pr-cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bizonyos források szerint már 5000 éve is ismerték, mások kutatásai alapján csak hétszáz éve találtak rá és az azték indián törzsek tagjai körében vált kedveltté a rágógumizás. Az a rágó persze még egészen más alapanyagból készült, de a cél ugyanaz volt: frissíteni a leheletet és fertőtleníteni, tisztítani a fogakat.

Az újkőkorszak embere is rágózott: ezt bizonyítja legalábbis egy 2007-es régészeti ásatás eredménye. Sarah Pickin, a Derby Egyetem régész szakos hallgatója egy finnországi településen végzett ásatása közben legalábbis erre utaló nyomokat talált. A lelet alapján elődjeink nyírfakéregből készült kátrányt rágtak, egyértelműen szájhigiéniás célból. Ismert az is, hogy az ősi aztékok – egész pontosan az azték törzsekhez tartozó indiánnők – is rágóztak, méghozzá azért, hogy jobb illatú legyen a szájuk. Ők a chicle nevű anyagot használták. Az ókori görögök pisztáciagyantát és gyanta állagú méhviaszt vetettek be, más kortársaik pedig a lucfenyő gyantáját rágcsálták előszeretettel.

Az áttörést a 19. század vége hozta: ekkor leltek rá az amerikai őserdőkben honos szapolitfa tejszerű nedvére, és döbbentek rá annak felhasználási lehetőségeire. A „találmányt” szabadalmaztatni is kellett, amire 1869. december 28-án került sor. Ekkor indult el az a rágó, amit mi is ismerünk, világhódító útjára.

Önmagában a szapolitfából készült jó minőségű rágógumi nem lett volna elegendő a népszerűséghez: kellett egy ember, aki konkrétan ebből az üzletből akar meggazdagodni. A rágó története meg is kapta a nagy álmodozót William Wrigley személyében.

Wrigley tízéves korától a család szappanfőzdéjében dolgozott, három évvel később pedig már ügynökként járta az országot a házi szappant értékesítve. A szappangyártás után következett a sütőpor, amit a jó kereskedelmi érzékkel megáldott Wrigley ajándékcsomagocskákkal akart népszerűbbé tenni. Ezekben a csomagokban pedig rágógumi lapult. Sok idő nem telt el, amire rádöbbent, hogy az ajándék népszerűbb, mint a termék maga és azonnal profilt váltott: áttért a szapolitfa chicle gyártására. Az 1910-es években Wrigley fodormentás rágógumija lett az egyik legnépszerűbb termék a piacon. Nem első sorban a rágó, sokkal inkább a nagyon pontos és okosan megfogalmazott marketing miatt. A cég feje ugyanis semmit nem bízott a véletlenre: a hatékony reklám kulcsának azt tartotta, hogy minél tömörebben, minél többször kell elmondani az üzenetet – de emellett azért dekoratív lányok tucatjaival népszerűsítette a terméket, akik nemcsak a plakátokról mosolyogtak, de az utcán sétálgatva ingyen rágógumit is osztogattak az arra haladóknak. Sőt, hatalmas méretű óriásplakátjainak darabjait a vonatok oldalára ragasztotta fel, hogy távolról úgy látsszon, mintha hatalmas rágógumi csomagok zakatolnának a síneken. Így a cég gyakorlatilag a kezdetektől uralta az amerikai rágógumipiacot, de pozíciója tovább izmosodott, amikor elkezdtek minden egyes rágógumit külön védőpapírba csomagolni.

A II. világháborúban is fontos szerepet kapott a rágó: a katonai ellátmány része volt, és a katonák a bevetések előtt, alatt és után egyaránt kaptak belőle. Persze az csak későbbi kísérletek során derült ki, hogy a rágógumi rágása segít az az éberség megőrzésében, és a stressz leküzdésében is. Majd a rágó átlépte a határokat, mikor 1944-ben az amerikai katonák elkezdték osztogatni Európában.
Ismerős az archív felvételekről a jelenet, amint egy amerikai katona köré gyűlnek a háborúban lesoványodott kisgyerekek, hogy rágót kuncsorogjanak, ugye? A daliás, és sikeres katona pedig nagylelkűen oszt, mosolyog és maga is rágózik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.