Amilyen a csillagjegyed, úgy viseled a szakítást!

horoszkóp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy szakítás után elkerülhetetlen, hogy az ember szíve ne törjön össze. Vannak olyanok, akik sosem lépnek túl a veszteségen, mások pedig éppen a csalódásból merítenek erőt az ismételt próbálkozásra.

Ilyenkor sokak szájából elhangzik tanácsként a "soha ne mondd, hogy soha" alapigazsága, viszont némely jegynek bizony igencsak meggyűlhet a baja egy szerelmi csalódással - még akkor is, ha tudjuk, a gyógyulás szinte minden esetben biztos.

Forrás: Thinkstock

A szenvedélyes jegyek, mint a Bika, a Rák és a Skorpió teljes odaadással kísérleteznek az érzelmekkel. A csalódásukat legtöbbször mérgelődés kíséri, vagyis szükségük van arra, hogy szembenézzenek azzal, ami történt és aztán megpróbálják legyőzni negatív érzéseiket. Náluk a szerelem gyakran együtt jár az imádat és a gyűlölet együttes jelenlétével, s mind a kettőt igen mélyen élik át. Ezeknek a jegyeknek valóban rá kell szánniuk magukat, hogy lezárjanak mindent, ami már a múlt része, és ne ringassák illúziókba magukat.

A másik két megrögzött jegy a Vízöntő és az Oroszlán. Ők inkább megvárják, míg elillannak felőlük a viharfelhők, és a világ visszatér a megszokott, korábbi kerékvágásba. Addig is boldogan vetik bele magukat a szingli lét biztonságosnak tűnő sodrásába. Az Oroszlán emellett még igen büszke is, esze ágában sincs kitenni magát még egy csalódás lehetőségének, még akkor sem, ha tudja, most bátran kellene viselkednie.

Forrás: Thinkstock

A Bak és a Szűz belevetik magukat a kemény munkába, de a lendület csak addig tart, ameddig az első sikert el nem érik. Észre sem veszik, hogy mennyi idő telik el eközben, pedig néha muszáj elébe menni a sorsnak és olyan helyeken is megjelenni, ahol párra lelhet az ember. Érdemes nem elhanyagolniuk külsejüket sem - a vonzó külcsín bárkit elcsábít majd!

A Mérleg tulajdonképpen sosem boldog a másik fele nélkül. Bár belül igen sérülékeny, viszont egy pillanatra sem hagyja abba a keresést az Igazi után. Társasági ember, aki sziporkázik akkor is, ha a a szíve darabokban hever.

A Halaknak a szakítás után térre van szükségük. Ha az életük nem úgy halad, ahogy szeretnék, egyszerűen az álmaikban élik tovább a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" mesét. Bármennyire is visszahúzódva élnek, nem magányos típusok - valaki egyszer biztosan behúzza majd őket a szerelem hálójába. Nagyon ügyesek, hisz mindig jó időben vannak jó helyen, így egy kis románcot mindig játszi könnyedséggel találnak.

A Kos, a Nyilas és az Ikrek "az Ördögöt érdekli" típusok, akik szívesen titkolják fájdalmukat és új szerelmi kalandokba vetik bele magukat - lehetőleg minél előbb! A Kosok tudják, hogy mit akarnak, fejjel mennek a falnak és megszerzik a kiszemeltjüket. Az Ikreknek mindig több ötlete van, vagyis ha az egyik partnerrel nem jött össze, hát majd megpróbálja a másikkal. A Nyilas szakítás után utazgatni kezd és elkezdi keresni az új, felvillanyozó románcot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.