A Slenderman-tragédia - Amikor egy internetes rém megelevenedik

Az érthetetlen bűncselekményről nemrég egy dokumentumfilm is készült, amelyben az eredeti rendőrségi kihallgatások, bírósági jelenetek, médiatudósítások részleteivel, valamint szülők, tanárok és szakértők elbeszélése alapján próbálták meg rekonstruálni a történteket. A filmben nem akartak ítélkezni, nem próbáltak ebből az egyedi esetből általános következtetéseket levonni, csak objektíven bemutatták az ügy részleteit.

Miután véginéztem a dokumentumfilmet, a téma egyszerűen nem hagyott nyugodni, hiszen ez a különös eset azért mégicsak felvet néhány kérdést és problémát. A fejemben kavargó kétségekre és kérdésekre pedig az alábbiakban majd Majsai László pszichopedagógus, a Life.hu szakértője adja meg a válaszokat. De lássuk először az ügy részleteit.

2014. májusában a wisconsini Waukeshában a 12 éves Payton Leutnert 19 késszúrással megpróbálta megölni két barátnője, Anissa Weier és Morgan Geyser. A két lány egy közeli parkba csalta Paytont, akinek azt mondták, bújócskázni fognak. A bújócska helyett azonban Anissa utasítására Morgan többször megkéselte a lányt. Az elkövetők azt mondták Paytonnak, hogy elmennek segítséget hívni neki, de ehelyett magára hagyták. A sérült kislányra később egy biciklis talált rá, aki rögtön mentőket hívott hozzá. Payton csodával határos módon túlélte a támadást. A támadókat a rendőrség a helyi országút mellett sétálva kapta el, akik - elmondásuk szerint - Slenderman kastélyába igyekeztek, amiről úgy hitték, egy wisconsini erdőben van. A lányok kihallgatása során elmondták, hogy hónapok óta tervezték barátnőjük meggyilkolását, és hozzátették, hogy azért tervelték ki az egészet, hogy a Creepypasta nevű internetes oldalról ismert Slenderman nevű karakternek imponáljanak. Aki egyébként csupán egy kitalált lény.

A lányokat bíróság elé állították, ahol első körben a bírónak azt kellett eldöntenie, hogy felnőttként vagy gyermekként kezeljék-e őket az ügyben. A dokumentumfilmből kiderült, hogy a bíró egyévnyi tárgyalássorozat úgy döntött, felnőttként bánnak velük, magyarán nem a fiatalkorúakra, hanem a felnőttekre vonatkozó törvények szerint ítélnek majd róluk. Ez azt jelenti, hogy az ügy végeztével a lányok akár évtizedekre is börtönbe kerülhetnek.

A tárgyalások során egyébként arra is fény derült, hogy a késelést elkövető Morgan Geyser skizofrén, az állapota pedig cselekedetét nagyban befolyásolta.

Nagyjából itt áll most az ügy, amely végére valószínűleg jó néhány hónap múlva fog csak pont kerülni.

Slenderman egy meglehetősen ijesztő külsejű, öltönyben járó, arc nélküli, langaléta figura, akinek hátából csápszerű nyúlványok nőnek ki, és aki, mint írtuk, nem létezik. 2009-ben a Something Awful nevű oldal egy pályázatot hirdetett, amelyre olyan, Photoshoppal készített képeket vártak, amiken rémisztő háttérsztorival rendelkező furcsa horrorfigurák láthatók. Erre a felhívásra alkotta meg Slenderman figuráját Eric Knudsen, és küldte be az oldalra. Slenderman a háttérsztorija szerint a kipécézett áldozatait (főleg gyerekeket) előszeretettel követi és üldözi, még az illető álmaiba is. A leírások szerint Slenderman meglehetősen türelmes, nem támad azonnal, inkább szépen lassan az őrületbe kergeti az embert.

A karakter tehát már nyolc éve létezik, megalkotása után villámgyorsan roppant népszerűvé vált, hamar internetes mém lett belőle. Figuráját a rajongók is továbbgondolták, a keresőbe beütve rengeteg képpel, rajongók által írt slendermanes horrorsztorival, de még videókkal is találkozhatunk, amelyek Slenderman létezését hivatottak bizonyítani. Ezek természetesen manipulált felvételek, amik, úgy tűnik, mégis elég élethűek ahhoz, hogy a gyerekek komolyan vegyék.

A két 12 éves kislány a horrortörténetekkel foglalkozó Creepypasta oldalon találkozott először Slandermannel, aki nagyon mély benyomást tett rájuk. A dokumentumfilmből kiderült, hogy rendszeresen nézték és olvasták a Slendermanes történeteket, a kihallgatások során pedig elmondták, hogy ők azt gondolták, hogy amit az interneten látnak és olvasnak, az valóságos. Úgy hitték, hogy tettüknek köszönhetően Slenderman bizalmasaivá válnak majd, és a gyilkosság után vele is fognak élni.

Az egyik elkövetőről, Morgan Geyseről a szakértői vizsgálatok során kiderült, hogy skizofréniában szenved, a dokumentumfilmben pedig arra is fény derült, hogy a kislány apja is skizofrén, tehát a gyerek valószínűleg örökölte a betegséget. És bár a skizofrénia nem feltétlenül veszélyes kór, a filmben megszólalt szakértő elmondta, hogy amennyiben a beteg egy megingathatatlan téveszmének hisz, ami azt parancsolja, hogy öljön, akkor a skizofrén páciens veszélyessé válhat. Tehát ha a skizofrénia nincs kezelve, abból akár komoly problémák is lehetnek. Morgan esetében is nagyjából ez történt. Persze kívülállóként könnyű okosnak lenni, de talán elvárható lett volna, hogy egy skizofréniában szenvedő apa gyerekének viselkedésére kicsit jobban odafigyeljenek, és komolyan vegyék az árulkodó jeleket. Morgan anyukája egyébként így beszélt lánya betegségéről a filmben:

Morgen tettére tehát valamelyest magyarázatot adhat az állapota. De mi a helyzet a másik kislánnyal, akinél a szakértők nem állapítottak meg kóros elváltozást?

A filmből kiderült, hogy Anissa Weiernek - amíg Morgant meg nem ismerte - nem voltak barátai. Bár a szüleivel úgy tűnt, jó viszonyban volt, Slendermanről valószínűleg nem beszélt nekik, hiszen akkor a felnőttek jó eséllyel felvilágosíthatták volna arról, hogy az ijesztő rémalak csupán kitaláció, és nem valóság. Barátok nélkül, később pedig a hallucinációkkal küzdő Morgannel az oldalán semmiféle józan visszajelzést nem kapott az általa valósnak képzelt lénnyel kapcsolatban. Csak a saját, elzárt fantáziavilága maradt.

Majsai László pszichopedagógus kérdésemre válaszolva elmondta, hogy az alapjáraton teljesen normális, hogy a gyermekek többségének életében még nagy szerepe van a fantáziavilágnak. Sokan képeznek magukban egy olyan belső világot, ahol jól vagy jobban érezhetik magukat, ahol ők irányítanak, ahol szebb, vagy érdekesebb az élet, mint a valóság, ahol figyelnek rájuk, vagy ahol már nincs szükségük a felnőttek figyelmére. Szakértőnk szerint ez egy természetes gyermeki reakció a külvilágra, az érdektelenségre, a törődés hiányára, a rosszul megállapított, vagy számára elfogadhatatlan, vagy teljesíthetetlen elvárásokra.

Majsai szerint addig a pontig nincs is baj ezzel a kitalált világgal, amíg a gyerekek csak ritkán "használják". Minél gyakrabban és minél többet "tartózkodik" a gyerek ebben a fantáziavilágában, annál fenyegetőbbé válik a veszély, annál komolyabb a jelzés arra, hogy segítségre van szükség.

- állapította meg szakértőnk.

A két kislány azonban nemcsak fantáziavilágukban, hanem a monitor előtt is rengeteg időt töltött. A dokumentumfilmben bemutatták Anissa tabletjének internetes előzményeit, amiből kiderült, hogy a kislány a cuki kismacskás videók mellett rendszeresen nézte és kommentelte a Slendermanról szóló horrorfilmeket. És bár a dokufilmben ügyeltek arra, hogy a gyerek tettéért ne a szüleit állítsák be hibásnak, véleményem szerint mégsem mehetünk el szó nélkül a felnőttek felelőssége, illetve felelőtlensége mellett.

Egy korábbi, a gyerekek internethasználatáról szóló interjúmban dr. Kósa Éva pszichológus így nyilatkozott:

A pszichológus megállapítása sajnos ebben az esetben nagyon is helytálló volt. A két kislány szüleinek fogalma sem volt róla, hogy mit csinálnak a gyerekek órák hosszat a képernyő előtt, maximum akkor szóltak rájuk, ha már túl sokat nyomkodták a kütyüjüket.

Egy 12 éves gyerek viselkedésével, tetteivel kapcsolatban Majsai László szerint is mindenképpen fel kell merülnie a szülői felelősségnek és annak mértékének. Majsai azt mondja, hogy az, hogy egy gyerek milyen informatikai eszközökkel bír, hogy azokat tudja-e rendeltetésszerűen, a korának megfelelő ismeretek birtokában, önmagára és másokra veszély nélkül használni, az elsősorban szülői felelősség. És természetesen az is, hogy milyen oldalakat látogat a neten, hogy hol, kivel és mivel tölti az idejét.

Abban pedig, szakértőnk szerint különösen nagy felelősség hárul a szülőre, hogy hogyan és miért kerül olyan lelkiállapotba egy gyerek, hogy - bármilyen indokkal - előre kitervelt gyilkosságban vegyen részt. Majsai azt mondja, egy ilyen cselekmény eltervezése és véghezvitele az alapvető emberi morál és értékrend hiányát, vagy nagymértékű elmaradását/sérülését mutatja. Olyan mértékű belső feszültségeket, indulatokat, elfojtott dühöt, agresszivitást feltételez, amelynek egyéb, más tünetei, megnyilvánulásai is vannak. Ezeket pedig egy gyermekére figyelő, azzal kommunikáló szülőnek észlelnie kell. Sőt a gyermek környezetében lévő pedagógusoknak is. Azt végezetül azért szakértőnk is megjegyezte, hogy természetesen nem kell, és nem is szabad kizárólag a szülőket és a tanárokat bűnbakként megnevezni.

Tanulság igazából nincs. Annyi szerencsétlen tényező együttállása kellett ehhez a szomorú történethez, hogy minden problémát megoldó igazságokat mi sem tudunk mondani. Egy meghatározó dolgot azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni, ez pedig a kommunikáció fontossága. Az értő és megértő kommunikáció szülő és gyerek között. Hiszen ha ez megvan, akkor a problémákat még az előtt meg lehetne oldani, mielőtt azoknak katasztrofális következményeik lennének.

Végezetül szakértőnk azokra a vészjósló jelekre szeretné felhívni a szülők figyelmét, amelyekből egy anyuka vagy apuka idejében felismerheti, hogy gyereke kezdi elveszíteni a normális valóságérzékelését.