Csonka András: Anyu, ugye hallasz? Összekevertek Michael Bublével!

Szia, Anyu!

Őrület, hogy milyen köröket fut le az ember egy héten belül is. Felszabadultan tombolsz egyik este, mintha a világ csak ilyesféle hangulatból állna, aztán egy-két nap múlva jól pofáncsap az élet egy rossz hírrel. Nehogy megijedj most, kezdjük a mosolygósabbal.

Képzeld, újra összerántottuk a januárban Bécset megjárt kis csapatunkat, mert újra közös élményre vágytunk, pont arra, amit év elején már átéltünk az osztrák fővárosban. Köszönhetően egy úriembernek, akit te már sajnos nem ismerhettél meg, úgy hívják, Michael Bublé. Nem is értem, miért gondolták a szervezők, hogy első körben kihagyják Budapestet, mert már januárban is úgy éreztem, lépten-nyomon magyarokba botlom a Wienerstadthalléban. Őrjöngtünk rendesen ott is, hogy na ilyet még nem, és egyáltalán micsoda lezser, elegáns, laza stílus, na és a zenekar, na és a színpadkép!
Persze, ha már ott voltunk, nem rohantunk haza, kis őrsi kirándulássá fejlesztettük a hétvégét, nagy sétákkal, a jegesen metsző januári bécsi télben. Ismersz, kár lenne eljátszanom, hogy lelkesedtem ezért a programpontért, neked is hogy kellett könyörögni, hogy sétáljunk! Tudod, én A-ból B pontba szívesen elindulok jó határozottan gyalog is, csak a cél nélküli lődörgés fáraszt. Ilyen barom vagyok most is. Persze voltak jó kis állomáshelyek, például egy igazi Zacher-torta a Zacher cukiban, ami jó nagy csalódás volt nekem, mert itthon sokkal keserűbb csokiból csinálják, és lekvárcsík is van benne. Viszont az meg az autentikus példány. Isteni kávéházakban is melegedtünk, rátaláltunk egy elképesztően jó császármorzsa-készítő helyre, és a csúcs, a rántott hús fellegvára, a Figlmüller, ahova még Pestről be kellett jelentkezni, hogy helyet kapjunk. Vonattal ki és vissza, gyönyörű emlékké vált az egész.

És november 2-án újra felvérteztük a lelkünket, hogy találkozhassunk Bubléval, most már Budapesten. Na jó, rántott hús és császármorzsa most nem volt, de Fehér István barátom megszervezte, hogy a komplett - kb 30 fős - csapat találkozzon koncert előtt az Arénához közel egy szálloda bárjában, ahol libatöpörtyű, parasztkolbász és pezsgő is segített a koncertre hangolódásban. :-) Most sem csalódtunk, korunk egyik legkiválóbb előadója Bublé. Semmi faxni, semmi erőlködés. Laza eleganciával, merész humorral, közvetlen és profi sítlusban varázsolt egész este, és a végén, a mikrofon nélkül befejezett ráadásszám az alázatos művészt is megmutatta. Tomboló aréna - elejétől a végéig. Ábel Anita annyira topon volt hangulatilag, hogy hirtelen megpuszilt. Nyilván összekevert Bubléval... :-)

Basszus, megint eszembe jutott, pont ilyesmiről álmodoztam évek óta. Mármint a zenei stílusra, a körítésre értem. A jelenségre. 17 éve foglalkozom popzenével is, tudod, hány fellépésem volt ez idő alatt, de többnyire csak a kis CD-imet cipeltem magammal a zenei alapokkal. Igen, a big band, látvány és show hiányzik már. Viccesen azt szoktam mondogatni évek óta, ha kérdezik, hogy meglehet, az első koncertem lesz a búcsúkoncertem is egyben, addig várok. Ilyet még úgysem csinált senki, micsoda sajtóm lenne.:-)

Micsoda sajtója volt viszont annak a kolléganőmnek, akiről az utóbbi években mintha kicsit elfeledkeztek volna az újságok - de mit tegyünk, hiába isteni színész, mégiscsak hetvenen túl volt már, és ez nem trendi életkor. Meg kellett halnia ahhoz, hogy igazán reflektorfénybe kerüljön újra. Emlékszel, milyen boldog izgalommal mutattam be neked 2001-ben, a Funny Girl premierje után az operettszínházi banketten? Még jót röhögtetek együtt azon, hogy szóba került a hülye hipochondriám valahogy... Képzeld, ez a fotó most szeptember 9-én készült, amikor megnéztem az Előttem az élet című darabot a Rózsavölgyiben. Zseniálisak voltak Csomós Marival! Margitai Ági istennő volt, tele energiával, játékkedvvel. Hihetetlen most arra gondolni, hogy ő talán már tudta belül, mi várhat rá. Most biztos előkerülnek majd régi filmjei, és éjfélközeli kezdéssel talán meg is tekinthetők valahol. Bár a mai televíziós helyzetben azon se csodálkoznék, ha mindez egyáltalán nem történne meg. A lényeg, hogy mi, akik tudjuk, ki volt ő, milyen színész és milyen ember, cipeljük magunkkal a következő évtizedekbe is.

Anyu, elálmosodtam, fekszem, úgyis elszarakodom az időt minden nap valami "borzasztóan fontos" tennivalóval. Most legalább tényleg volt értelme, mert Veled beszéltem".

Puszi