Több jel is arra utal, hogy hazaköltözött Solti Ádám és felesége, Berni

Forrás: Instagram/Solti Ádám -
Solti Bernadett Hazatérés Solti Ádám költözés
Ahogyan mi is megírtuk, a népszerű színész májusban került a figyelem középpontjába, amikor saját maga vallotta be, hogy megcsalta a feleségét, sőt, szeretőjétől született is egy gyermeke. A bejelentés hatalmas hullámokat keltett, ami miatt Ádám és Berni úgy döntött, hogy elhagyják az országot. 

Solti Ádámot az X-Faktorban ismerte meg a közönség, majd a Barátok köztben és a Madách Színház több előadásában is szerepet vállalt. Az énekes-színész karrierje elején ismerkedett meg szeretőjével, aki két évvel ezelőtt teherbe esett. Ádám szerette volna, ha megszakítják a terhességet, de a nő mindenáron meg akarta tartani a babát. A gyermek megszületett, és egy ideig sikerült is titokban tartani.

Több jel is arra utal, hogy hazaköltözött Solti Ádám és felesége, Berni Forrás: Instagram/Solti Ádám

A színész felesége végül 2021 májusában szerzett tudomást a balkézről született gyermekről, és rövid időre el is hagyta Ádámot. Berni azonban megbocsátott, és ezzel új lapot nyitottak a közös életükben. A házaspár pedig olyannyira komolyan gondolta az újrakezdést, hogy a botrány kirobbanása óta külföldön, Ausztriában töltik mindennapjaikat.

Úgy tűnik, hogy a botrányos hetek után végül visszaköltöztek Magyarországra, ugyanis Berni 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában egyértelműen látszik, hogy Magyarországon tartózkodik. Arról egyelőre nincs információ, hogy újra itt akarnak-e letelepedni, vagy visszatérnek-e Ausztriába - írja a Blikk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.