Alkohol, pánikbetegség és egy 180 fokos fordulat: Sándor életmódváltásának története

"Mint mindenki más, én is jártam testnevelés órára az általános iskolában és a gimnáziumi éveim alatt is. Más kérdés, hogy ahogy növünk, úgy valamilyen oknál fogva eltávolodunk a mozgástól, ellógjuk, mindenféle történetet kitalálunk, hogy miért ne vegyünk részt az órákon. Úgy gondolom, gyerek fejjel nem látjuk a jelentőségét, nem vagyunk tisztába jótékony hatásaival, hiszen nem is foglalkozunk vele: csak amolyan kötelezettségnek látjuk az iskolában.

Ennek ellenére én külön edzésekre is jártam, 5 éves korom óta 8-9 évig küzdősportoltam, ennek ellenére sem éltem igazán egészségesen. Tizennégy évesen két hétig edzőtáborban voltam, ahol csak pizzát és gyorsételeket ettem. Annak ellenére, hogy mindig is vékony alkat voltam, és soha nem tudtam hízni, ebből az edzőtáborból már egy kis súlyfelesleggel mentem haza. Innentől kezdve aztán jöttek rám a kilók, miközben a sportot is abbahagytam."

"Odáig jutottam hogy, 16 éves koromra 93 kiló lettem a 168 cm-es magasságomhoz. A sport teljesen abbamaradt, jobban érdekeltek a számítógépes játékok, a bulizás, a haverok. Sajnos a dohányzásra is rászoktam, és hét éven át dohányoztam is. Aztán néha-néha lejárogattam a konditerembe, edzettem, vagyis inkább edzegettem, mert egyáltalán nem tudatosan csináltam, csak amihez éppen kedvem volt. Az étkezésre pedig egyáltalán nem figyeltem továbbra sem.

Voltak olyan időszakok, amikor rámjött, hogy lefogyok: 17 évesen leadtam a felesleg egy részét, 10 kilót, amikor heti 40 km-t bicikliztem. Ezt tartottam egy ideig, majd sikerült 75 kilóra is lemennem. Ekkor már látszódott a különbség, a fogyás mértéke, de még mindig inkább zsíros voltam, mint izmos. A bulizás visszább szorult egy kicsit, de nem jelentősen, viszont a súlyomat sikerült tartanom, amíg vége nem lett egy hosszú párkapcsolatomnak, és elindultam megint a lejtőn."

"Nem túlzok, amikor azt mondom hogy mindennap lerészegedtem. Visszagondolva csoda, hogy a szervezetem bírta azt a szintű mérgezést, amivel akkor non stop sokkoltam a testemet: alkoholista lettem. Visszahíztam 85 kilóra. Emlékszem, amikor nyár végén tükörbe néztem és szó szerint megundorodtam magamotól. Még mélyebb depresszióba estem, tehetetlennek, értéktelennek tartottam magam, aki semmit nem képes megcsinálni. Egy illuminált éjszakán kisírtam magam és megfogadtam, hogy szeptember elsejével kőkemény edzésbe kezdek. Ekkor főleg a bizonyítási vágy vezérelt, mindenkinek meg akartam mutatni, hogy kit hagytak el, kit szúrtak hátba.

A bulizásból ugyan visszavettem, a dohányzásból nem. Mindenesetre tényleg keményen elkezdtem edzeni: futottam napi 8-9 km-t, úgy hogy előtte soha nem futottam rendszeresen. Mivel hirtelen nagyon megterheltem a szervezetem, kicsit visszavettem ebből a tempóból, mellette pedig az étkezésre is kezdtem már odafigyelni. Két hónap alatt 15 kilót adtam le, így 23 évesen 65 kiló voltam.

Nagyon boldog voltam, pozitív visszajelzéseket is kaptam, miközben a bulizás még mindig része volt az életemnek. Ekkor jött az újabb krach. Két durva rosszullét, és néhány kivizsgálás után szembesültem a ténnyel, hogy pánikbeteg vagyok. Pszichiátria, nyugtatók: legtöbben ezt az utat látták előttem. Habár nagyon is féltem a helyzettől, ezekre mégis nemet mondtam."

"Megfogadtam magamnak hogy szembeszállok ezzel a betegséggel és ekkor nagyon komolyan, és már igazán önmagamért, és nem bizonyítási vágyból eldöntöttem, hogy változtatok az életemen. Letettem a cigit, nem ittam több alkoholt, tudatosan kezdtem étkezni, és minden eddiginél komolyabban vettem a sportot is. Azóta sikerült leküzdenem a betegségemet, abszolút kontroll alatt tartom, sőt, valójában kigyógyítottam magam. Egyedül, mert valójában nagyon kevesen tudtak a problémáimról."

"Most 27 éves vagyok, önálló, egyetem mellett dolgozok, hogy eltartsam magam. Négy éve nem iszom és nem dohányzok. Jelenlegi súlyom 70 kiló. Az életem a mozgás, és habár a saját testsúlyos edzés az igazi szerelmem, heti szinten futok 40-50 km-t is. Most már azért edzek, hogy bizonyítsam magamnak és másoknak is: bármire képesek lehetünk.

Az hiszem, hogy egész messzire jutottam az elszántság és kitartás erejével, de ez mind nem ment volna, ha nem hiszek saját magamban. Meg kell tanulni hinnünk magunkban, folyamatosan és tudatosan fejleszteni a személyiségünket. Nyissunk ablakot a világra, mert sokkal több van ott, mint amit elsőre lát az ember. Ha igazán fontos a célod és teszel érte, az élet ugyan próbára tesz, hogy mennyire vagy elkötelezett, de ha kiállod az olykor igen nehéz próbákat, utána az élet támogatni fog és lehetőségek tárháza nyílik meg előtted."

"Rengeteg célom van. Szeretnék elvégezni egy fitnesz instruktori képzést, majd a személyi edzői tanfolyamot, és újra a küzdősportokban is fel akarom fejleszteni a tudásomat. Szeretném majd átvenni édesapámtól a sportegyesületét, és ott szeretnék oktatni. Tervben van egy masszőr tanfolyam és a jógaoktatói képzés is. Szóval minél több területen szeretném képezni magam, hogy hatékonyan tudjak segíteni azoknak, akik hozzám hasonlóan életmódot akarnak váltani"