Szecsődi Kari: "Elhatároztam, holnaptól nőként fogok élni”

Nézegettem az elmúlt hat év rólad szóló híreit és kapkodtam a fejem. Te voltál az extrém figura. Meleg vagy nem? Csaja van vagy pasija? Hol tart az átalakító műtétekkel? Csupa végletes, harsány kérdés. Látom, egyetértően mosolyogsz!

16 évesen jelentkeztem a Megasztárba. Utána, ahogy kikerültem ebbe a "piócaiparba" rengeteg olyan emberrel találkoztam, akikkel nem tudtam megértetni magam. Tudom, jócskán benne vagyok én is abban, hogy elég érdekes kép alakult ki rólam. Én minden kérdésre válaszoltam. Azokra is, amikre nem kellett volna, azokra is, amikre igazából nem akartam, és azokra is, amikre magam sem tudtam a választ. Ha azt mondtam, hogy na, ezt interjún kívül mondom, azt is megírták. Ebből sok problémám volt. Meg akartam felelni.Túl őszinte voltam, nagyon fiatal és butácska.

Ha most egy pillantás alatt megváltozhatna a kép, mit szeretnél? Mit gondoljanak, ki vagy te?

Rossz érzés, hogy ha valakit megállítanál és megkérdeznél rólam, akkor a külsőségek miatt valószínűleg elsősorban negatív véleményeket hallanál. "Botrányhős" lettem, és ma már tudom, hogy ez nagyon nem jó nekem. Azt szeretném, és azon dolgozom folyamatosan, hogy a hangom jusson eszébe az embereknek. Persze nem lehet kitörölni a fejekből a múltat, a különcségemet, a transzságot, de nagyon-nagyon sokan nem tudják, hogy mi van a szívemben és a fejemben. Pedig ezek nekem már sokkal fontosabbak, mint régen.

A saját válaszod mi arra a kérdésre, hogy "ki vagy te?"

Közhelynek hangozhat, de én őszinte ember vagyok, aki egyik oldalról eléggé elvont, másrészt pedig letisztult.

Mit jelent az elvontság?

Az élet szinte minden területén a szélsőségek érdekelnek jobban. Például nem szeretem azt a zenét, amit a többség. Van egy afrikai szórakozóhely, ahova szinte csak feketék járnak, és én 4 éve minden hétvégén ott vagyok. Nagyon szeretem azt a kultúrát. Fiúnak születtem, de nőnek érzem magam, fehér vagyok, de feketének érzem magam. A zenében is, és mindenhogyan. Erre értem az elvontságot.

És a letisztultság?

Nem úgy élek, ahogy a mai fiatalok. Nem pörgök úgy, nem bulizok annyit, nincs sok barátom. Igazi nőies módon próbálok létezni. Főzök, mosok magamra, nem nagyon számítok segítségre. Próbálok megküzdeni a mindennapi problémákkal, mint mindenki más. Letisztult az életem.

Még csak néhány perce beszélgetünk, de az a benyomásom, mintha többet éltél volna már, mint ahány éves vagy.

Ez így van, én is tudom. Amitől érettebb lettem, az nem feltétlenül pozitív dolgokat jelent. Abból nem sok volt az életemben. Nagyon fiatalon éltem át olyasmiket, amik normál esetben később történnek meg. Emiatt lehetek ilyen. Anyukám elvesztése, a hátrányos és eléggé viharos családi helyzetem...

Annyit találtam rólad, hogy édesanyád is énekesnő volt és egyedül nevelt téged, a nővéreddel és a beteg öcséddel. Hogy a veszprémi színházban gyerekszínészkedtél a Légy jó mindhaláligban…

Ez utóbbi jó volt. Sok mindent átélhettem a családom mellett, ami keveseknek adatik meg. Én zenében nőttem fel. Az volt a természetes közegem. De e mögött nagyon sok probléma is volt. Az öcsém nagyon beteg, oxigénhiánnyal született, és ebből adódóan maradandó károsodást szenvedett. Ez folyamatos küszködést jelentett. Aztán tízéves koromban elváltak a szüleim. Anyu egyedül nevelt minket, amíg élt…

Már pici korodban kilógtál a többiek közül?

Mindig. Nem kellett éreztetni velem, hogy más vagyok - tudtam én ezt magamtól is. De ezzel tulajdonképpen nem volt bajom. Voltam annyira okos, hogy nem készültem ki, ha meg akartak verni a suliban, vagy beszóltak, mert úgy néztem ki már akkor is, hogy jézusom! A Hair című film volt az első, ami nagy hatással volt rám. Azt hiszem, ötödikes voltam. Találtam egy trapézgatyát, ami jóval nagyobb volt, mint a méretem, szétszaggattam, és azt hordtam. Filccel festettem a hajam, hogy színes legyen. Anyukám próbálta megakadályozni, hogy ilyen-olyan ruhát vegyek fel, de én beraktam a táskámba, és a buszmegálló mögött átöltöztem. Csak azért is. Azt hiszem, azért viselkedtem így, mert tudat alatt próbáltam jelezni, hogy tök más vagyok. A Megasztár alatt és után is ezért volt a folyamatos extremitás. Még én se tudtam, hogy igazán mi van velem és bennem, csak tudatni akartam, hogy nem vagyok olyan, mint a többiek.

Ne szaladjunk még előre. Mi volt az általános iskola után?

Nyolcadikos voltam, amikor autóbalesetben meghalt az anyukám. Onnantól kezdve kész, vége! Addig jó tanuló voltam, színházban játszottam - de akkor elindultam a lejtőn. Jött a középsuli, a tanulás sem ment, új iskolatársak közé kerültem, és kezdhettem elölről, hogy nem vagyok bolond, nem vagyok meleg, hagyjanak békén! Nagyon nehéz korszak volt. Ráadásul apuhoz kerültünk, akivel soha nem volt jó a kapcsolatunk. Most már azt mondom, hogy jó ember, akit nagyon tisztelek. Ma sem vagyunk igazán jóban, de már megértem őt. Minden szempontból az ellentétem. Én egy emocionális, művészemberke vagyok, ő viszont földhözragadt, aki ott él vidéken. Nincs közös témánk, nem is nagyon nyit már felém, az öcsémmel foglalkozik, őt ápolja, és ezért becsülöm. Tényleg nem könnyű az élete.

Édesanyáddal nagyon szoros volt a kapcsolatod?

Igen. Azóta sincs tán ember a földön, akivel ilyen szoros lenne. Elfogadott úgy, ahogy vagyok. Ő mindenemet szerette.

És a halála után egy évvel jelentkeztél a Megasztárba.

Akkor volt először 16 év a korhatár. Elgondolkoztam, hogy meg kéne próbálni. Nem szóltam senkinek. Tudtam, hogy apu nem támogatna. Aztán belevágtam.

Mit akartál?

Hogy megváltozzon az életem. Nem akartam ott maradni, azok között lenni, akikkel voltam. Többre vágytam. Elfelejteni mindent, ami fájt, és valami újat elkezdeni. Ez sikerült is! Lettek új barátaim és fantasztikus, életre szóló élményeim. Szakmailag nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, de az az én hibám is. Szerettem volna lemezt, kaptam is lemezszerződést, de nem abban a stílusban, amit szerettem volna. Kertvárosi punk-rockot akartak velem énekeltetni, amire azt mondom, hogy soha! Nem bánom, hogy így döntöttem, de tény, hogy ha belementem volna, akkor most nem élnék ilyen nehezen.

Nem lett lemez, és mi lett helyette? Hogy telt ez az elmúlt hat év?

Hát, folyamatos próbálkozásokkal. Több volt a kudarc, mint a siker. Sokat dolgoztam Magyarország egyik legismertebb meleg szórakozóhelyén, és mindenfelé kisebb klubokban is. Nyilván oda hívtak leginkább, ahogy coming outoltam, de már azt is abbahagytam több mint egy éve, mert rájöttem, hogy nem az én közegem. Nem volt könnyű időszak, hiszen 19-20 évesen az emberek többsége mögött még ott áll a család. Én eléggé egyedül voltam, amíg nem találkoztam Némedi Marival, aki a pótanyám lett. Nagyon hálás vagyok neki. Őt is felemásan ítélik meg, de egymásra találtunk. Ő gyerekre vágyott, nekem pedig hiányzott az anyukám. Így lettünk egymás családja.

Azt mondtad, otthagytad a melegbárok világát, mert nem a te közeged. Mi vele a baj?

Ott a show-t várják el. A díszes ruhákat, a feltűnő sminket, a látványt, a bulit… De én énekelni szeretnék! Rájöttem, hogy nekem figyelem, hallgatóság kell, hogy azt érezzék, amit én. Ne a látszat legyen a lényeg, hanem ami mögötte van.

Visszahúzódtál.

Igen, az elmúlt egy évben nem nagyon szerepeltem, hiába kerestek. Elegem van abból, hogy csak azt kérdezik, hogy "mi van a mellemmel?". Nagyobb lett, vagy esetleg kisebb? Ha valaki mostanában rám keres az interneten, akkor azt láthatja, hogy otthon üldögélek és egy szál magamban énekelgetek. Ez egy másik Kari. És egyre több pozitív jelzést kapok még olyanoktól is, akik soha nem szerettek.

Furcsa, hogy mosolyogva beszélsz arról, nem szerettek…

Engem ez inkább akkor foglalkoztatott, amikor még fiúként éltem. Az az időszak borzalmas volt, pláne a Megasztár után. Rengetegen bántottak bárhol, ahol megjelentem. Viszont amióta nőként élek - hihetetlennek hangozhat - de nem tapasztalok ilyesmit. Csak hetero közegbe járok, tömegközlekedek, és semmit nem érzek. Néha persze összesúgnak, vagy furcsán néznek, de nem árad felém az a negativitás.

Mintha lenne az "időszámításunk előtt és az időszámításunk után". Hogy képzeljem el azt, amikor fiúként léteztél?

Viharosan. Egyik pillanatban azt gondoltam, hogy igen, ezt akarom, még több smink, még több vadság kell, mert ebbe tudok kapaszkodni. De közben ott volt bennem egy borzalmas nagy űr, hogy hiába vannak fellépéseim, hiába szeretnek, tudtam, hogy igazából nem nekem szól a rajongás, mert ez nem én vagyok.

Hogy jött a váltás, a változás?

Tényleg szinte egyik napról a másikra. Éreztem, hogy vonz a nőiesség, a szépség, a ruhák - hogy én is olyan akarok lenni! És nem úgy vonzott, hogy hú, de jó az a csaj, hú, én őt akarom! Lassan kezdtem megérteni… Azt, hogy meleg vagyok, soha nem gondoltam, csak azt éreztem, hogy valami rohadtul nincs rendben velem. Aztán elindult egy folyamat 19 éves koromban, hogy egyre nőiesebbek lettek a ruháim, a sminkem, a hajam… Egyre jobban fejlődtem - vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. Egyszer csak belenéztem a tükörbe, láttam a fiúcipőt, fiúnadrágot, a nőies felsőt és a sminket - és azt éreztem, hogy se ez, se az nem vagyok. Ráadásul az emberek is folyamatosan azt kérdezték, hogy végül is te fiú vagy, vagy lány? Eljött a pont, amikor azt mondtam: na, jó, ebből elég. Mondtam az akkori legeslegjobb barátnőmnek, hogy segítsen összeszedni a ruháimat. "Mi van, elköltözöl?” "Nem. El fogom ajándékozni őket. Új életet kezdek, holnaptól nőként fogok élni.” Azt éreztem, hogy meg kell mutatnom, ki is vagyok valójában. Rádöbbentem, hogy az addigi életem hatalmas tévedés volt.

Megkönnyebbültél, amikor ezt a döntést meghoztad?

Imádtam! Igaz, hogy az elején túlzásokba estem. Túl feltűnően öltözködtem, sminkeltem. Úgy éreztem, hogy hangsúlyoznom kell a nőiességet. Én élveztem, de a körülöttem élők nem. Utólag már tudom, hogy borzalmas volt! De most már ebben is letisztultam és megnyugodtam. Már tudom, hogy nem ez a lényeg. Látod, most sincs rajtam semmi kihívó.

Mit jelent neked nőnek lenni? Most nem a külsőségekre gondolok.

Amíg nem éltem nőként, addig minden olyan nehéz volt. Tele volt kérdésekkel a fejem. Hogy kell kinézni, miként kell viselkedni? Most minden olyan természetes, minden olyan jó! Rájöttem, hogy a nőknek mennyivel szebb az életük. Én mindig az hallom a barátnőimtől, hogy a nőknek a legrosszabb, miért nem maradtam férfi… Csak azt tudom erre válaszolni, hogy szerintem nekünk van a legeslegnagyobb energiánk. Vagy nektek. Hogy is mondjam. Tök mindegy. Ha valaki engem nem tart nőnek, akkor is az a véleményem, hogy nőnek lenni csoda!

Átestél már egy műtéten és ez még csak az első állomás.

Muszáj bevállalnom, még ha ezek a műtétek kockázatosak is. Az embereknek kell a vizualitás. Ha nő vagyok, akkor nemcsak a lelkemben, hanem kívül is annak kell lennem. Nagyon hiszek Istenben, és úgy vagyok vele, hogy ha ez az utam, akkor minden rendben lesz.

Erős a hited. Néha nem pereltél Istennel, hogy miért kaptad ezt tőle?

Már nem. Nincs értelme, mert ő sokkal jobban tudja, hogy mi miért kell, hogy így legyen. Még akkor is, ha nekem néha fáj.

És társat vajon mikor ad neked? Egy viharos kapcsolatról olvastam, az akkori párod bántott is. Most pedig egyedül élsz.

Most jó egyedül. Persze remélem, nem marad így. Tudod, egy transzszexuális nőnek nagyon nehéz párt találnia. Egy hétköznapi nőnek sem egyszerű, de nekem még nehezebb. De ezzel is úgy vagyok, hogy aminek jönnie kell, az jönni fog. Persze sok mindenre vágyom. Elsősorban arra, hogy az emberek végre annak lássanak, aki valójában vagyok. Aztán arra, hogy végre úgy énekelhessek, ahogy szeretnék, és ez sokaknak örömet okozzon. Persze még minden csak alakul és sokszor rám tör a félelem és a bizonytalanság, hogy mi lesz velem?! De megint csak Istent tudom felhozni. Én rá hagyatkozom. Teljesen ráutaltam magam, és szerintem ő visz és segít engem. Lehet, hogy csak beképzelem, de annak ellenére, amik történtek velem mégis olyan áldottnak érzem magam. Csodálkozol? Lehet, hogy ezt csak én hiszem, de még az is jó. Erőt ad ahhoz, hogy továbbmenjek azon az úton, amire végre rátaláltam. A sajátomon.