Rejtélyes rosszullétek kínozzák az Exatlon játékosát: a koronavírusnak is köze lehet hozzá

Forrás: Instagram/Adu László -
Exatlon Hungary szédülés Adu Laci poszt-Covid Exatlon All Stars rosszullét Exatlon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Adu László pár nappal ezelőtt tért vissza az Exatlon versenyébe. A játékost komoly tünetek kínozzák, így a játéka is veszélybe került.

Az Exatlon All Star játékosa már az első napon rosszul lett a pályán. Először azt hitték, Adu Laci az éghajlat miatt van rosszul, ám a következő versenynapon annyira megszédült, hogy átment az ellenfél területére.

A stáb orvosai azonnal vizsgálni kezdték Adut, aki elmondta, otthon is szokott szédülni. Bár pontos diagnózis egyelőre nincs, arra gyanakszanak, hogy a rosszullét hátterében a versenyző korábbi koronavírus-fertőzése állhat.

„Sajnos, egyelőre nem tudom pontosan, mi okozhatja a szédüléseket, de remélem, minél előbb fény derül majd rá! Itt azt mondták az orvosok, ez akár a korábbi koronavírus-fertőzésem szövődménye is lehet... Attól nagyon félek, hogy esetleg emiatt kell búcsúznom a játéktól.

A fizikumommal, úgy gondolom, nincs komolyabb probléma, hiszen egy évadot már végigvittem. Nagyon szeretnék versenyezni, nem akarok emiatt hazamenni"

– nyilatkozta a Ripostnak a versenyző.

Adu Lászlót rosszullétek kínozzák. Forrás: Instagram/Adu László

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.