Hujber Feri élete 180 fokos fordulatot vett

Forrás: Facebook/Mokka -
Hujber Ferenc halál összeomlás halálközeli állapot halálközeli élmény újraélesztés változás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A vadóc színész komolyan vette a figyelmeztetést, amit a sorstól kapott, és mióta kétszer visszatért a halálból, teljesen új életet kezdett. 

Ahogy a Life.hu is megírta, Hujber Ferenc az év elején a Nyírő Gyula Kórház intenzív osztályára került, ahol kétszer élesztették újra. Állapotát életmentő gépekkel: szívmonitorral, EKG-val és oxigént pumpáló géppel figyelték. A színész akkor úgy döntött, új életet kezd, és most a Bors információ szerint ez meg is történt.

Forrás: Facebook/Mokka

"Amióta kijöttem a kórházból, 180 fokos fordulatot vett az életem. Már nem az a vehemens természetű, nehezen kezelhető, lobbanékony Hujber Ferenc vagyok, akivel nehezen lehet együtt dolgozni. (...) Olyan érzés ez, mint amikor valaki kómába esett, látta a fényt az alagút végén, és visszajött az életbe.

Mindig is szerettem feszegetni a saját határaimat. Csak néha le kell menni egészen a medence aljáig, hogy onnan a felszínre tudjunk jönni. Élvezem ezt az állapotot. A családom pedig még nálam is jobban. Nagyon-nagyon szeretik ezt az új Ferit" – magyarázta Hujber Feri.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.