pszichoszociális egészség egészséges táplálkozás reggeli gyerek
Az már nem újdonság, hogy a reggeli a nap elengedhetetlen része, azonban, mint kiderült, az sem mindegy a gyermekek egészséges fejlődésének szempontjából, hogy hol reggeliznek.

Egy új spanyol tanulmány szerint az otthon elfogyasztott, kiegyensúlyozott reggeli fontos a gyermekek és kamaszok pszichoszociális egészségének szempontjából - írja a Frontiers in Nutrition.

A kutatás eredménye szerint, ha a gyermekek házon kívül reggeliznek, erősen leromlik a pszichoszociális egészségük, azaz az érzelmi, a szociális és a fizikai jóllétük. Ez hatással van arra, hogy hogyan érzik magukat az iskolában a társaik között, és mennyire nyitottak és együttműködők a tanáraikkal.

A szakértők az elfogyasztott élelmiszereket is megvizsgálták, mivel feltételezték, hogy az ételválasztás is hatással van a pszichoszociális egészségre.

protein fehérje rántotta Forrás: Shutterstock

Az eredmény összességében azt mutatja, hogy azok a fiatalok, akik kihagyják a reggelit vagy az otthonukon kívül fogyasztják el, nagyobb valószínűséggel szenvednek pszichoszociális problémákban. Azt is megállapították, hogy azok a gyermekek, akik házon kívül reggeliznek, nagyobb valószínűséggel esznek rosszabb minőségű élelmiszereket, mint azok, akik a szüleikkel étkeznek. A tejtermékek és a gabonafélék kihagyása szintén összefügg a pszichoszociális problémák kialalkulásával.

A megoldás, hogy a szülők építsék be a gyermekek étrendjébe a magasabb fehérjetartalmú és alacsonyabb cukortartalmú élelmiszereket, és ha lehetőség van rá, reggelizzenek közösen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.