Baby Gabi: A férjemmel úgy tervezzük, hogy bejön a szülőszobába"

ikrek terhesség kisbaba szülés Baby Gabi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekesnő életében nagy a boldogság, hiszen hamarosan megérkeznek a gyermekei. Bár az ikreket váró énekesnő kissé nehezen bírja a meleget, minden percét élvezi a terhességnek. 

Bár a fiúk csak októberben érkeznek, a szülők már mindent előkészítettek a csöppségek érkezésére. Az édesanya több fórumot is elolvasott a szüléssel kapcsolatban és reméli, hogy minden rendben megy majd a szülőszobában. A férje persze mindenben támogatja a kismamát - írja a Best.

Fotó: Pintácsi Viki

"Már egy picit elkezdtem vizesedni, és gyakran fel kell pocolnom a lábaimat. Amíg tudok, igyekszem minden nap sétálni, de már attól is kifáradok, ha lemegyek a szomszédos boltba zsemléért. Eddig mindössze csak hét kilót híztam, pedig eszem rendesen. Egy nő azért született nőnek, hogy átélhesse a természetes szülés élményét. A férjemmel úgy terveztük, hogy bejön a szülőszobába, ezért nagyon bízom benne, mégsem kerül sor az időzített császármetszésre" - nyilatkozta a sztár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.