Már csak a zombik hiányoznak – Posztapokaliptikus hangulat egy elhagyott moziban

Forrás: Northfoto -
mozi elhagyatott elhagyott helyek épület
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Thaiföld északi részén található Petch Siam nevű mozi 1970-ben nyitotta meg kapuit, de egy évtized után lakat került az ajtajára. Az épület 35 éve üresen áll.

Az ülőhelyeket vastag por- és pókhálóréteg borítja, a plafonról már szinte teljesen lehullott a vakolat – a hajdani mozi kihasználatlanság miatt zárta be kapuit a nyitás után 12 évvel. Jelenlegi állapotában tökéletes helyszínül szolgálna egy posztapokaliptikus film forgatásához.

Posztapokaliptikus hangulat az elhagyott moziban Forrás: Northfoto

Az alábbi képeket a 36 éves bangkoki fotós, Dax Ward készítette 2016 decemberében, munkájáról pedig így nyilatkozott a Daily Mailnek: "A tető be van szakadva, por és piszok lepett be mindent, a folyosót pedig elárasztotta egy kisebb árvíz. Néha olyan érzésem volt fotózás közben, mintha 36 évvel ezelőtt az utolsó vetítés közben egyik pillanatról a másikra csak úgy eltűntek volna az emberek, akik után minden itt maradt érintetlenül."

Érdekesség egyébként, hogy a vetítőgép három évtized után is működőképes állapotban van. Ward azt is elmondta, hogy még a mozi tulajdonosával is találkozott, aki elmesélte neki, hogy anno mindent megtett a mozi fenntartásáért, majd az újranyitásért, de nem járt sikerrel.

Az épület külseje meglehetősen jelentéktelen. Olyan, mint egy nagy gyárépület vagy raktár, semmi nem utal arra, mi rejtőzik odabenn. Még a turisták sem fedezték fel maguknak, mivel több mint 40 percre található a város főbb látnivalóitól.

/1701/Poszt201711215391

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.