Bálint gazda tanácsai: A palántázás apró fortélyai - hogy minden tökéletes legyen

A mérsékelt éghajlatú országokban – így nálunk is – sokféle déli származású, melegebb és hosszabb tenyészidőt igénylő növényt (szőlőt, gyümölcsöt, zöldségféléket, gyógy-, fűszer és aromanövényeket, sokféle dísznövényt) termelünk. Az emberiség évezredes törekvése, hogy ezeket a növényeket a mi éghajlatunkhoz szoktassuk, de bele kellett törődnünk abba, hogy nem vagyunk korlátlan urai a természetnek, nem tudjuk se az időjárást, se a növények eredeti tulajdonságait megváltoztatni. Csak egy, sikeres módszer létezik: bölcsen alkalmazkodnunk kell a természet adottságaihoza termelési módszerek célszerű fejlesztése útján. Ennek pedig egyik jeles és világszerte alkalmazott, az emberiség jóléte érdekében hasznosított, közismert példája: a zöldségfélék és a virágos növények palántázása.

Ennek az egyszerűnek tűnő módszernek a lényege az, hogy zárt, védett, meleg helyen, kis területen, február-márciusban vetjük el a növények magját, amelyek kikelnek, 6-8 hét alatt néhány lomblevelet is fejlesztenek és amikor a tavaszi fagyok elmúltak, ki lehet ültetni őket a szabad földbe, ahol a nyár folyamán termést érlelhetnek. Ezzel jelentékenyen meghosszabbítjuk a termelt növények tenyészidejét és jelentékenyen nagyobb, valamint élettanilag értékes anyagokban gazdagabb termést takaríthatunk be. A palántázás főszezonja most kezdődik és körülbelül május végéig tart.

Mire kell tehát a legjobban ügyelnünk?

A palánták ültetéséhez gondosan elő kell készíteni a talajt. Az ősszel felásott ágyás talajára szórjuk ki a komplex műtrágyát, mert az a tavaszi hónapokban hasznosul a legjobban, majd pedig gereblyézzük el a földet simára, apró morzsásra.

Figyeljünk az igényekre!

Minden növénynek speciális környezeti igényei vannak: egyesek az erős napsütést, mások a félárnyékot, vagy éppen az árnyékot kedvelik, mint például a spenót és a sóska. Vannak kifejezetten tápanyagigényes növények (például a paprika, a tojásgyümölcs) és vannak szerényebbek (görög- és sárgadinnye). A zöldségfélék többsége folyamatosan sok vizet igényel és öntözés nélkül a termelésük nem is biztonságos, de például a fűszernövények minőségét gyengíti a bőséges vízellátás. Egyes zöldségfélék a meszes talajokban érzik jól magukat (a borsó, a bab), míg mások csak a savanyú, mészmentes talajt kedvelik (a paprika, a káposzta). A palánták lehetnek szabad gyökerűek és földlabdásak. A kiskertekbe elsősorban az utóbbiak ültetését javaslom, mert ezek nem szenvedik meg a helyváltoztatás stresszét és megszakítás nélkül fejlődnek, korábban hoznak termést, mint a szabadgyökerűek. Az erőteljes, jól fejlődő palánták egyenes, kellő vastagságú szárral és három-négy sötétzöld, ép lomblevéllel rendelkeznek. A tenyészedényből (cserép, műanyag) kiemelt földlabdát átszőtték a fehér gyökerek.

Fontos a távolság

A növényeket egymástól olyan távolságra kell ültetni, hogy egymást a fejlődésben és termés kifejlesztésében ne akadályozzák. A szorosan, egymás mellett álló növények felnyurgulnak, ledőlnek, keveset teremnek, a ritka állomány pedig nem használja ki a rendelkezésre álló helyet.

A beszerzett, vagy saját nevelésű palántákat 4-5 napig a szabadban, védett helyen edzeni kell, hideg éjszakákon védett helyre kell állítani. A rostos tőzegbe ültetett palántákat minden nap meg kell öntözni! Ha az időjárás hidegre fordul és talajmenti fagy fenyeget, akkor a kiültetett palántákat lefelé fordított agyagcseréppel védhetjük meg. Ezt nappal – természetesen – el kell távolítani! E célra a műanyag edény is megfelelő, de ezt több réteg újságpapírral ki kell „bélelni”. A saját termésű, érett magvakat – még a legjobbnak igényt növényekről sem – érdemes begyűjteni, mert a hibríd (F1 jelzésű) és a GMO (genetikailag módosított) növények leszármazottjai nem alkalmasak további termelésre.