Kipróbáltuk: tollaslabda

Mire asszociálsz először, amikor meghallod a tollaslabda szót? A tavaszi és nyári játékra a frissen nyírt kerti füvön, vagy egy versenysportra? Nekem mindig az előbbi volt az első gondolatom, nem vettem komolyan, de még férfias sportnak sem tartottam, ám ez a közelmúltban megváltozott.

Tehát fejben most térjünk vissza a kerti meccsekre: a legtöbben műanyag tollaslabdát alkalmaznak a játékhoz, ám hiába létezik a „butított" verzió, nehezebb eltalálni, ez pedig fokozhatja a játékosok „béna vagyok ehhez" érzését.

Két alkalommal volt lehetőségem kipróbálni a tollaslabdát. Elsőként egy edző volt a partnerem, aki az átmozgató bemelegítés után elmagyarázott pár szabályt. Ő is megerősített abban, hogy nem műanyag, hanem tollból készült tollaslabdával lehet igazán élvezetesen játszani. Az ütő alapfogása olyan, mintha kalapácsot tartanánk a kezünkben, a tenyeres fogás pedig arra emlékeztet, amikor a tévé előtt ülve a távirányítót fogjuk; a fogás lazaságának olyannak kell lennie, hogy akár egy tollaslabda is elférjen a tenyeremben az ütővel egyetemben. A tenyeres ütést már a tenisz kapcsán tapasztaltam – a fonák mellett. A mutatóujj pedig nem lehet kinyújtva (most talán azt gondolnád, hogy miért is, de ha odakerülsz, automatikusan úgy fogod tartani az ütőt).

Következett a második alkalom: itt is visszaköszön a szívatás, ami ugyanúgy „alapja" a squashnak is: az ellenfeledtől minél messzebb érdemes ütni a labdát, ha ő hátul van, előre, ha jobboldalt, akkor balra. Mire belekezdünk, még párszor úgy lendítek vagy csapok le, mint anno a tenisz próbáján. Az első percek inkább bemelegítő jellegűek, nehezen, de oldódnak a teniszes berögződéseim, realizálom, hogy ez egy jóval gyorsabb sport könnyebb ütővel. Előbb-utóbb megtanulom, hogy nem visszük alacsonyra az ütőt, hanem mellmagasságból emeljük. És túlozva mondhatnám, hogy tulajdonképpen ennyi a gyakorlati része.

Innentől kezdve a szívatás gyakorlása és a játék kezdődik – illetve folytatódik. Rövid idő alatt elfáradok, sőt mint kiderül, egy „normál" meccs annyira intenzív tud lenni, hogy akár 20 perc alatt véget is érhet, mert kifárasztják egymást az ellenfelek. Izomláz tekintetében a „félkitörések” okozta állapot érződött, de az alkaromban és a csuklómban ugyancsak érezhető volt az edzés másnap, a sok fölfele nézéstől pedig volt egy csöppnyi nyakfájás.

Ha kíváncsi vagy a teljes bejegyzésre, kattints IDE, a Move it, Blondie! blogra!