Hétvégi horoszkóp (november 4-5.)

Forrás: Shutterstock -
asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Rákok számára dolgosan telt a hét, ezért szombaton mindenképpen engedjenek meg maguknak egy kis kikapcsolódást. Az Oroszlánok előtt érdekes, ellentéteket rejtő hétvége áll, de a Szüzek sem fognak unatkozni. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Legyen az a hétvége teljesen más, mint az elmúlt néhány. A megszokott terveket és programokat írd át, csinálj valami meglepőt, formabontót, s vigyél változatosságot ebbe a két napba, hisz nem kell mindig a megszokott dolgokat ismételgetni, vagy épp ugyanazon helyeket bejárni. Formáld ezt a két napot saját igényeid szerint, és ne mások elvárásaihoz igazodva tedd ezt meg! Emellett az is jó irány, ha a legközelebbi sport- vagy wellness centrumba ugrassz be kicsit mozogni vagy kikapcsolódni, jót tesz a mozgás szervezetednek és elmédnek egyaránt.

Bika

A család és az otthonod szent és sérthetetlen? Ez tulajdonképpen rendjén van így, s ezt ezen a hétvégén is igyekszel ezt szem előtt tartani. Ez a gondolatmenet a szombati nap folyamán biztosan működik, és mindenki élvezi a közös programok örömét, ám ha picit is figyelmetlen leszel, vasárnap megbánthatod egy rokonodat, vagy talán valaki téged bosszanthat fel egy aprósággal. Ugye egyik szerettedet sem szeretnéd magad ellen hangolni? Akkor igyekezz megtalálni az arany középutat, főleg vasárnap. Ha valaki a Te segítségedet kéri, mondj igent.

Ikrek

Ezen a hétvégén emberi kapcsolataid kerülnek célkeresztbe, igyekezz figyelembe venni mindenki álmát, vágyát, és legfőképpen egyediséget, a különféle kívánságokat, vagy elvárásokat, és persze közben magadról se feledkezz meg. Lényeges dolog mások lelkének ápolása, de a magadra szánt idő épp oly fontos. Alig marad időd a háztartás rendbe tételére, de tudod mit? Ne bánkódj emiatt, sokkal lényegesebb, hogy a különféle, felmerülő, egyben aktuális kérdésekre válaszokat találj. Koncentrálj szeretteidre, törődj velük, az odafigyelésedet hálával fogadják majd.

Rák

A hét elején igencsak lendületes voltál, sokat dolgoztál, hisz mindennek szerettél volna a végére érni. Épp ezért megérdemled a láblógatást, tégy olyasmit, ami kedvedre van! Szombaton mindenképp ruccanj ki a négy fal szorító kötelékéből, és kösd össze a kellemest a hasznossal, - bármilyen ötlet pattanjon is ki a fejedből. Vasárnapra nem terveztél semmilyen programot? Akkor pihend ki a hét összes fáradalmát. Ha van, akkor gondolj a kedvesedre is, aki egész héten a figyelmedért ácsingózott. Kitartását jutalmazd meg odafigyeléssel.

Oroszlán

Érdekes és meglehetősen sok ellentétet rejtő hétvége áll előtted. Míg a szombati nap nagy valószínűséggel nyugalomban telik, vasárnap már mozgalmasabbra sikeredik. Összességében vegyes hatások alakítják életedet, és a megtervezett programok közt is érdemes szelektálnod. Jó hír, hogy minden dolognak a végére érsz, ám vasárnapra mégis sikerülhet valakinek felbosszantania téged. Oroszlán létedre is türelmes ember vagy, ám van egy határ, amit ne feszegessen senki, s ennek hangot is fogsz adni. Tedd ezt diplomatikusan, ne magadból kikelve.

Szűz

Pozitív kisugárzásod mindenkire kedvezően fog hatni, sokakat jobb kedvre derítesz ez alatt a két nap alatt. Nem fogsz egy percig sem unatkozni, rengeteg tennivaló elvégzését tervezed, jól teszed, ha tüsténkedsz, az égiek segítenek a különféle otthoni és házon kívüli dolgok rendezésében. Bőven akad majd tennivalód, a háztartáson kívül a rokonok és barátok is várják, hogy kicsit foglalkozz velük. Csak arra figyelj, hogy egyenlő arányban oszd be az aktív és az inaktív oldalát a hétvégének, így hétfőn egy teljesen friss és kipihent ember indul majd munkába.

Mérleg

Ez a hétvége a tervezettnél jóval mozgalmasabb és zsúfoltabb lesz, mint bármelyik az elmúlt időszakban. Az egyhangúság most nem lesz téma. Jössz, mész és folyamatosan csinálsz valamit, állandó aktivitás jellemez, tele vagy ötletekkel, bármibe kezdj, azt dupla erővel teszed, így hamarabb a végére is érsz a különféle tennivalóknak. Ha igazán jót akarsz magadnak, akkor nem hétfő reggel, hanem már szombaton megtervezed a jövő hét időbeosztását, ezzel sok dolgot megspórolhatsz magadnak.

Skorpió

A szombati nap kifejezetten jónak ígérkezik, összességében nyugtatólag hat rád, feltölt, jó érzésekkel és pozitív energiával leszel körbe véve. Sokat beszélgetsz, okos és megalapozott véleményednek tudsz hangot adni minden felmerülő témáról, ugyanakkor neked is adnak majd érdekes, megfontolandó tanácsokat a környezetedben megforduló emberek. A békés szombat után vasárnap délelőtt egy igen érdekes, egyben lelkesítő hír jut el hozzád. Figyelj oda, és ne ugorj bele semmilyen kétes dologba, még akkor se, ha az előtted elhúzott mézes madzag csábító.

Nyilas

Elérkezett az ideje annak, hogy tényleg pihenj. A pihenés most kezdődjön béketeremtéssel, csendesedj el, emellett az egészségeddel is törődj, ez utóbbit pedig ne csupán felületesen tedd! Talán úgy érezheted, valami egy ideje nem stimmel? Nincs benned rendjén valami, de mindig csak legyintesz egyet, igaz? Különösen vasárnap érezheted a jeleit valamilyen kellemetlen lelki és fizikális problémának, ami lehet persze a stressz kicsúcsosodása is. Tervezd meg a jövő heti beosztásod, és jelentkezz be egy alternatív gyógyászhoz.

Bak

Izgalmas dolgokban vehetsz részt, hagyd magad egy picit sodortatni az árral, és semmire se mondj nemet! A szombati nap egy új kapcsolatot lehetőségét kínálja fel számodra, amit, ha kellő nyitottsággal és érdeklődéssel fogadsz, akkor az garantáltan hosszú távú lesz, izgalmas, sőt, hasznos is. Az csupán részletkérdés, hogy ez a kapcsolat a magánéletedre vagy a karrieredre lesz hatással, de mindenféleképpen változást jelez, ami pozitív lesz. Bárki keresztezze most az utadat, azt hallgasd meg, beszélgess vele, légy nyitott, megéri odafigyelni most másokra.

Vízöntő

Ha eddig a magány mellett tetted le a voksodat, most végre gyökerestül megváltozhat az életed, és persze jó, ha nem küzdesz a boldogság ellen. A szombat délután és az este tartogathat meglepetéseket számodra, figyelj a jelekre, adj esélyt mindenkinek. Add meg a lehetőségét annak, hogy örömtelibbek legyenek a mindennapjaid. Ha már elkötelezted magad valaki mellett, akkor ő hozza majd a kellemes, szívet melengető változást, vagy adj esélyt egy régi barátnak, és bocsásd meg egykori ballépését. Vasárnap már új időszámítás indul életedben, mindenféle értelemben...

Halak

Remek hangulatú napok állnak előtted, élvezd az életet, fogadd el a meghívásokat. vagy szervezz te magad egy bulit, de semmiképpen se add át magadat az egyhangúságnak. Ülj fel a képzeletbeli vonatra és utazz egyet. Ha maradt még energiád a hét eddigi tennivalói után, akkor érdemes belevágni ismeretlen kalandokba, felfedezni új helyeket. Ha megfelelően felvértezted magad, akkor szenvedélyeddel, érzékiségeddel bárkit le fogsz venni a lábáról, a hódítás most szinte létszükségletté válik. Már csak a célszemélyt kell megtalálnod...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.