Legyél turista Budapesten!

Jó, először nem a fejemben kattant át, hanem a derekamban. Úgy másfél évvel ezelőtt siralmas állapotban voltam, a folyamatos laptop előtt üldögélés (és közben nassolás) és mozgásszegény életmód miatt a testem "azt mondta": eddig, és ne tovább. Tényleg, minden porcikám fájt, aztán kiderült, hogy csak egy lépés (illetve, nem lépés) választ el a gerincsérvtől. Elhatároztam, hogy vagy azonnal nyugdíjasnak nyilvánítom magam, vagy összeszedem minden akaraterőmet, és naponta legalább egy órát sétálok (vicces, de akkor ez is éppen elég nagy kihívásnak tűnt) - és beiktattam az életembe a rendszeres termi edzéseket és a diétát is.

A tavalyi nagy kedvenceim a hidak voltak (a sétáim során az egyiken átmentem Budára, a másikon visszajöttem Pestre). Persze, addig is közlekedtem rajtuk bőven: villamossal vagy busszal, de soha nem kezeltem őket látványosságként, nem figyeltem a kilátást, általában siettem is, szóval soha, de soha, még a felköltözésem idején sem néztem a várost úgy, ahogy azóta: turistaszemmel, vagy divatos szóval: élményközpontúan.

Idén a budai Várra és a Citadellára kattantam rá. Egyrészt mert mindkét helyen jó nagy távolságokat lehet megtenni gyönyörű környezetben, másrészt azért, mert - bár nyilván voltam már mindkét helyen - ha sikerül átverekedni magam a turisták tömegén, olyan eldugott kis zugok nyílnak meg, amelyeket eddig nem is vettem észre.

Ugyanitt, a fától nem messze (körülbelül a Várkertbazár felett) fotóztam ezt a szépséget...

...és ezt is:

Sőt ezt a két kovácsoltvas kapurészletet is:

Hogy a gyönyörködés mellett a testmozgás is meglegyen, általában gyalog sétálok fel. Van, hogy a Széll Kálmán tér felől, az Európa parkon át indulok el, és a másik oldalon, a gyorslifteknél, a Várkertbazár (ami szintén szép, de számomra túlságosan mesterséges környezet) felett (vagy a bazáron át) sétálok vissza a Clark Ádám téri Budavári Siklóig. Tavasszal itt állati finom fagyit lehetett kapni - igaz, aranyáron -, ha arra jártok, és nyitva vannak, mindenképp kóstoljátok meg, megéri.

Egy másik kedvenc útvonalam, hogy a Clark Ádám tértől indulok el, és a Várkertbazár feletti részt megkerülve a Habsburg kapu-Sándor palota-Dísz tér-Szentháromság tér-Európa park vonalon sétálok le a Széna térre. (Ezekről a minden turista számára "kötelező" nevezetességekről szándékosan nem írok most: minden budapesti látnivalókkal foglalkozó oldal az első helyen említi őket).

Ez amúgy egy viszonylag hosszú séta, helyenként kaptatókkal, de egy átlagos kondícióval egyáltalán nem megterhelő. A kisebb mellékutak nagyon kihaltak (a Facebookra feltöltött képeimet látva többen is kérdezték, nem paráztam-e), szóval a félősebbek inkább egyedül ne induljanak el, de az Erzsébet híd magasságában, Gellért püspök szobra környékén már hemzsegnek a kirándulók, és gyönyörű kilátás nyílik a városra.

Sokan - vagyis a legtöbben - itt, a kiépített lépcsőknél, a vízesés mellett másznak fel a Szabadság-szoborig. A Naphegy tér és a Citadella között ez körülbelül a félút.

Itt azért érdemes egy kicsit elbámészkodni, elég jó kilátás nyílik a városra és az Erzsébet hídra.

Az Erzsébet hídnál lévő, lépcsős feljáróktól még bőven kell gyalogolni a Citadelláig, úgyhogy ha rám hallgatsz, mindenképpel viszel magaddal vizet. Már csak azért is, mert ha felérsz, akkor körülbelül 1000 forintért kapsz meg egy kisüveges innivalót, és szerintem fagyizni se ott fagyizz, és az ebédedet sem muszáj ide tervezned.

Ha az induláskor hiányoltad az embereket, ahogy felérsz a Szabadság-szoborhoz és a Citadellához, már nem fogod. Szerintem elég lehangoló a hosszú száz métereken húzódó bazársor (éppen ezek miatt nem sétálok sem a Váci utcán, se Szentendre frekventáltabb részein), a túlárazott nasik, a szelfibotok, de a kilátás kárpótol.

Persze nem csak ezen a két helyen sétáltam tavasz óta. Imádom Óbuda kis utcáit, a Tabánt, Hűvösvölgyet, a Füvészkertet vagy a belváros kevésbé frekventált utcáit is, és a Vajdahunyadvára-Városliget is a kedvenceim közé tartozik. Egy csomó helyen még nem jártam. Ma, szerintem, felmegyek a Normafához!