Zámbó Jimmyt idézték meg a Sztárban sztár színpadán: Zámbó Krisztián elmondta erről a véleményét

Zámbó Jimmy Sztárban sztár Schoblocher Barbara
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zámbó Krisztián is ott ült a Sztárban sztár stúdiójában, mivel édesapját is megidézték a műsor színpadán. Ez a véleménye Krisztiánnak Schoblocher Barbara produkciójáról.

Schoblocher Barbara a Sztárban sztár színpadán Zámbó Jimmy bőrébe bújt, a Még nem veszíthetek című dallal varázsolta el stúdióban ülőket, és a tévénézőket is, produkciójára a zsűritől maximális pontszámot kapott.

A közönség soraiban ott ült Zámbó Krisztián is, aki a műsor szünetében elmondta, mit gondol Brabi produkciójáról.

"El kell mondjam, hogy engem megsiratott, megkönnyeztem" - kezdte Krisztián, akit már az is meghatott, ahogy Barbi kisfilmjében Zámbó Jimmyről beszélt. "Nem is tudom, mikor volt utoljára, hogy valaki ilyen szépen beszélt volna édesapámról. Ahogy adta, egyáltalán nem vitte humorba" - árulta el Krisztián. "Elképszető, amit hozott a Barbi. Még hangnemben is ott volt. Nagyon büszke vagyok rá" - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.