Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Jakupcsek Gabriella őszintén mesélt a hitéről

PM: Olyan témáról fogunk beszélgetni, amiről ritkán meséltél eddig nyilvánosság előtt. Gabi, te miben hiszel?

JG: Szerintem a legnehezebb kérdést tetted fel. Nyilván a kézenfekvő az lenne, ha az ember annyira erős lenne a hitében, hogy erre a kérdésre azt felelje: a Jóistenben. Magam is vallásos nevelést kaptam, de azért küzdünk mi egymással. Több ponton is. Alapvetően hívő ember vagyok, a vallásommal pedig küzdök.

PM: Milyenek voltak a szüleid, nagyszüleid ilyen tekintetben?

JG: Én olyan családból jövök, ahol a lányok reformátusok, a fiúk pedig katolikusok voltak, ezért a családon belül is volt egyfajta küzdelem és élcelődés egymás között. A nagyon markáns karakterű nagymamám volt, aki mindig élcelődött a katolikus valláson, szerinte az álságos. Csak a humorát akarom ezzel érzékeltetni, senkit sem szeretnék megbántani! De mindig azt mondta, mégis milyen dolog az, hogy szükség van egy másik emberre, hogy igazán őszinték legyetek?

Nálunk a női ág valahogy egyenesebb volt ennél, és én ebben a szellemiségben nőttem fel.

PM: Aztán, ahogy az ember nő, elkezdi keresni a válaszokat, különösen az élete fordulópontjain...

JG: Igen, de nincsenek fogalmaink ezekre a megérzéseinkre. Azt gondolom, hogy mindannyian ugyanarról beszélünk, de mindenki máshogy fogalmazza meg. Hogy azt valaki Jóistennek hívja, vagy a sorsnak, az már az ő döntése.

PM: A kettő nem ugyanaz?

JG: Az is lehet, hogy a kettő ugyanaz.

PM: Amikor mélypontra jutottál életed során, hogyan változott a viszonyod a hitedhez?

JG: Attól függ, melyik mélypontra gondolsz. Volt olyan, hogy valami történt velem, mondjuk egy egészségügyi probléma. Akkor az ember fohászkodik, mert olyankor kívülről várja a segítséget. Azonban amikor valami igazságtalan dolog történik - például amikor elvesztettem a papámat, tízévesen -, akkor a nagymamám is azt kérdezte, hogy hol van ilyenkor a Jóisten? Hallottam, ahogyan pöröl a Jóistennel. Ilyenkor az ember elgondolkodik: mindig csak olyankor beszélgetek vele, amikor szükségem van valamire, de amikor valami baj ér, akkor vajon mit is mondok neki?

PM: Szoktál imádkozni, Gabi?

JG: Szoktam, igen. Nagyon sokat utazom, és majdnem mindenhol beugrom egy-egy templomba. Bevallom, érdekel, de nem igazán töltök bent sok időt, csak amíg hatással van rám. Általában gyújtok egy mécsest és gondolok valamire. Valami olyanra, ami akkor éppen fontos nekem.

PM: Hálát is adsz?

JG: A hálát már nagyon szépen űzöm. Én köszönetet is mondok, igen.

PM: Hogy állsz a meditációval, gyakorlod?

JG: Persze, sőt, nagyon jól tudom használni. Igazából minden nap szükségem van 20 percre, amikor kicsit befelé fordulok. Például mielőtt előadást vagy tréninget tartok, és pontosan tudom, hogy 3-4 órát rám figyelnek majd az emberek. De amikor korábban felvételeket kellett készítenem, akkor is kellett legalább 10 perc, amit magamban töltöttem. Mindig is kellett és kell is ennyi egyedüllét, amíg összerakom a fejemben, hogy mit is érzek az aznapi témával kapcsolatban.

PM: Esetleg jógázni is szoktál?

JG: Koca jógás vagyok. Szeretnék jól jógázni, és szeretném megtalálni azt a helyet, ahol lehet jól jógázni. Szerintem nagyon nem mindegy, hol végzi az ember ezeket a gyakorlatokat. Először Indiában találkoztam a tökéletes helyszínnel és hangulattal: egy háznak a tetején, jött fel a Nap, vezetett jógán vettem részt. Fantasztikus élmény volt az egésznek a hangulata és a spiritualitása. Nekem sajnos egy pincehelységben ez nem megy. Kell hozzá a csend, és a friss levegő, meg a tér. De rá kellett jönnöm, hogy hogyan tudok a legjobban lazítani. Például miután elvégeztem az agykontroll tanfolyamot rájöttem, hogy ahhoz, hogy könnyedén lemenjek alfába, kell, hogy előtte egyek.

PM: Szerinted egyszer élünk?

JG: Hát, ezzel viszont nagyon zavarban vagyok, ahogy a temetővel is. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni az anyagmegmaradás törvényével. Úgyhogy erre nem tudok neked mit mondani.

NL: Ez a lap azt mondja nekem, hogy sokkal több van benned, mint ami kijön belőled, főleg mentálisan és szellemileg. Valószínű, hogy valami mindig benned reked, többet szeretnél kihozni az adott helyzetekből, de valahogy nem sikerül, és ez téged nyomaszt utána.

JG: Ez abszolút így van, úgy érzem, hogy a negyedét csinálom annak, amire képes lennék. Nem azért, mert azt gondolom, hogy olyan sokat tudok, hanem utólag mindig meglepődöm, hogy ja, ez csak ennyi?!

NL: A mélypszichológiai tartalma a lapnak az, hogy többre is hivatott vagy.

PM: Ez egy jó megerősítés!

JG: Igen, de ettől még nem oldódnak meg a helyzetek. Ez azt jelenti, hogy nem ott vagyok, ahol lennem kellene. Régóta így van ez. Úgy fogalmaznék, hogy jóval több minden érdekel, mint amit csinálok.

NL: Ez tehát egyfajta figyelmeztetés: több van benned annál, mint amit te gondolsz magadról.