negatív komment énekesnő Tóth Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tóth Andi unja és olykor kellemetlennek érzi, hogy reakcióit, megnyilvánulásait félreértelmezik, sőt, gyakran savazzák is egy-egy cselekedete miatt.

Tóth Andi megálmodta és meg is valósította Justin Bieber dalának feldolgozását, amelyben B.Nagy Réka, Veréb Tamás, Kocsis Tibor, Gájer Bálint és Vastag Csaba is részt vettek. Szinte alig látott napvilágot a dalhoz készült klip, azonnal elindultak a találgatások, vajon több van-e Tóth Andi és Vastag Csaba között. Az énekesnő most elárulta, mi a véleménye a körülötte kialakult felhajtásról.

Tóth Andi/Instagram Forrás: Origo

„Néha unom, amit írnak. Van, hogy felkelek és a barátaim hívnak, hogy jól vagyok-e. Akkor már előre aggódom, hogy »mit csináltam már megint«, amit megírtak vagy ami miatt megszóltak. Van, amikor ez már kellemetlen, szeretnék egy nyugodt napot, de épp felkapnak valamit és írnak róla. Legutóbb azt, hogy hogyan néztem Vastag Csabira a klippben. A kedvenc kommentem a klip kapcsán az volt, hogy felvehettem volna egy nadrágot a klipforgatásra. Hát, azért se!" – mondta Tóth Andi, aki nem szívbajos, kerek perec elmondja a véleményét a fanyalgóknak.

„Próbálok kicsit visszaszólni, humorral elütni ezeket a kommenteket. Persze ettől nem fogják abbahagyni, de legalább a lelkiismeretem tiszta, hogy válaszoltam" – vallotta be az énekesnő, aki nincs meglepve a kialakult helyzettől. „Próbálom ezt annak betudni, hogy ebben az évben egyébként is mindenki frusztráltabb. Valamin le kell vezetniük az embereknek, ez pedig én lettem. Igyekszem nem magamra venni" – mondta nevetve a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Viktorin Tamásnak Tóth Andi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.