Anyai sorsok az állatvilágban: valakit megesznek a kicsinyei, valaki egy hónapig nem alszik

A kicsik egészséges felcseperedésének alapfeltétele a biztonságos otthon, melynek létrehozásához bizony rengeteg kreativitásra van szükség. Az aligátor szó szerint rohadt jó fészket épít tojásainak: bomló, sáros növényágyra helyezi azokat, mely komposztálódva kellemes meleget szabadít fel, így biztosítja a fejlődő fiókák számára optimális hőmérsékletet.

Sokak számára ismerős lehet a kakukkfélék szaporodási technikája: ezek a madarak más fajok fészkébe tojnak, fiókáik pedig vagy a többi tojást, vagy a másik faj frissen kikelt kicsinyeit lökik ki, hogy minél több figyelemre és táplálékra tegyenek szert. Egyes kakukkfélék az evolúció során olyannyira alkalmazkodtak ehhez az életmódhoz, hogy tojásaik külleme már alig tér el azon madarakéitól, melyeken élősködnek.

Az orrszarvúmadarak tojói igazi luxusfeleségekké válnak a költési időszakban. Rendkívül igényesen választanak odút: ha nem elég nagy, bele se költöznek, illetve preferálják a „kémény", azaz egy felső menekülő- és szellőzőlyuk jelenlétét. Amint elfoglalják leendő babaszobájukat, azonnal elkezdik csinosítgatni, betömködik a kisebb lyukakat, egyenetlenségeket, miközben párjuk élelmet hord nekik és lesi minden kívánságukat. Az utolsó simítás a külvilág teljes kizárása: a hím madár nyállal kevert sárral és növényi részekkel befalazza az odút, csak egy kis nyílást hagy a későbbi kommunikáció és etetés céljából.

A tengerek, óceánok világa nem életbiztosítás az uszonyos kismamák számára, ezért ötletes módszerekhez kellett folyamodniuk ahhoz, hogy sikeresen szaporodjanak, illetve tökéletesen gondját viselhessék utódaiknak.

Az élő kövületként is emlegetett karcsú galléros cápa a mélytengeri életmódot kedveli, arrafelé pedig kifejezetten alacsony a hőmérséklet. Valószínűleg emiatt alakult ki lassú anyagcseréje is, mely

Sokan panaszkodnak, hogy a gyermekvállalást követően képtelenek időt szakítani az alvásra. Egyes cetfélék, például a népszerű kardszárnyú- és a palackorrú delfinek

mivel borjaik sem szenderülnek álomba ez alatt az időszak alatt. Normál esetben a delfinek 5-8 órát szundítanak naponta a felszínen lebegve, esetleg lassan előre haladva, vagy a tengerfenéken pihenve, időnként felúszva levegőért.

A jelenséget vizsgáló kutatók úgy tapasztalták, hogy az újszülött borjak 3-30 másodpercenként vettek levegőt és gyakorlatilag állandóan aktívak voltak gondos mamájukkal a nyomukban. Érdekességképpen említhető, hogy az állatok kortizolszintje nem mutatott emelkedett értéket, tehát feltételezhető, hogy az állandó ébrenlét egyáltalán nincs rájuk kimerítő hatással. Ez már csak azért is érdekes, mert az állatvilág legtöbb képviselője – mind az anyák, mind az utódok – sokkal többet alszik a születést követő időszakban, mint általában.

Bizonyára minden szülő tapasztalta, hogy gyakran kell a gyerekkel ide-oda rohangálni, sokszor szinte úgy tűnik, a fél világot körbeutazzák miattuk. A szürke bálna szó szerint ezt teszi: körülbelül 20 ezer kilométert vándorol hideg égövi élőhelyéről a melegebb vizekbe, hogy életet adjon kicsinyének.

Ennek több funkciója ismert: egyrészt magasabb hőmérséklet mellett a borjaknak van idejük megvastagítani bőr alatti zsírrétegüket, hogy mire visszaköltöznek az északi térségbe, már hatékonyan óvja őket a jeges hullámoktól. Másrészt így a rájuk vadászó kardszárnyú delfinek nagy csoportosulásait is elkerülik, ugyanis ők leginkább a hideg vizeket kedvelik.

Egyes állatok nemcsak életet adnak, gyakran életüket adják kicsinyeikért. Számos pókfajra jellemző, hogy míg a porontyok el nem érik az egyhónapos kort, anyjuk előemésztett rovarszósszal táplálja őket, majd, mikor az utódok elég nagyok ahhoz, hogy elhagyják a hálót,

Ezután a kicsinyek között is élet-halál harc kezdődik, s végül csak a legéletképesebbek mászhatnak ki hálós otthonukból a nagyvilágba.

Az óriáspolip is hasonlóan önfeláldozó édesanya. Akár 70 ezer tojást is rakhat egyszerre, melyeket orgonavirágzat-szerű fürtökben illeszt a búvóhelyéül szolgáló barlang falára. Előfordul, hogy

– saját zsírraktárait éli fel, ezért az utódok születését követően röviddel el is pusztul.

Létezik egy Kenyában őshonos gilisztaszerű lábatlan kétéltű, a Boulengerula taitana, mely utódvállalás idejére speciális, tápanyagokkal teli bőrréteget növeszt magának, hogy kicsinyei lerághassák azt. Ez a réteg nagyjából háromnaponta megújul, így a kismama nem hal bele a folyamatba.

A madarak is említésre méltóak önfeláldozás szempontjából: saját csontjaikból vonják el a kalciumot, hogy tojásaik erősen és egészségesen fejlődjenek testükben, így ha étrendjük nem tartalmaz eleget ebből az ásványi anyagból, komoly hiányállapotok és egészségügyi problémák alakulhatnak ki náluk.

Nyitókép: Shutterstock