Jöttek a babák Hadas Krisztával - négy hónap alatt tizenegy!

Születés baba szülés Jön a baba Hadas Krisztával Hadas Kriszta
Nem sok embernek adatik meg, hogy tíz édesanya teljes bizalmát élvezze, és kamerával jelen legyen akkor, amikor világra hozzák gyermeküket. Hadas Kriszta és én ilyen megtiszteltetésben részesültünk, és igen: jövőre újra forgatunk, várjuk a kismamák jelentkezését!

"Felbecsülhetetlen ajándék"

Volt bennünk egy kis félsz, hogy mi lesz, ha az édesanyák és babáik összetalálkoznak szombat délután egy pilisvörösvári étteremben, ahol hosszas egyeztetés és szervezés után végre összegyűltünk majdnem hiánytalanul. Szóval aggódtunk kicsit, lesz-e vajon bömbölés és nyűglődés, elviselhetetlen hangzavar és a nagyobb tesók eszement rohangálása, ahogy az ilyenkor természetes lenne - de mindannyiunk közös megkönnyebbülésére nem volt. Illetve a nagyobb tesók persze játszottak és bújócskáztak, de nem fulladt káoszba a siserahad, tökéletesen uralni lehetett a helyzetet - és nagyon lelkesen ölelgették az édesanyák egymást és egymás babáit. Volt tehát rengeteg gurgulázó, vigyorgó baba és egy igazi közösséggé kovácsolódott mamacsapat - no meg persze a párjaik, illetve a műsor operatőre Benke Ottó és vágója, Moór Péter. Merthogy a "Jön a baba - Hadas Krisztával" sorozat azon túl, hogy 10 részen keresztül őszintén beszélt a babavárás és a szülés minden természetes velejárójáról, emberileg is megérintett minket és a sorozat főszereplőit is.

Jöttek a babák Hadas Krisztával - négy hónap alatt tizenegy! Fotó: Zsigmond László/Life.hu

"Ez egy felbecsülhetetlen értékű ajándék számunkra, hogy megörökítettétek Szofi várását, születését és az otthoni óráinkat. Ajándék az egész családunk számára!" – erősíti meg Szíjártó-Schleer Móni. "Másrészről a mi történetünk - hiszen Szofi lombikkal fogant, 18 sikertelen baba után - erőt és reményt adott más családoknak, akik szintén ezen az úton jártak. Konkrétan kapunk visszajelzést erről édesanyától, akinek azóta szintén sikerült a beültetése és végre babát vár! Az, hogy a történetünkkel erőt adhattunk másoknak, nekünk is hatalmas öröm!"

Ugyanezt erősíti meg Almádi Zsuzsa is, akinek Maja lánykája az unokanővére petesejtjével fogant. "Hihetetlen és megható érzés volt, hogy a példánkon keresztül betekintést nyerhetnek mások is egy petesejtdonáció segítségével létrejött várandósságba és az örömünkbe. A forgatás minden percét élveztem".

Virtuális közösség

Az édesanyák pedig igen hamar egymást segítő közösséggé kovácsolódtak, és napi szinten tartják a kapcsolatot egymással. "Amikor ezt a sorozatot forgatni kezdtük, eszembe nem jutott, hogy végül a műsorban szereplő családok, az anyák egy összetartó klubot hoznak létre" – mondta Hadas Kriszta, a műsor főszerkesztője, műsorvezetője. "Tőlem függetlenül tették, de nagyon jól tették, és szuper ebbe a klubba tartozni. Ez is mutatja, mekkora szükségünk van arra, hogy beszélgessünk magunkról, nőkről, anyákról. Annak örülök, hogy a "Jön a babával" sikerült áttörni egy falat a civilek és a média között, mert ebben a sorozatban senki sem játszotta meg magát, minden család olyan mert lenni, amilyen. Megbíztak bennünk, és ez nagyon ritka. Nem volt egyetlen beállított jelenet, egyetlen "tessék"-re induló mozdulat sem. A dokumentumsorozat sikere (igen magas csatornanézettséget produkált) pedig megmutatta, a "hétköznapi" emberek sokkal érdekesebbek lehetnek a celebeknél. Nem idealizáltak, tulajdonképpen teljesen hétköznapiak, mégis nagyon izgalmasak. Ezek a nők - fiatalok és idősebbek, elváltak, házasok vagy gyermeküket egyedül vállalók - tökéletesen hús-vér emberek közülünk, természetesek és szerethetők".

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

"Semmi nem volt megrendezve, minden spontán volt, nem erőltettetek ránk semmit, alkalmazkodtatok a nyűgjeinkhez, ez mind nagyon tetszett" – foglalja össze a véleményét Szilágyi Virág, Zalán és Milán, az ikerfiúk édesanyja.

"Ez egy életre szóló élmény, és olyan emberekkel találkoztunk, akikről kiderült, hogy az életben is izgalmasak, barátságosak és segítőkészek, remek csapatot alkotnak. Együtt maradt a csapat a szülés után is, így a kézzel fogható filmen kívül barátokat is adott ez a sorozat nekünk" – summázza véleményét a 4 gyermekes édesanya, Váradi Kriszta.

"Tíz várandósság, tizenegy baba születésének pillanatait, és a gyermekágyas időszakot asszisztálhattuk végig, azt hiszem lassan le tudnék vezetni egy sima szülést" – nevet Hadas Kriszta. "Sokan azt gondolták a sorozat előtt, hogy majd térdig állunk a magzatvízben, és intim részeket is mutogatunk. Hát nem így történt. Nálunk senki sem veszítette el a méltóságát. Imádtam ezt a munkát! És az a jó hírem van, hogy folytatjuk a sorozatot. Remélem, az első évad őszinteségén felbuzdulva lesznek még olyan nők, akik szívesen megosztják a nézőkkel érzéseiket, gondolataikat, szorongásaikat, a boldogságukat" - vagyis az ő történetüket.

/1412/_me__201412140427

Forgatás a szülések alatt

A családok kéréseit végig nagy odafigyeléssel kezeltük, azt mutattuk a szülésből, amit mutatni engedtek. A szülések alatt én - magam is édesanya - voltam az operatőr egy kisebb kamerával, így egy igazi női, segítő közeg alakult ki a vajúdások minden pillanatában, tényleg nem voltunk láb alatt sem a műtőben, sem a szülőszobán.

"Ez volt életem legnagyobb eseménye!" – mondta határozottan Szomolányi Timi, az épp most fél éves Katica édesanyja. "Eszembe sem jutott, hogy féltsem az intim szférám, mert úgyis ott volt a szülés alatt az orvos, a szülésznő, a csecsemős, meg még ki tudja, ki mindenki a kórházi protokoll miatt, ehhez képest az, hogy még Hadas Kriszta és te is ott voltatok, már nem nyomott semmit a latban. És így, a Hadas-tesók - mert így nevezzük a sorozat babáit - életre szóló emlékeket ésbarátságot kaptak azon felül, hogy még a köldökzsinórvér-őssejtjeiket és köldökzsinór-szöveteiketis tárolni fogják 20 évig. Ha újra döntenem kellene, újra jelentkeznék!"

Te is szülhetsz Hadas Krisztával - Jelentkezz!

A 10 édesanya és 11 kisbaba története nyomon követhető volt a postr-en is. Most pedig újra jelentkezőket várunk, olyan édesanyákat, akik 2015. február-április között szülnek, és megosztanák velünk a babavárás, a szülés és az otthon töltött időszak pillanatait.

Jelentkezni a lifenetwork@freemail.hu e-mail címen az életkor, a szülés helye, és fél oldalas bemutatkozó történet megírásával lehet.

Egyre cukibb a kis György herceghttp://www.life.hu/csalad/20141214-a-kensington-palota-uj-fotokat-mutatott-katalin-es-vilmos-fiarol-gyorgy-hercegrol.htmlEgyenesen zabálnivaló Katalin hercegnő és Vilmos herceg pici Gyurikája. A Kensington palota most új fotókkal örvendeztette meg a rajongókat, a sorozatot pedig majd karácsonyi címlapokon látjuk viszont. CsaládOrigoDecember 11-e az év legtermékenyebb napjahttp://www.life.hu/csalad/20141211-december-11-az-ev-legtermekenyebb-napja.htmlDecember 11-e az év legtermékenyebb napja az amerikai kutatások szerint: a legtöbb gyerek ugyanis szeptember 16-án születik. Család--Megszülettek a monacói hercegnő ikreihttp://www.life.hu/csalad/20141210-megszulettek-a-monacoi-hercegno-charlene-es-albert-ikrei-a-kislany-gabriella-therese-marie-a-kisfiu.htmlIkreknek - egy kislánynak és egy kisfiúnak - adott életet szerdán Charlene hercegnő, II. Albert monacói herceg 36 éves felesége. A kicsik neve Gabriella, illetve Jacques lett.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.