Tóth Tímea nem adja fel: a magyar kézilabdázó ismét gyereket szeretne

Forrás: AFP/Saeed Khan -
mellrák gyermekvállalás Tóth Tímea Ferencváros női kézilabda küzdelem kézilabda Fradi
A 153-szoros válogatott sportolónőt sok csapás érte az utóbbi években, ám ő nagy küzdő.

A sportolőnő és férje 2019-ben veszítették el kisfiukat, aki alig 12 napot élt. Ha ez még nem lett volna elég, több mint egy éve Tóth Tímeánál mellrákot diagnosztizáltak. A betegséggel megküzdött, túl van több műtéten, kezelésekre és háromhavonta kontrollra jár. A harcban az tartotta benne a lelket, hogy tudta, ha meggyógyul, férjével újra szeretnének gyermeket vállalni. Erre hamarosan sor is kerülhet, ugyanis a kemoterápia előtt több embriót is lefagyasztatott a pár.

Tóth Tímea leküzdötte a súlyos betegséget Forrás: AFP/Saeed Khan

„Jól érzem magam, de persze járok kontrollvizsgálatokra háromhavonta. Ha ennyit vizsgálják az embert, nyilván találnak is valamit, s mint kiderült, a májamban van egy jóindulatú daganat, amit egyelőre kérdéses, hogy meg kell-e operálni. Mivel a bal mellemet levették, még júniusban egy helyreállító műtét vár rám. Implantátumot ültetnek be, újra teljesen szép mellem lehet. Úgy érzem, hála Istennek, most már ennek az egész folyamatnak a végén járok, és hamarosan kicsit fellélegezhetek" - mondta el a Blikknek a Ferencváros egykori válogatott kézilabdázója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.