Stohl András nem tudja magának megbocsájtani, hogy miatta bántották a lányait

ittas vezetés Stohl András gyerekek börtön baleset bűnhődés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Miskolci Egyetemen tartott előadást Stohl András, aki bűnről és bűnhődésről. A megrázó előadáson elmondta, hogy nem a börtön volt számára az igazi vezeklés, a legfőbb büntetés az volt, hogy a lányait miatta bántották. 

"Ittas állapotban balesetet okoztam. Ekkor sérült, aki a másik autóban ült, sérültem én, és sérültek a gyerekeim. Tulajdonképpen sérült az egész ország, hiszen engem mindenki ismert" - mesélte a Miskolci Egyetemen tartott előadásán Stohl András, aki a Miskolci Rendőrkapitányság kért fel, hogy tartson előadást bűnről és bűnhődésről.

A színész elmondta: az igazi büntetés az volt számára, hogy a lányait miatta bántották. "A lányaimnak beszólhattak: Nincs valami piád? Apádnak biztos van! Ezt máig nem tudom magamnak megbocsátani" - fogalmazott Stohl András. Azt is elárulta: egyik pillanatról a másikra lett tévésztár, ezzel pedig nehezen tudott megbirkózni.

Stohl András nem bocsájtja meg magának, hogy bántják a lányait Forrás: Csudai Sándor - Origo

"Országos ismertségre vágytam, és ezt megkaptam. Nincs ember, aki ezt ilyen fiatalon fel tudja dolgozni. Személyiségtorzulást okoz: belülről nem is érzi az ember, hogy változik, hogy nagyképű lesz, hogy többet enged meg magának" - hangsúlyozta a színész, aki az első balesete után is sérthetetlennek érezte magát, pedig eltört a medencecsontja. "Pedig egy nagy pofonnak kellett volna lennie, ami figyelmeztet: állj! De nem így lett. Pedig, ha akkor megállok a lejtőn, szerencsésebben alakul az életem" - tette hozzá Stohl.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.