A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó fia 16 évesen már a felnőttcsapatban játszik

Forrás: AFP/Franck Fife -
Biros Péter vízilabda apa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Borzasztó büszke fiára Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Samu ugyanis 16 évesen már az egri felnőttcsapatban kapott helyet.

Mindig a lelátóról figyelte a családdal édesapját Biros Samu, Biros Péter vízilabdázó fia, ám most fordult a kocka, és ő bizonyíthatott a medencében, mégpedig az egri felnőttcsapatban a Honvéd ellen.

„Bíztam benne, hogy egyszer eljön ez a pillanat, és bemutatkozik a felnőttek között is Samu. Szerencsére élvezi a játékot, jó helyen van, remek munkát végez, így abszolút megérdemelte, hogy játszhatott az élvonalban. Természetesen kicsit izgult a meccs előtt, de próbáltam a csapattársakkal együtt én is segíteni neki mindenben. Szerintem örömmel fogadták, nagyon büszke vagyok rá" – mondta a Blikknek Biros Péter, egri csapat szakmai igazgatója.

Biros Péter nagyon büszke fiára, aki a nyomdokaiba lépett. Forrás: AFP/Franck Fife

Samu a meccset követő napon töltötte be a 16. életévét, elárulta nagyon boldog volt, hogy beválogatták a csapatba.
„Fantasztikus érzés volt, amikor kiderült, hogy Petrovai Márton edző szeretné, ha a Honvéd ellen csatlakoznék az első csapat keretéhez. Korábban ez meg sem fordult a fejemben, hiszen még fiatal vagyok. Váratlanul ért, de örülök, hogy sikerült debütálnom."

Bevallotta, azért izgult a nagy mérkőzés előtt, de édesapja ellátta néhány jó tanáccsal:
„Az összecsapás előtt persze, volt bennem némi félsz, de apa mondta, a lényeg, hogy ne lássák rajtam, mennyire izgulok."

Ám Biros Péter igyekszik nem túlzásba esni az instrukciókkal, hiába van nagy múltja a sportban.
„A mérkőzések után természetesen átbeszéljük a történteket, de Samunak van edzője, aki majd megmondja neki, mit és hogyan kellene tennie. Nem akarok az a szülő lenni, aki a medence szélén mindenféle utasítással bombázza a gyerekét. Ez a tréner feladata, amit én maximálisan tiszteletben is tartok" - árulta el a vízilabdázó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.