Dermesztő: titokzatos, tenger alatti UFO-bázist fedeztek fel Görögországban - Videó

Forrás: Shutterstock -
ijesztő part UFO tengerpart Idegenek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy szakértő azt állítja, hogy egy görög tengerparton titkos, tenger alatti UFO-bázis található, ráadásul állítását döbbenetes bizonyítékokkal támasztja alá.

Brian Daniel évek óta foglalkozik a földönkívüliekkel, és azok létezésével. Nyomozásainak eredményét rendszeresen megosztja követőivel TikTok-oldalán, de nem elégszik meg sejtésekkel, minden egyes alkalommal videóval és képekkel támasztja alá állításait.

Legutóbb Daniel egy partra mosott furcsa lény kapcsán kezdett el nyomozni, és megdöbbentő dolgokra jött rá. Először is meghatározta a pontos helyét annak a strandnak, ahol a földönkívülinek gondolt szörnyet találták, majd összerakva a puzzle darabjait arra jutott, hogy

a tenger egy víz alatti ufó-bázist rejt.

A Google Maps segítségével tovább keresgélt a görögországi területen, ahol további gyanús alakokat fedezett fel a víz alatt. Miután tényfeltáró videóját már közel kétmillióan látták, a téma a nyilvánosságot is megmozgatta, és a földönkívüliekkel foglalkozó Andrew Collins úgy fogalmazott, hogy Daniel felfedezése "az eddigi leghitelesebb bizonyíték az idegenek létezésére" -írta meg a Bors.

"Többször is adtak már le jelentés olyan ismeretlen objektumokról, amelyek furcsán villognak, és a víz alól emelkednek a levegőbe, aztán eltűnnek. Ezeknek strandolók, és a környéken tevékenykedő halászok is szemtanúi voltak már. Sőt, olyan is előfordult, hogy valaki egy ilyen tárgyhoz közelítve érezte az abból kiáramló hőt" – magyarázta a szakember.

@briandanie1

They. Are. Everywhere ##alien##ufo##ufosighting##aliensighting##ufos##aliens##area51##googleearth##govt##creepy##scary##conspiracy##ufoalien##et

♬ Furious - Hybrid Core Music + Sound

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.