütnek, tehát ne az üzenőfalon érdeklődjünk arról, hogy "Megetted az uzsonnádat, kicsikém?". Ha pedig valaki bántó megjegyzésekkel bombázza a gyereket, ne siessünk harcos anyatigrisként a védelmére - csak még több gúnyos megjegyzés lenne az eredménye. Alapvetően ha regisztrálunk is, tegyük csendben, viselkedjünk visszafogottan, és legyünk lazák: ha minden veszélyesnek tűnő kép feltöltésekor sápítozva csapjuk össze a kezünket, azzal csak még jobban eltávolodunk kamaszodó gyerekünktől. Ugyanez igaz a szobája vagy táskája átkutatására is: ha meg akarunk róla győződni, hogy nem drogozik-e, akkor vagy úgy kutassunk, hogy arra soha életében ne jöjjön rá - ez egyébként nehezebb, mint amilyennek tűnik -, vagy próbáljunk megbízni benne.

A bizalom szerepe

Tény, hogy egyre veszélyesebb világban élünk: az iskola fegyelmező szerepe megszűnőben van, az utcán egyre több rossz szándékú ember járkál, drogot vagy alkoholt könnyebb venni, mint valaha, az interneten pedig olyanok is rácsetelhetnek a gyerekre, akit több kilométeres körzetébe sem engednénk. Telefonokat tépnek ki a kezükből, elüthetik, megverhetik őket, tiltott szert tesznek az italukba, vagy egyszerűen megalázzák őket - minden szülőnek megvannak a saját rémképei. Ez azonban nem jelenti azt, hogy azzal teszünk jót, ha kiszakítjük őket ebből a világból, és testőrként védjük minden lehetséges veszélytől.

Az ismert gyerekpszichológus, Hans Grothe kutatásai is ezt támasztják alá: ő azt állapította meg, hogy gyerekkorunk legjobb élményeinek megélésénél nem volt velünk felnőtt. Ha visszagondolunk, a mai harmincas-negyvenes anyukákat gyerekkorukban sokkal nagyobb önállóságra nevelték, mint manapság. Boltba jártunk, délutánonként pedig a gyerekekkel játszottunk, felnőtt felügyelete nélkül. A nyári napközi problémáját sokan egy madzaggal és egy kulccsal oldották meg, a gyerek pedig egész nap otthon volt felnőtt nélkül - mégis elenyészően kevés tragédia történt. S ahogy megyünk vissza az időben, ez a szabadság úgy nő: az ötvenes-hatvanas években egy gyerek nyugodtan több kilométerre sétálhatott otthonától pajtásaival, a húszas években pedig egy nyolcéves fiút gond nélkül elengedtek egyedül horgászni több mint tíz kilométerre otthonától. Persze ez a szabadság mára túlzásnak tűnhet, de az alapja a bizalom volt, és a szándék, hogy hadd tapasztalja meg a gyerek a világot, ami körülveszi. Jobban tesszük, ha ezen az úton nem testőrként járunk előtte, hanem őrangyalként - aki időnként láthatatlannak tűnik.