Katalint már számtalan, kreatív ötleteket bemutató tévéműsorban láthatták az érdeklődők, valamint rádióriportokban és nyomtatott sajtóban is gyakran adott remek ötleteket.

Célom, hogy minél több embert tereljek a hobbiművészkedés területére. Persze sokan állítják, hogy ők aztán teljesen alkalmatlanok, tehetségtelenek, pedig ez hibás hozzáállás. Szépet létrehozni mindenki tud valamilyen szinten.

Vagyis a művészkedés bárki számára elérhető és a hatása frenetikus!
A jobb agyfélteke edzésével a kreativitásunk folyamatosan fejlődik. Ez pedig a világban való helytállás, rugalmasság, sikeresség alapja.

Pályafutásom során két évig vettem részt a Magyar Tudományos Akadémia kísérletvezetőjeként egy kreativitásfejlesztő projektben. Az ott kidolgozott technikák alapján építem fel hobbi iparművész kurzusaim anyagát. Így a résztvevők részint elsajátítják az iparművészeti és kézműves technikákat, másrészt kreativitásuk is kinyílik, fejlődik. Sikereim között tartom számon, hogy akadtak olyan tanítványaim, akik a kurzusok elvégzése után pályát változtattak és a művészetükből élnek meg azóta.

2008-ban indítottam kreatív ötletekkel foglalkozó portálomat, ahol ötletek, ajándék- és dekorációs tippek, ingyenes sablonok, szabásminták bőséges választékával találkozhatnak az olvasók.


Várom a kérdéseket akár kreativitásfejlesztéssel, akár technikákkal, anyagokkal, ötletekkel kapcsolatban.

Weboldal: www.kreativcafe.hu