Ez a tudományos magyarázat arra, hogy miért szeretnek az emberek sportot nézni

Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2021 Marian Weyo/Shutterstock. No use without permission./Marian Weyo -
sportszeretet sport nézés győzelem mérkőzés sport
Amikor még nem volt TV vagy internet, a sportnézés volt az emberek egyik legnépszerűbb időtöltése. Bár a világban azóta sok minden változott, a sport szeretete generációról generációra öröklődött, és ma is az egyik legnépszerűbb szórakozási forma.

Sportot nem csak azért szeretünk nézni, mert szeretjük az adott sportágat és izgulunk az egyik csapat sikeréért, hanem azért is, mert imádunk szurkolni, más rajongókkal együtt ujjongani, vagy akár szitkozódni. A szurkolóknak általában három típusa van: az első a megrögzött szurkolók csoportja, akik a világ végére is elmennének, hogy kedvenc csapatukat támogassák. A második csoport tagjai a kevésbé elvakult szurkolók, akik csak 1-2 meccsre mennek ki, de otthon szívesen néznek sportot és gyakran megosztják az élményeiket a családjukkal és a barátokkal. A harmadik csoportnak nincs érzelmi kötődése egyik csapathoz sem, de szívesen megnéz egy világbajnokságot vagy olimpiát.

A sport szeretete összeköti az embereket. Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bármelyik csoportba is tartozunk, egy dolog mindenkire érvényes: a sport szeretete összeköti az embereket. Családok ülnek le a TV elé, hogy szurkoljanak kedvenc csapatuknak, ha pedig egy fontosabb mérkőzésre kerül a sor, gyakran tömegek vonulnak a sportcsarnokokba vagy a kivetítők elé. Mi ez, ha nem a sport összetartó ereje?

A szurkolás pszichológiája

A pszichológia szerint a sport nézése pozitív hatással van az emberekre, ugyanis csökkenti a stresszt és a szorongást; lehetőséget ad arra, hogy kiadjuk a negatív érzelmeinket, mint például a dühöt vagy a frusztrációt. Soha nem tudhatjuk előre, hogy mi fog történni, egy pillanat alatt megváltozhat minden, épp ezért annyira izgalmas és szórakoztató. Arról nem is beszélve, hogy hatalmas sikerélményt nyújt, ha az a csapat nyer, akinek szurkolunk. Néha napokig a győzelem hatása alatt állunk, mintha nem csak a csapat, hanem mi is győzedelmeskedtünk volna, ez pedig növeli az ember önbizalmát és a saját képességeibe vetett hitét. A tudomány is egyetért azzal, hogy a sport nézése nagyszerű kikapcsolódás, ami jótékony hatással van a mentális egészségünkre.

A sport és a hormonok

A sport nézése a hormonháztartásunkra is hatással van. Egy-egy győzelem után az egekbe szökhet a tesztoszteron-szintünk, nem csoda, hogy sok a zavargás egy fontos sportesemény után. Amikor a csapatunk jól teljesít, akkor dopaminhullámok öntik el a testünket, ami azt eredményezi, hogy nagyon boldogok és lelkesek leszünk. Ráadásul a tükörneuronoknak köszönhetően annyira beleéljük magunkat a játékba, hogy sokszor azt érezzük, mintha mi is a csapatunkkal együtt játszanánk, így érzelmileg nagyon erősen hatnak ránk a történések.

Amikor a csapatunk jól teljesít, boldogok és lelkesek leszünk. Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2021 Marian Weyo/Shutterstock. No use without permission./Marian Weyo

A sportesemények közösségi ereje

A sport nézése nagyszerű módja a közösségi érzés megteremtésének. Az emberek összejönnek, hogy szurkoljanak a kedvenc csapatuknak, miközben erős kötelék alakul ki közöttük. Ilyenkor nem számít, hogy ki honnan származik és melyik társadalmi réteghez tartozik, a sport szeretete garantálja, hogy az emberek megtalálják a közös hangot. Ez az összetartás leginkább a verseny közben mutatkozik meg, amikor együtt izgulunk és ujjongunk, ha a csapat nyert, vagy kollektíven csalódunk, ha a csapat veszít. Minden sportesemény a bajtársiasság légkörét teremti meg, ahol, ha csak pár órára, de egyek lehetünk és kiadhatjuk a hétköznapok során felgyülemlett fáradt gőzt.

Sportolók, mint hétköznapi hősök

A sport órákon át képes elszórakoztatni az embert, hisz nem csak a mérkőzésről szól, hanem arról is, hogy követjük egy-egy versenyző vagy csapat fejlődését, együtt sírunk és nevetünk vele, támogatjuk, ha épp kudarcot vall, örülünk a sikereinek, vagy ádáz vitát folytatunk a védelmében. Egy idő után egy sportoló szinte családtagnak számít, mindig elolvassuk, mi történt vele, hogy halad a felkészülése, milyen nehézségekkel szembesül. A sportolók a mi hétköznapi hőseink, akik minket, szurkolókat is képviselnek a pályán.

Ez is érdekelhet: Lebénult a focidrukker arca, miután egy hétig nem aludt, hogy láthasson minden mérkőzést

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.