csillagjegy horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Ikrek munkahelyén pozitív változások történnek a héten, a Mérlegek pedig nagy változás előtt állnak.

Thinkstock
Thinkstock

Kos

Kiegyensúlyozott vagy, a heti bolygóhatásoknak megfelelően érzed magad a bőrödben, sokat nevetsz. A hangulatod néha már túl jó, ezért megtörténhet, hogy kissé túlfeszíted a húrt: a munkahelyeden vagy a tanulmányaiddal összefüggésben még vitákat is generálhatsz. Most egyáltalán nem célszerű kíméletlenül hajtanod magadat, hisz nem biztos, hogy ez a fajta hozzáállás hozza meg számodra a kívánt sikert és elismerést.
Tipp: Légy visszafogottabb, környezeted így is észreveszi szorgalmadat!

Bika



Harmonikus, kiegyensúlyozott, csendes, már-már gyanúsan problémamentes napok követik egymást, így nem kell aggodalmaskodnod. Gond vagy probléma legfeljebb abból származhat, ha keresel magadnak valamit, ami kizökkent ebből a csodás nyugalmi állapotból. Ezek a már-már egyhangúnak tűnő napok arra valók, hogy erővel és energiával töltődj fel. Ez rád is fér, hisz ez elmúlt két hétben problémák sokaságával kellett szembenézned. A hétvégén magánügyeid kerüljenek előtérbe, ne szorítsd háttérbe a családod!
Tipp: Te is tudod, hogy őszinteséggel tartozol a szeretteidnek. Rájuk érdemes most időt szakítani.

Tipp! Sztárok és gyermekeik mesepartija! Kattints a galériáért!




Ikrek



Karriereddel vagy saját vállalkozásoddal összefüggésben meglehetősen érdekes, de pozitív hatásokkal kerülhetsz szembe. Valami olyan akadhat az utadba, ami ritkán adatik meg. Mélységes elégedettség és büszkeség tölt el, hisz munkád vagy tanulmányaid terén jelentős, fontos fejlődésre számíthatsz. Mindezt kemény munkád eredményének köszönheted. Elmondható, hogy a jól végzett munka örömével arathatod le a babérokat.
Tipp: Nem szégyen a siker, ha pedig dicsérnek, azt fogadd el!

Rák



Tipp


Thinkstock
Thinkstock

Oroszlán


Tipp


Szűz



Tipp


Mérleg



Jól telt a múlt hét, így most is nagyszerűen érezheted magad a bőrödben. Panaszra semmi okod, sokaknak szüksége lesz rád, s ez büszkeséggel, elégedettséggel tölt el. A hatodik érzéked azt üzeni, hogy egy pillanatig se adj lejjebb a lelkesedésedből. Nincsenek komoly gondok körülötted, ám mégis vársz valamilyen változásra. Figyelj, mert szerdától minden dolog egyik pillanatról a másikra megváltozhat!
Tipp: Tűzz ki magad elé három konkrét és elérhető célt, amiket azonnal meg is valósítasz!


Tipp! Már tíz éve történt, hogy leomlottak a tornyok. Szeptember 11-re emlékezünk képgalériánkban. Katt ide!




Skorpió



Tipp

Szólj hozzá: Nektek van időtök sportolni?





Thinkstock
Thinkstock

Nyilas



Tipp


Bak



Tipp


Vízöntő



A heti bolygóállások hatására többször is a végletek között fogsz sodródni. Erősen csapongsz a szeretetet és a gyűlöletet, a fekete és a fehér érzése között. Ezzel megrémítheted a környezetedet, leginkább szeretteidet. Nagyon erőteljesen mutatod ki az érzelmeidet, és félreértésekbe, konfliktusokba bonyolódhatsz. Közvetlen környezeted sem tud ezzel a fura helyzettel mit kezdeni, te pedig minden közeledésüket és jó tanácsukat zaklatásnak veszed. Csütörtökön éred el érzelmi mélypontod csúcsát, aznap bánj óvatosan a szavakkal!
Tipp: Nem lesz könnyű, de a héten mindent alaposan át kell gondolnod, mielőtt elhagyja a szádat!

Halak



Tipp

Tipp! Így néz ki az VV5 új villája! Kattints a galériáért!


Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.