A családi minta az étkezésben is "öröklődik" - Nem mindegy mit és hogyan eszel

Az ízlésünk, hogy mit érzünk finomnak egészen kora gyerekkortól alakul, így hatalmas a szülők felelőssége, hogy milyen ételeket ismertetnek és szerettetnek meg a gyerekeikkel. Ráadásul az étkezés nem csupán ízlés, de szokás kérdése is. Ha gyerekként például megszoktuk, hogy a legtöbb étel mellé zöldség is tartozik, akkor azt jó eséllyel felnőtt korban is megtartjuk, viszont ha azt látjuk, hogy a szüleink sietősen, a hűtőből vagy a konyhapultnál állva kapnak be egy-két falatot, akkor ezt a mintát sajátítjuk el, ami azonben nem is egészséges és elég faragatlan dolog is. Ha nincs időnk leülni enni, inkább toljuk későbbre az étkezést, de valljuk be, hacsak nem a sürgősségi osztályon műtünk vagy nincs csőtörés, mi akadályozhat meg minket abban, hogy ebédidőben ebédeljünk, vacsoraidőben pedig megegyük a vacsoránkat.

Az is fontos, hogy szülőként nyitottak legyünk az új ízekre, ugyanis, ha az életünk első évtizedeiben a rántott hús-sült krumpli-pörkölt szentháromságot főzzük minden áldott hétvégén, gyerekeink is húzni fogják a szájukat a halas, zöldséges, esetleg más kultúrák ételeire.

Biztos mindenki látott már olyan turistákat, akik bár elutaznak egy távoli országba, képtelenek megkóstolni a helyi fogásokat, és gyorsétteremláncokban esznek, éppúgy, mint itthon. (Ők azok, akik a tengerpartra se mennek le, tökéletesen megfelel nekik a szálloda medencéje is.) Ez jó példája annak, hogy ha gyermekkorunkban nem étkeztünk változatosan, a szüleink nem ismerettek meg velünk soha újdonságokat, nem lesz bizalmunk az ismeretlen ételekhez, és kóstolás nélkül nemet mondunk.

"Soha nem láttam, hogy a szüleim szépen megterítettek volna a vacsorához, az ebédet mindenki a munkahelyén vagy az iskolában fogyasztotta el. Tulajdonképpen még időpontja sem volt a vacsorának, ki, mikor megéhezett, összedobált egy tálcára ezt azt, és vitte a tévé és a számítógép elé. Amikor megismertem a páromat, én akkor is ezt a gyakorlatot követtem, és bár ma már tudom, ez így nem helyes, még most is így, egyedül, filmet nézve eszem a legszívesebben" - mesélte a 35 éves Tamás, aki azonban óvodás korú gyermekei miatt ma már vacsoraidőben asztalhoz ül a családjával, és igyekszik, hogy az étkezés ne csak a test táplálásáról szóljon, hanem közösségi programként is működjön.

Épp ellenkező mintát látott otthon a 37 éves Judit. "Bár ebédidőben nem volt otthon mindenki, a vacsora nálunk a nap fénypontja volt. Mindenki elmondta, mi történt vele aznap, így náhány órát biztosan együtt töltöttünk, és nem utolsósorban szépen megterített asztalhoz ültünk le. Nálunk sosem volt szokás a felvágottat, vajat papírban tálalni, és mindig több féle, zömében egészséges étel került az asztalra. Zöldség, gyümölcs mindig az étkezés része volt, emellett húsok, halak, sajtok közül választhattunk, mindenki az ízlése szerint. A mai napig feláll a szőr a hátamon, ha valaki tálcáról, papírból eszik, számomra az étkezés nem csak az ízekről, de az esztétikáról is szól. Valamit arról, hogy nem az a fontos, hogy nagy mennyiséget tömjünk magunkba, hanem, hogy amit megeszünk, valódi tápanyag legyen" - mondta el. "Szerencsére ma már a gyerekeink is igénylik ezt, és bár kamaszként rengeteg időt töltenek a számítógép előtt, sosem ott esznek, hanem velünk, közösen" - tette hozzá.

Kutatások szerint egyébként a szépen tálalt étel bár inycsiklandozó, sokkal kevésbé ösztönöz a falásra, mint a sebtében elfogyasztott, így ezért is érdemes megadni a módját.

Érdemes az ételekre úgy is tekinteni, mint a kultúra részeire, és látni azt, hogy minél több mindent megkóstolunk, az a műveltségünkhöz, tájékozottságunkhoz tesz hozzá. Külön előny, hogy így étteremben sem kerülünk kínos helyzetbe, hogy tudatlanságunkból kifolyólag fungi pizzát kérünk gomba nélkül, vagy rosé kacsamellet jól átsütve.