Mit tehet a szülő, ha megtudja, hogy gyermeke homoszexuális?

Az emberek igen előítéletesek, akár tudtukon kívül is. Már akkor sok családnál beindul a veszély jelzés, ha egy páréves kislány autókkal játszik és keményen ellenáll a rózsaszín, csillogós dolgoknak, egy kisfiú pedig babázik, és előszeretettel hordana otthon szoknyát. Ez azonban csupán a keresgélés időszaka, a nemhez igazodás folyamatának első lépcsője.

A szülő magatartása nagyban befolyásolja, hogy a serdülő gyermek miként dolgozza fel és éli meg azt a felismerést, hogy a saját neméhez vonzódik. Amikor önmagán is észreveszi, hogy az öltözőben másként tekint társaira, hogy a társadalmi normáktól eltérően érzések, vágyak kerülnek benne felszínre, nos, ekkor nagyon nehéz helyzetbe kerül. Egy olyan családi légkörben, ahol a „buzizás" mindennapos, szinte esélytelen, hogy ezt nyíltan a család tudtára adja. Sőt, emiatt – no meg a homoszexuálisok megítélése miatt - az is előfordulhat, hogy megpróbálja ezt mélyen elásni, és rákényszeríteni magát a hagyományos és elfogadott társas kapcsolatokra. Ennek következménye vagy egy életen át tartó feszültség, önfeladás és boldogtalanság, vagy egy hirtelen jött „pálfordulás" – akár családos emberként.

Győri Szilvia szexuálpszichológus, a Life.hu szakértője a témával kapcsolatban elmondta, hogy a legtöbb szülőt hidegzuhanyként éri, amikor kiderül: gyermeke meleg.

A szakember szerint, amennyiben egy erős bizalmi viszony van a szülő és a gyerek között, jó eséllyel ez a hír sem lesz meglepetés, azonban a többség inkább szégyenkezik, titkolózik, fél, hogy ha színt vall, csak negatívan ítélheti meg a család. Vannak szülők, akik azonnal elutasítják a hírt, azt gondolják, ez csak valami tévedés lehet, az ő gyerekük nem lehet meleg. Úgy érezhetik, nem is ismerik gyereküket, vagy azt, hogy ez a gyerek nem is az az ember, akit eddig ők szerettek. Azonnal aggódni kezdenek, hogy ha ez nyilvánosságra kerül, mit szólnak majd a testvérek, a rokonok, a szomszédok, az iskolatársak, a tanárok, a kollégák. Félnek a szégyentől, az előítéletektől, ugyanakkor gyereküket is féltik mindettől, vagy akár attól is, hogy például fizikai bántalmazás érheti őt. Vannak, akik magukat hibáztatják. „Biztos rosszul neveltem! Hol ronthattam el?"

Azonban az is elképzelhető, hogy a szülő megkönnyebbül, mert bár látta gyermeke hónapokon át tartó szenvedését, küzdelmét, de nem tudta, mi baja is lehet valójában.
Minden szülő mást érez, más módon reagál, de az biztos, hogy a pillanat emlékezetes marad mindkettejük számára.

Sokaknak segít, ha megbeszélhetik ezt másokkal: más szülőkkel, akik hasonló cipőben járnak, egy jó baráttal vagy egy bizalmas kollégával, aki meghallgat bennünket, de akár pszichológushoz is fordulhatunk. Érdemes tájékozódni a témában, ez egyfajta biztonságot is ad: abszolút nem vagyunk egyedül. Ha nyitottak, támogatóak, empatikusak vagyunk, a gyermekünk is egyre több mindent fog megosztani velünk az érzéseiről; hogyan és mikor jött rá, hogy meleg, milyen kapcsolatai, barátai vannak, akikről esetleg eddig nem tudtunk.