úszónő kihallgatás Bacsa István rendőrség Szepesi Nikolett eljárás szemérem elleni erőszak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A volt úszónő mellett még egy lány előkerült, aki Bacsa István, azaz Kicsi bácsi ellen vallott a rendőrségi meghallgatáson.

Ahogy a Life.hu is megírta, Szepesi Niki könyve robbantotta ki azt a botrányt, ami miatt Kicsi bácsit kihallgatták a rendőrök. Július elején a rendőrség szemérem elleni erőszak miatt indított eljárást Niki könyve alapján. Most jutott odáig a nyomozás, hogy Kicsi bácsit kihallgatták - tudta meg a Bors.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

„Két órán keresztül faggattak egészen onnan, hogyan és mikor kezdtem el a szakmát. Most végre elmondhattam az én verziómat is. Azt megdöbbenve hallottam, hogy Szepesin és az unokahúgomon, Edinán kívül még egy ismeretlen nő vallott ellenem a nyomozás során. Ő szintén azt mondta, hogy csókolgattam a mellét, meg szopkodtam. Mindenesetre furcsa, hogy a rokonom, Edina a korábbiakkal ellentétben a rendőröknek már azt mondta: amikor ez történt, kétrészes fürdőruhában volt, nem pedig fehérneműben. Mindegy is. Nem értem, miért csinálták ezt az egész cirkuszt?! Hatvankét év munkáját így teszik tönkre" – panaszkodott Kicsi bácsi.

Hiába azonban a terhelő vallomások, a rendőrség feltehetően lezárja majd Kicsi bácsi „szexügyét". Ugyanis, ha meg is történtek a lányok által elmondott esetek, már senki nem büntethető értük.
A szemérem elleni bűncselekményért alapesetben kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetés szabható ki, az elévülés ennek felső határa, azaz nyolc év" – mondta a Borsnak dr. Bacsek György ügyvéd.

Szegedi volt a Blahán meghalt fiatalhttp://www.life.hu/legykepben/20131126-szegedi-fiatalember-lehetett-az-aldozat-akinek-holttestet-szombaton-talaltak-meg-a-blaha-lujza.htmlTilla "leúszta" Hosszú Katinkáthttp://www.life.hu/legykepben/20131126-a-tv2-propaganda-musorvezetoje-tilla-leuszta-hosszu-katinkat.htmlByTheWay Olivért bántotta a bakihttp://www.life.hu/legykepben/20131125-az-rtl-klub-x-faktoraban-a-bytheway-enekese-oliver-bakizott-a-fiut-bantotta-hogy-hibazott.htmlFacebook-oldalán támadják Geszti Péterthttp://www.life.hu/legykepben/20131125-facebook-oldalan-tamadjak-geszti-petert-amiert-peterffy-lilit-kuldte-haza-az-rtl-klub-x-faktorabol.htmlMegvan Michael Jackson igazi gyilkosa?http://www.life.hu/legykepben/20131124-exkluziv-interju-minden-kiderul-michal-jackson-utolso-ejszakajarol-es-halalarol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.