A féltékenység pszichológiája – Kezeld vagy lépj ki a kapcsolatból

A féltékenység egy összetett, komplex érzés, amely magában foglalja a félelmet, a dühöt, az önbizalomhiányt, a szégyent, a megaláztatást. Ezek az érzések mindegyike meglehetősen kártékony, ezért sokan tagadják a féltékenység létezését. Az emberek többsége nem beszél róla, mert egyrészt szégyelli a saját bizonytalanságait, másrészt a legtöbb közösségben, társadalomban tabunak számít a féltékenység témája.

A féltékenység különböző típusait az köti össze, hogy az egyik fél úgy érzi, egy harmadik személy – akiben riválist lát, vagy akiről azt feltételezi (!), hogy neki pont az kell, ami az övé – veszélyeztet egy már meglévő kapcsolatot. Ez a veszély lehet valós vagy képzelt. Ezzel szemben az irigység két ember között üti fel a fejét és azt az üzenetet hordozza, hogy „nekem az kell, ami a tiéd”.

Olyan, mint egy kis vészcsengő, amely jelez, ha egy számunkra fontos kapcsolat veszélybe kerül, és lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy visszaszerezzük a másik fél figyelmét, szeretetét. Valamilyen mértékben tehát szükség van féltékenységre, ha meg akarjuk őrizni szociális kötelékeinket és elég motiváltak akarunk lenni ahhoz, hogy tegyünk a számukra fontos kapcsolatokért.

A Dél-Karolinai Egyetem kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy a kapcsolatokban időnként jelen van egyfajta „partnermegtartó” viselkedés. Ide tartozhat például az, ha egy buliban átöleljük a társunk derekát vagy kedvesen viselkedünk egy cuki munkatársával. Ezeknek a gesztusoknak a segítségével meg tudjuk védeni a kapcsolatunkat és meg tudjuk tartani a párunkat. A kutatás résztvevői naplót vezettek arról, mikor éreztek kísértést arra, hogy megcsalják a partnerüket és mikor észlelték úgy, hogy veszélybe került a kapcsolatuk. Ebből az derült ki, hogy a párok akkor igyekeztek jobban „őrködni” a partnerük felett, amikor azoknak gyakrabban elkalandozott a tekintetük. Az is világossá vált, hogy amikor az egyik fél észrevehetőbben „őrködött” a másik felett, akkor a másik fél nagyobb fokú elköteleződésről számolt be.

Egy másik kutatás eredményei alapján a nők és a férfiak azonos gyakorisággal és intenzitással válnak féltékennyé. A két nem képviselőit ennek ellenére eltérő dolgok irritálják. A teremtés koronáit leginkább a fizikai megcsalás viseli meg, a nőket az érzelmi hűtlenség zavarja. A legnagyobb különbség azonban abban rejlik, hogy a féltékeny férfiak jóval veszélyesebbek, mint a nők. A nyugati országokban a nők ellen elkövetett emberölések 50–70 százalékáért férjek, barátok és exek felelősek. Ezzel szemben a férfiak ellen elkövetett gyilkosságok csupán 3 százaléka köthető a női partnerhez.

Mi áll ennek a pusztító érzésnek a hátterében?

Többnyire alacsony önbecsülés, érzelmi labilitás, gondterheltség, bizonytalanság, birtoklási vágy, társfüggőség és félelem. Ha a társunk féltékeny, tudatosítsuk magunkban, hogy ez nem rólunk, hanem róla szól! A legjobb megoldás, ha biztosítjuk őt a szeretetünkről. Ha ez kevésnek bizonyul, lépjünk ki a kapcsolatból, mielőtt a féltékeny partner teljesen porrá zúzza az önértékelésünket és az önbizalmunkat.

És mi a helyzet, ha mi magunk vagyunk féltékenyek?

Egyrészt kerüljük azokat a szituációkat, amelyek hamis gyanakvást ébresztenek bennünk. Akik féltékenyek, gyakrabban ellenőrzik partnerüket. Régi igazság, hogy aki keres, az talál. Ha az ember mindenáron bizonyítékot akar párja hűtlenségéről, biztosan ráakad valamire, ami elülteti benne a gyanakvás magját. Másrészt dolgozzunk saját magunkon és az önbizalmunkon! Higgyük el, hogy értékesek és szerethetők vagyunk! Harmadrészt, ha felismertük magunkban a féltékenységet, üljünk le partnerünkkel megbeszélni, hogy melyikünknek mi hiányzik a kapcsolatunkból és azt hogy lehetne pótolni. Higgadtan, őszintén tárjuk a másik elé az érzéseinket, próbáljunk közösen megoldást találni.