enteriőr otthon magazin stílus lakberendezés vintage
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A vintage stílus jó néhány éve bekúszott már a köztudatba, s egyre nagyobb szeletet hódított meg magának az életünkből. Ma már ott van a ruhatárunkban, a női frizurákban és természetesen az otthonunkban is.
Remekül megfér egymás mellett a „romantika" múltidéző hangulata és „modernség" korszelleme Forrás: Shutterstock


Ne feledjük, a vintage nem retró, nem dohos, nem koszos, nem ócska, hanem

elegáns, exkluzív és modern annak ellenére, hogy régies is.

Ezt az enteriőrt pedig úgy teremthetjük meg, ha jól átgondoljuk a koncepciót és megválogatjuk a lakás berendezését.

Így lehet a te otthonod is vintage hangulatú

A vintage alapszíne a fehér és annak különféle árnyalatai: törtfehér, ekrü, tojás- és krémszín. Érdemes a falakat és az otthonunk főbb elemeit ilyen tónusokban megálmodni, mert ezek csodásan megférnek a barnával és a feketével, amelyek szintén a stílushoz nagyon közelálló színek. Mindez letisztultságot és eleganciát kölcsönöz a lakásnak, amelyben ezután remekül fognak mutatni az olyan különleges, vintage darabok, mint egy kristálycsillár, egy hatalmas fával vagy cirádás fémmel keretezett tükör, egy antik öltözőasztal vagy egy kovácsoltvasból készült ágy.

A drapériák szintén legyenek világosak, netán kissé sárgásak, mintha már az idő nyomot hagyott volna rajtuk. A vintage otthon szinte kötelező eleme a csipke, a hatalmas utazóláda és a csodás, antik hatású gyertyatartók. Ám vigyázat, ne essünk túlzásba! Nehogy minden régies legyen a lakásban, mert akkor inkább nyomasztó hangulatot fog árasztani, mintsem modern romantikusat.

Forrás: home-designing.com

Legyen például a nappali ülőgarnitúrája mai, akár skandináv stílusú

vagy a dohányzóasztal minimalista, fémlábakon álló üveglap, ezek ugyanis olyan semleges alapdarabok, amelyek mellett még csodásabban fognak mutatni az ódon hangulatú lakberendezési elemek.

Akit némi kézügyességgel is megáldott az ég, az nyugodtan antikolhat maga is. Számos olyan technika létezik, amellyel saját kezűleg is patinássá varázsolhatunk egy-egy dísztárgyat, de akár a bútorok fogantyúinak lecserélése vagy az eszegyszerű festék-csiszolópapír kombináció is csodákra képes.

Kattints a képre és inspirálódj a galériánkból!

Forrás: interiordesignfiles.com
1 / 9
Forrás: home-designing.com
1 / 9
Forrás: Shutterstock
1 / 9
Forrás: decobizz.com
1 / 9
Forrás: Shutterstock
1 / 9
Forrás: Shutterstock
1 / 9
Forrás: thedesignsheppard.com
1 / 9
Forrás: interiordesignarticle.com
1 / 9
Forrás: home-designing.com
1 / 9

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.